Keresés eredménye

A Római fürdőtől a tési szélmalmokig – élménytúra a Bakonyban

A Római fürdőtől a tési szélmalmokig – élménytúra a Bakonyban

Tóth Judit 2023.05.13

Ezen a 13 km-es bakonyi körtúrán több kirándulásra elég látnivaló akad, az elejétől a végéig csupa szépség jön szembe az emberrel. Persze, már önmagában csak a Római fürdő miatt megérné útra kelni, de ez a Tésről induló körtúra az ország egyik legcsodálatosabb helyén túl is sok szépséget tartogat még.

Tovább
Szélmalomharc a Palotai-Bakonyban

Szélmalomharc a Palotai-Bakonyban

Soós Lajos 2021.03.16

Rendhagyó módon erre a Bakonynána és Inota között vezető túrára is erősítéssel érkeztünk, velünk tartott a legkisebb fiunk és a keresztfiunk. Eredeti terveinkben Várpalota volt a végállomás, de ezt az első nap körülményei borították. Cserébe viszont így több időnk volt ismerkedni az útba eső természetes és épített csodákkal. A túra fénypontja a Vár-völgy volt, melynek hatalmas, mogorva sziklái teljesen magukkal ragadtak bennünket.

Tovább

Kéktúra a Keleti-Bakony legszebb szurdokában

A Bakancslista stábja ezúttal a Csőszpusztától Zircig tartó kéktúraszakaszt járta be. Modern szélturbinák és 150 éves szélmalmok között kanyarogtak a Bakony egyik leglátványosabb szurdokáig, ahol azt is kipróbálták, milyen a magyar kanyoning a Római fürdő szikláinál.

2018.09.25.