Tíz dolog, amitől más autó nélkül utazni, mint tavalyelőtt

Összegyűjtöttük az elmúlt évek legfontosabb újdonságait azoknak, akik tömegközlekedéssel indulnak kirándulni, nyaralni. Megszűnt és új eljutási lehetőségek, élő járműkövető alkalmazások, újjáépült erdei vasutak.

Szerző:
Gulyás Attila
Fotó:
Gulyás Attila
2016. augusztus 2.

Összegyűjtöttük az elmúlt évek legfontosabb újdonságait azoknak, akik tömegközlekedéssel indulnak kirándulni, nyaralni. Megszűnt és új eljutási lehetőségek, élő járműkövető alkalmazások, újjáépült erdei vasutak.

Ahogy az életkor előrehaladtával megjelenik a zsebben a slusszkulcs, egyszerre kinyílik a világ. Aztán ahogy a mindennapi parkolási gondok felmerülnek, vagy éppen vissza kell küzdenünk magunkat az autóhoz a túra végén, jön a második meglepetés: az autót otthon hagyva kinyílik a világ!

 

Ami nem változott: kis forgalmú vonalon a vasút menetidő és kényelem tekintetében egyaránt nehezen múlható felül

 

Aki rendszeresen utazik tömegközlekedéssel és figyelemmel kíséri a híreket, biztosan képben van az elmúlt évek változásaival kapcsolatban, a többieknek pedig egy kis összefoglalóval igyekszünk eligazodni. 

 

1. Vasútállomáson vonatjegyet venni? Még lehet, de...

 

...interneten könnyebb és gyorsabb. És itt szerencsére nem az állomáson lévő pénztárak leépüléséről van szó, hanem mindössze arról, hogy a modern eszközök az élet ezen területét is megkönnyítik. Az elvira.hu oldalon a vonatok indulási időpontja melletti "jegyvásárlás" gombra kattintva (egyszeri regisztrációt követően) akár fél perc alatt elintézhető a vásárlás. A jegy otthon is kinyomtatható, de pótjegyes vonatok esetén elegendő egy jó felbontású kijelzőn felmutatni, az azokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók már rendelkeznek ehhez szükséges kézi leolvasó készülékekkel. Ezen a téren remélhetőleg néhány éven belül utolérjük Nyugat-Európát, ahol a hasonló, papír nélküli, néhány kattintásos vásárlás mobilon már alapvető lehetőség. 

 

2. A zöld pötty a mi vonatunk

 

Szerencsére a modern mobilalkalmazások is kezdenek beszivárogni a rendszerbe. Ezek közül talán a legfontosabb a Máv-Start Vonatinfó nevű ingyenes appja, ami Androidra, iOS-re, és Windows Phone-ra is elérhető. A rendszer leglátványosabb része, az összes jelenleg útban lévő vonatot együtt mutató térkép asztali számítógépen is nézhető.

 

Sokat tud és megbízható a Máv-Start saját információs alkalmazása

 

Lényegesen egyszerűbb, korábbi, magánkezdeményezésből készült alkalmazás a VonatDriod, aminek fő funkciója egy friss adatokkal teli állomási utastájékoztató tábla generálása, akár a legközelebbi állomásra, akár keresőből kiválasztott helyszínre. Jó látni, hogy ezzel akár Drégelyvár feltételes megállóhely erdei peronján is a Keleti pályadvarhoz hasonló, többfunkciós utastájékoztató tábla fogad - amin a vonat indulása után még a túra képei is visszanézhetők.

  

 A VonatDroidot főleg az egyszerűségéért szeretjük

 

Mindkét alkalmazás egyetlen nagyobb hibája, hogy a vonatok késését további műveletek nélkül, egyszerűen csak hozzáadják a várható indulási időhöz. Pedig szinte minden vonat menetrendjében van tartalék idő a késések ledolgozásához, a távolsági személyvonatoknál akár fél óra is, ami nagyobb csomópontokon akár 15 perces állomási tartózkodásokban jelenik meg. Egy 15 perces késésben lévő vonat így akár egyetlen, gyors továbbindulással lenullázhatja a késését - nem érdemes tehát a "jósolt" indulási időben bízva 3-6 percekkel később indulni az állomásra.


Sajnos az autóbuszos közlekedésben 2016 közepéig sem a magánfejlesztők, sem a szolgáltatók nem jelentkeztek hasonló fejlesztésekkel. 

 

3. Így gurulhat száztízzel a bicikli

 

Nagy lépés a vasútnak, kis lépés a bringának: az elmúlt évtizedben érkezett 130 alacsonypadlós motorvonat a hagyományos kocsipark harmadát küldte nyugdíjba

  

A vasúti kerékpárszállítás szabályai a kreszhez hasonlóan nagyjából olyan tempóban közelednek az életszerűséghez, ahogy a kerékpározás is fejlődik, így az utóbbi évek módosításaival is csak fenntartani sikerült a közel egy évtizednyi lemaradást. Fontos újdonság, hogy 2015-től lehetővé vált kerékpár-utánfutók és tandemek szállítása is: előbbi kizárólag a vontató kerékpárral együtt, kerékpárszállító kocsiban, vagy többcélú térrel ellátott alacsonypadlós motorvonaton szállítható, a kerékpáron kívül további két kerékpárjeggyel, míg a hasonló helyfoglalású tandem kizárólag kerékpáros kocsiban, de csak egyetlen hagyományos jeggyel. Sok év után végre reagált a vasút a könnyű, modern pedelec kerékpárok megjelenésére is: pontosan definiálva tiltotta meg a szállításukat - remélhetőleg csak időlegesen. 


Szerencsére egy lassan változó, de fontos tényező közben azért csendben, de folyamatosan hatalmasat fejlődött: mára szinte minden személy-, és gyorsvonatban van dedikált kerékpárszállító hely, méghozzá egyre nagyobb arányban alacsony padlószintű járműveken. Néhány járaton kerékpárhelyjegyre lehet szükség.

 

 A kampós kerékpárrögzítő bevált, biztonságos megoldás, de gyors használatát érdemes a hatvan centi széles, meredek lépcsőn fel/leszállással együtt, otthon begyakorolni

 

A jó helykihasználás miatt változatlanul sok a kerékpárokat függőlegesen tároló, "akasztós" férőhely is, amire a bringák rögzítése gyakorlatot igényel, de jó hír, hogy az ötödik-tizedik alkalommal már szinte mindenkinek egy-két mozdulattal sikerül.

 

Továbbra is létezik és népszerű a kerékpáros túrajegy: a Balaton, a Tisza-tó és a Fertő tó mentén lévő állomásokra a kerékpárjegyek az ország bármely pontjáról egységesen 420 forintért vásárolhatók meg az év minden napján.

 

4. Csúcsidőn kívül a Balatonra: sok fejlődés

 

A balatoni vonatok megállási rendje mindig is a kompromisszumok kereséséről szólt a minél több fontos település kiszolgálása és a nagyobb távon is versenyképes menetidő között. Az északi parton néhány éve bevezetett közlekedési rend ugyan kissé az előbbi felé billenve, de átlátható helyzetet teremtett. A Kék Hullám elnevezésű sebesvonatok Budapesttől Balatonfüredig csak a legfontosabb helyeken, onnan Tapolcáig mindenhol megállnak, a Katicák Budapest, Székesfehérvár és Balatonfüred között járnak hasonlóan, a Tekergők pedig klasszikus gyorsvonatként, végig közepesen ritka megállási renddel, Tapolcáig közlekednek. Majdnem minden vonatban van legalább egy légkondicionált kocsi, de olyan is előfordul, hogy az összes az. A sikeres tavalyi szezon ellenére az étkezőkocsik idén nem tértek vissza.


Forgalomba állt egy tucat felújított személykocsi, amelyekben az utastér felének helyén 16 kerékpárhelyet alakítottak ki. A déli parton vezető nemzetközi fővonalon főleg a pálya és a járművek terén sikerült fejlődést mutatni: a Budapestről Siófokra és Keszthelyre tartó expresszvonatok átlagsebessége eléri a 100 km/h-t.
A vasút utastájékoztatása évtizedes lemaradást hozott be, amikor bevezette, hogy a hangosbemondón végre a kerékpárszállító kocsi vonatban elfoglalt helyéről is előre tájékoztatja az állomáson várakozókat.

   

A balatoni menetrendek kialakításakor a vasút a sokféle eljutási lehetőség és a zavarérzékenység között egyensúlyoz, több-kevesebb sikerrel

 

5. Csúcsidőben a Balatonról: továbbra sem jó ötlet

 

Lehet bármilyen modern a technika, a közlekedéstervezésben változatlanul az egyik fő mumus a csúcsidei kapacitás. A legrosszabbul azok járhatnak, akik autóbusszal utaznak, de nem a kiinduló végállomáson, hanem távolabbi megállóban szállnak fel: ha a busz megtelik, a járművezető kénytelen az utasokat a megállóban hagyni (számos súlyos baleset jelzi, hogy megalapozottan tilos álló utasok szállítása a nagy menetidejű és sebességű távolsági járatokon). Erre semmilyen informatikai eszköz nem figyelmeztet előre, elszigetelt kísérletektől eltekintve a Volánvállalatok ebből a szempontból ma is a nyolcvanas években járnak.

 

A vasúton kicsivel jobb a helyzet. Bár az elmúlt években a déli parton kiépült a központi forgalomirányítás, a pálya és a mozdonyok kapacitása, a személykocsik és a rendelkezésre álló munkaerő létszáma behatárolja a lehetőségeket. Ha már előre tudható, hogy a hazautazás időpontja a hétvége utolsó óráira esik, a zsúfoltság és a kényelmetlenségek elkerüléséhez célszerű kis csomaggal, lehetőleg bicikli nélkül útnak indulni, és bevállalni az este nyolc után induló járatokat. Ha valaki mindezt betartja, az esetek nagy részében azért a rossz sajtó ellenére is meglepetésektől mentes utazásra számíthat. Persze a csúcskapacitáshoz közel üzemelő egyvágányú pálya miatt a nappal kialakuló késési hullámok általában csak másnapra simulnak el - erre korlátozott megoldást a 2. pont rejt.

  

Az északi part Budapesttől távoli álomásain még lehet válogatni a helyek közt, Akarattyán már a szerencsére is szükség lehet... 

 

6. Gyorsítósáv, lassújelek

 

Hosszas tárgyalások után újraindult a régóta szünetelő Szentendre-Dömörkapu buszjárat, amelynek végállomásáról a Pilis népszerű kirándulóhelyei könnyen elérhetővé válnak. A járat nyáron munkaszüneti napokon közlekedik, ha legalább egy menetjegyet vásárol valaki elővételben a Volánbusz bármely pénztárában (pl. Szentendrén) legkésőbb 10 perccel a járat indulása előtt.

 

Elkészült a hírhedt, dugóban álló vonatpótló buszokkal helyettesített Budapest-Esztergom vasútvonal felújításának nagy része. A Pilis déli kirándulóhelyei alatt kanyargó vasúton Budapest központjából Esztergomig valószínű késések és zötykölődés nélkül, 20 perccel rövidebb menetidővel utazhatunk. További gyorsulás a jövőre elkészülő villamosítás és a jobb gyorsítóképességű villamos motorvonatok megjelenése után várható.

 

Hasonló, látványos gyorsulás van folyamatban Budapest és a Balaton déli partja között, az itteni munkák idén fejeződnek be. Befejeződött Északnyugat-Magyarország egyik utolsó vasúti fővonalának villamosítása: a Porpác-Csorna szakasz elkészültével Győr és Budapest környékéről Szombathelyre és a Kőszegi-hegység vidéke felé csökkent a menetidő.

 

Sajnos vannak helyek, ahol hosszabb-rövidebb távon romlik a helyzet. Sokaknak hiányzik a Budapest és Pápa közti közvetlen vasúti kapcsolat, ami az új expressz buszok áldozata lett - csoportos elhelyezés és kerékpárszállítás lehetősége nélkül. A Zemplénbe vezető Szerencs-Sátoraljaújhely vasútvonal részleges felújítása is lassan halad: a második ütem felújításai miatt egészen decemberig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, a pápaira is jellemző korlátozásokkal. Hasonló a helyzet a Kaposvár-Dombóvár vasútvonalon, ahol a kisebb ütemekből álló, de teljes felújítás után jövő tavasztól helyreáll az eredeti, 100 km/h sebesség.

 

 

7. Buszos és vonatos utazás tervezése egyetlen felületen

 

Évekkel ezelőtt felmerülő igényt elégített ki a MÁV-Start Zrt. és a Volán Egyesülés 2016 tavaszán útnak indított integrált menetrendi keresője, ami a korábban is létező menetrendek.hu címen érhető el, és valóban képes vegyes, vonatos és buszos utazások tervezésére. A keresőben az indulási és érkezési pontok adatain kívül megtalálhatók az utazási és várakozási idők, az útvonal részletes térképe, valamint még a célállomás időjárása is.


A rendszer természetesen ismeri és használja a terelések és vágányfelújítások idején életbe lépő ideiglenes menetrendeket. Ugyanakkor indulása óta javítás nélkül maradt hiányossága, hogy az alapértelmezett átszállási idő minden indításkor nulla percre állítódik, így a valóságban nem létező átszállási kapcsolatokat is mutathat. Ennek javításáig fontos a találati listában, a "szűrők" menüpontban a minimális átszállási időt biztonságos értékre, legalább 6-8 percre állítani.

 

 Korábban a leggyorsabb útvonal megtalálása nagy gyakorlattal is legalább 10 perc volt, most egy kattintás

 

A fejlesztéssel a hazai távolsági közlekedés tervezése közel egy évtizedet lépett előre - a kilencvenes évek végének szintjéről a kétezres évekbe. A következő, egyre jobban hiányzó lépés a távolsági menetrendi adatbázisok nyilvánossá tétele, amivel végre a magánfejlesztők számára (Google-, iPhone-, Microsoft-térképek) is megnyílna az út a telefonos térképen futtatható, műholdas navigációval támogatott megoldások előtt, 5 évvel Nyugat-Európa és Budapest után

 
8. Kisvasúttal a világ minden sarkába...

 

Négy hosszabbítás, egy újraindítás, kontra egy fél megszűnt vonal. Ez még öt-hat év alatt sem rossz mérleg:

Kemencei Erdei Múzeumvasút a másfél évtizede elmosott pálya újabb szakaszainak újjáépítése nyomán már Feketevölgy állomásig közlekedik, ahol az új állomáson a mozdonyok végre körül tudják járni a vonatukat, így megszűnik a rendszeres nyíltvonali tolatás. A járműpark is jelentősen bővült, nyitott és zárt kocsikkal. Szinte a szomszédban elkészült a nagybörzsönyi és szobi kisvasutak összekötése, "mellesleg" együtt a nagybörzsönyi pálya felújításával. A gyöngyösi Mátravasút újjáépült, és az árvízkárok után helyreállított szalajkaházi mellékvonalán a nyári félév hétvégéin ismét rendszeres a közlekedés.

 

 Az újjáépült Nagyirtáspuszta állomás a Börzsönyben

 

Alkalmanként a Lillafüredi erdei vasút mahócai szárnyvonalán is indulnak különjáratok, legközelebb augusztus 6-án. A debreceni Zsuzsivasút pályája egy nagyobb felújítás után ismét megbízhatóan szolgálja a közlekedést. Hazánk 22. kisvasútja az Alcsúti Arborétum és Felcsút között idén tavasztól közlekedik, az egykori nyírvidéki kisvasút járműveivel. Új, mosdóval felszerelt végállomási épületeket emeltek többek közt a szilvásváradi Szalajka-völgyben, a gemenci Keselyűsön, a börzsönyi Nagyirtáspusztán, Mátrafüreden, és a csömödéri Kistolmácson. 


9. ...kivéve a felsőkakit, és néhány továbbit

 

Az újjáépítések mellett az egyetlen veszteség a kaszói kisvasút déli szakasza: a vonatok 2013-tól már csak a Kaszópuszta és Baláta közti rövid szakaszon közlekednek. A szentai vasútállomásra vezető pálya különvonattal továbbra is járható, de a mentrendszerinti nagyvasúti kapcsolat elvesztésével Kaszó a távoli tájakról jóval nehezebben érhető el. Ugyanakkor néha más vasutak sínpárjai is üresek maradnak: lehet bármilyen komoly szándék az erdei vasutak fejlesztése, a menetrendet sokszor felülírják a mindennapi üzemeltetés problémái, és az eredei vasutaknál sokszor előbbre való nagyobb vadászatok, amik sajnos néha csak a helyszínen derülnek ki.

 

Látványos tájakon zakatol a mesztegnyői kisvasút - ha épp van elég utas. Hivatalosan üresen is el kellene indulnia.

 

A Turista Magazin csapata az elmúlt években Mesztegnyő és Felsőkak között, a felsőtárkányi és a szobi erdei vasutakon láthatta a menetrendben meghirdetett vonat hűlt helyét, előzetes, vagy akár utólagos tájékoztatás nélkül. A vadászatok vagy éppen a rossz idő és a kevés várható utas miatt csendben elmaradó vonatok jelensége sajnálatos, viszont a kisvasutak sokszor rendkívül szűk költségvetésében is problémát okoz a rendszeres üresjárat. Bár a szabályok szerint a menetrendben meghirdetett, nem alkalmi vonatok mindegyikét le kell közlekedtetni, a kimaradásról pedig legalább 14 nappal előre közleményt kiadni, a valóságban mindig ajánlott bejelentkezni a kisebb kisvasutak elérhetőségén. Különjáratok természetesen midenütt, általában hétköznapokra is rendelhetők. 

 

10. Természetjáróként olcsóbb

 

 

Összekötve a kellemest a hasznossal, Terészetjáró Kártyával 20% kedvezménnyel is lehet utazni a vonatokon. A régebbi kártyával ellentétben ehhez már nem is kell tagnak lenni a Magar Természetjáró Szövetség valamely tagszervezetében (persze érdemes, hiszen így a tagok a természetjárást működtető szervezetek támogatásán kívül a kártyát is féláron kapják meg). A természetjáró webshop indulásáig a kártya egyenlőre személyesen igényelhető a szövetség irodájában. Az utazáson kívül nemzeti parkok látogatóközpontjaiban és szálláshelyeken is kedvezmények várják a kártyák tulajdonosait. 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Elindult a közös MÁV-Volán menetrend kereső

A Turista Magazin kisvasúti hírei

Cikkajánló