Veszprém – A várnegyedtől a Szerelem-szigetig

Úgy tartják, Veszprémben vagy fúj a szél, vagy harangoznak, esetleg mindkettő egyszerre. A harangokat mi is hallottunk, a Bakonyból lefutó szelek helyett azonban ezúttal verőfényes napsütés és szélcsend fogadott bennünket.

2022.10.02.

A Tisza-tó fehéren vakító kis kápolnája

A Tisza-tavat megkerülő gátról érdemes kitérőt tenni a kiskörei hallépcsőtől 10 percre található Szapáry-kápolnához. A békés nyugalmat árasztó kegyhelyen nemcsak egykori miniszterelnökünk sírhelyét találjuk, hanem gyönyörű fákat, egy különleges temetőt, és történeteket a helyiek életéből.

2022.09.26.

Fellegvár a szőlők felett – Somlóvár

A Bakony nyugati határában, a Kisalföld déli részén egy magányos tűzhányó szembeötlő kúpja emelkedik ki a síkból, melynek leghíresebb értékét a kiváló nedűt adó szőlőszoknyája adja, de tetején is páratlan kuriózumra lelünk. Itt áll ugyanis hazánk egyik leglátványosabb panorámás várromja, a Somlóvár, amit a közelmúltban részlegesen fel is újítottak.

2022.09.20.

Esztergomi mozaik, avagy látnivalók a bazilikán túl

Esztergom emblematikus épülete a bazilika és a mellette álló vár, a legtöbb idelátogató elsődleges célpontjai. A város azonban ezeken túl is sok-sok kevésbé ismert és érdekes látnivalót tartogat még. Ezek közül mutatunk néhányat galériánkban.

2022.09.15.

Apródok lábnyomán Drégely vára felé

A 444 méter magas, vulkanikus csúcson fekvő várrom egyszerre vadregényes túracélpont, kiemelkedő történelmi helyszín és különleges kegyeleti hely, amelyet semmiképp sem tudtunk kihagyni.

2022.09.10.

Romantikus, zöld sziget a pesti belvárosban

Szinte hihetetlen, hogy ez a zsebkendőnyi kis zöld terület a Budapest közepén már az 1700-as években is kert volt, és ez máig nem változott. Közben persze sok minden történt, a terület főúri kertből közpark lett, s míg 1751-ben a palota erkélyéről Mária Terézia integetett a tömegnek, most a kert leghíresebb lakója alighanem Karcsi, a nyúl.

2022.09.08.

Vajon honnan ered a Hideglelős-kereszt neve?

Az Esztergom és Pilismarót között magasodó Hosszú-hegy Duna fölé kinyúló sziklaormán áll a Hideglelős-kereszt, ahonnan gyönyörű panorámában lehet gyönyörködni. De miért kapta a feszület ezt a különös nevet?

2022.09.05.

Kompakt kastélyélmény Hajóson – Mit nekünk Versailles?!

A hajósi érseki vadászkastély meglátogatása mellett három nyomós érvem van. Egy: nagyon kényelmesen bejárható minden zuga a parkot is beleértve úgy, hogy a cipőnk talpa biztosan nem fog lekopni. Kettő: ennek ellenére mégis ízelítőt kapunk mindenből, amit csak egy kastély nyújthat. Három: a kapun ágaskodó egyszarvúak köszöntik a látogatót, hol máshol látunk ilyet?

2022.09.04.

Miről mesél a Kalapos-kút? - Egy nem mindennapi tábor története

A szelíden hullámzó Alsó-Kemeneshát és a Rába-völgy vidékén járva egy nem mindennapi forrásra bukkanhatunk, amelynek foglalását egy jellegzetes, kupolás építmény adja. Falán egy rövid felirat árulkodik tragikus múltjáról, de a teljes történet megismeréséhez el kell látogatnunk a szomszédos Ostffyasszonyfára, illetve több mint 100 évet kell visszamennünk az időben.

2022.09.02.

A bazilika kicsiben – az esztergomi kerektemplom

Esztergom leghíresebb látnivalójának árnyékában van egy másik különleges templom is a városban, amit szintén érdemes megnézni. A kerektemplom az esztergomi bazilikának köszönheti létét, ugyanis afféle főpróba volt a bazilika grandiózus kupolájának megépítése előtt.

2022.08.23.

A Dunakanyar szépséges kapujában

Verőcén nyáron mindig nagy a nyüzsgés, különösen a strand, a Duna-parti éttermek, büfék és cukrászdák környékén. Nyárvégi séta Verőcén, térben és időben, a Dunától Magyarkútig, a római kortól a jelenig.

2022.08.23.

Az enyészet küszöbén – Cserfekvési templom

Somogy megye egy eldugott szegletében, Hosszúvíz község külterületén fekszik az elnéptelenedett Cserfekvés. Egykori temploma romokban, egy sehova nem vezető földút mentén, fák lombjai között bújik meg. Aki szereti az elhagyatott, pusztulófélben lévő kápolnák egyedi hangulatát, vagy fekete öves pusztatemplom-rajongó, annak kihagyhatatlan.

2022.08.22.

Egy úttalan templom, melyet különleges rommá sűrített az idő

Ha még nem hallottál a somolyi templomromról, nem hibáztatlak, mert nem tartozik az ismertebb és egyszerűen elérhető turistacélpontok közé. De ha szereted a kalandosan megközelíthető és emberek által alig járt helyeket, melyeknek olyan atmoszférájuk van, hogy napok múlva is nyugalom árad szét benned, amikor felidézed, azt javaslom, mindenképpen keresd fel egyszer.

2022.08.19.

Egy eldugott kis csoda a Csepel-sziget déli szegletében – Lórév

Ráckevétől mintegy 6 kilométerre, a Csepel-sziget déli részén bújik meg egy takaros kis szerb nemzetiségű község, Lórév. Az alig 300 fős település fekvése már csak a Duna közelsége miatt is páratlan, mégis viszonylag kevesen ismerik. Pedig lenne miért: számos természeti szépségre, építészeti és kulturális különlegességre bukkanhatunk a környéken.

2022.08.19.

Végóráit éli a sörnyepusztai kápolna

Somogysárd és Somogyfajsz között, a somogyi erdők és szántóföldek találkozásánál, a pusztába vetve, magányosan, romosan áll az egykor szebb napokat is megélt Somssich-kápolna. Ablakait kitörték, sekrestyéjének teteje beomlott. Az elhagyatottság és az idő lassan felemészti. A sörnyepusztai templomrom különleges hangulattal bír, jó lenne nem veszni hagyni.

2022.08.15.

Ezek a különleges templomromok megérnek egy kirándulást

Összeállításunkban olyan egyedi hangulatú, középkori pusztatemplomokat ajánlunk, amelyeket különleges rommá sűrített az idő. Szántóföldek közepébe fúródva vagy kukoricatáblák között bújnak meg, és elpusztult települések utolsó hírmondóiként mind felfedezésre várnak.

2022.08.06.

450 éves időkapszula, ami rabul ejt Buda szívében

Vannak helyek, épületek, amelyek első pillanatra megbabonáznak, és nem eresztenek. Még akkor is, ha már üresek és elhagyatottak, ha már külsejükön és belsejükben is rozsda bontott virágot, ha régimódi csönd ül a falaik között. És olyan atmoszférájuk van, hogy egy héttel később is megdobogtatja az ember szívét, amikor felidézi. Budapest egyik legrégebbi törökfürdője ilyen hely. A két éve bezárt Király fürdőben jártunk. Belépsz, és elámulsz.

2022.08.05.

A Babits-villától a Vaskapuig – kul/túra Esztergomban

Aki Esztergomban tartalmas programot keres, de a legismertebb látnivalókon már túl van, szeretne múzeumba is menni és utána egy kicsit túrázni, annak érdemes meglátogatni Babits Mihály egykori villáját, ahonnan egy rövid túrával a közeli Vaskapu tetejére is fel lehet jutni.

2022.08.04.

Mi köze van Indiának Zebegényhez?

A válasz és a kapocs egy világhírű festő, Amrita Sher-Gil, aki rövid élete alatt is jelentős életművet hozott létre, és bár sokfelé járt a világban, számára, ahogy ő mondta, Delhi és London között Zebegény volt a világ közepe.

2022.08.02.