Tökéletes hangulatjelentés a Kékről

Olvasónktól kaptuk az alábbi videót, amit megnézve az ember rögtön indulna is túrázni.

Szerző:
TM
2015. augusztus 25.

Olvasónktól kaptuk az alábbi videót, amit megnézve az ember rögtön indulna is túrázni.

Bár a videó így önállóan is megállja a helyét, megkértük az operatőr/vágót, Lestár Pétert, hogy írjon pár részletet a készítéséről, íme:

„Mátéval egy ideje már videózunk együtt és voltunk jó pár túrán is közösen. Ilyenkor inkább videózni szoktunk, mint fotózni. A végeredmény elkészítése hosszabb időt vesz igénybe, de nekünk jobban visszaadja az adott hangulatot, amit a túrán átéltünk. A lányokat is megtanítottuk az alap videós fogásokra, és nagyon ügyesek voltak a kamera mindkét oldalán. Szállást Máté anyukája biztosított Vörös-tón, amit ezúton is köszönünk. Elképesztő, hogy mennyivel több csillag van az égen, mint a nagyvárosokban. Máté horvát barátnője, Eva nagyon szereti a Balatont, különösen az északi partot, ezért nem volt kérdés, hogy a Keszthely-Tapolca útvonalat sétáljuk végig a nyár egyik legmelegebb napján, de a hűs erdős részeken nagyon kellemes volt az idő. Másnap pedig Balatonakali egyik strandján hevertük ki a fáradalmakat.”

 

<p><a href="https://vimeo.com/137065888">Kéktúra // Keszthely - Tapolca</a> from <a href="https://vimeo.com/peterlestar">Peter Lestar</a> on <a href="https://vimeo.com">Vimeo</a>.</p>

Köszönjük a videót, és ezúton arra biztatnánk mindenkit, hogy a Kéktúrázása során szerzett élményeit ossza meg a Turista Magazin olvasóival. Az alábbi e-mail címen (szerkesztoseg@turistamagazin.hu) várjuk a képeket, videókat és beszámolókat.
 
Kapcsolódó cikkek:
Még több hír az Országos Kéktúráról
Még több hír Tapolcáról

Cikkajánló