Tömegek nélkül a Pilisben

Pilis 50 vs. Gerecse 50, avagy két túraútvonal, ami ugyanazt tudja, mégis teljesen különbözik egymástól.  

Szerző:
Lánczi Péter
Fotó:
Lánczi Péter
Tassy Márk
2018. május 15.

Pilis 50 vs. Gerecse 50, avagy két túraútvonal, ami ugyanazt tudja, mégis teljesen különbözik egymástól.  

Három héttel ezelőtt rajtolt el hazánk egyik legrégebbi teljesítménytúrája, a Gerecse 50. Az immáron 37. alkalommal megrendezett esemény népszerűségét mi sem példázza jobban, mint a két évvel ezelőtt bevezetett nevezési létszámstop, ami a korábbi - már „egészségtelené vált” - több mint tízezres embertömeget volt hivatott valamelyest leszabályozni. Van viszont egy másik teljesítménytúra, amit szintén 1982 áprilisában rendeztek meg első alkalommal, és ami hasonlóan 50 km-es távon indította el az erőpróbát kedvelő túrázókat, de az közel sem örvend akkora hírnévnek, mint a Gerecsében megrendezett társa.  

 

A Gerecse 50 rajt előtti pillanatai

 

A Pilis 50 túrára egy barátom hívta fel a figyelmemet, ugyanis egészen múlt szombatig nem is sejtettem, hogy ez a túra legalább olyan nagy múltra tekint vissza, mint a híres Gerecse 50. Ha korábban a túranaptár böngészése közben meg is akadt rajta a szemem, akkor is csak annyit mondtam magamban: „ez is csak egy túra a sok közül”, aztán továbbgörgettem a listát. Múlt szombaton (május 12-én) viszont a bőség zavarával küzdöttem. Nem tudtam eldönteni, hová menjek gyalogolni, annyi túrára igent tudtam volna mondani. Ugyanakkor tömegben sem akartam vonulni, inkább valami csöndesebb eseményre vágytam, ahol lehet, hogy a szolgáltatás is kevesebb, de legalább nincsen nyüzsi. Választanom kellett, de magamtól nem ment. Ekkor jött Laci üzenete: „Gyere a Pilis 50-re, ki tudja meddig lesz még”. Ezt én úgy értékeltem, hogy Laci tud valamit, amit én nem, ezért felkeltette a kíváncsiságomat.

 

Rálátás a Hosszú-hegyre és a Pilis-tetőre a pomázi Árpád-szobortól

 

Ekkor még csak Laci társasága billentette a mérleg nyelvét a jó döntés irányába, illetve, hogy a Pilis közel van a lakóhelyemhez, de végül ez is elég lett ahhoz, hogy a hajnali órákban mindenféle tervezgetés és az útvonal tanulmányozása nélkül is fölüljek a HÉV-re, és kidöcögjek Pomázra, a túra rajtjába. Túratársammal innen indulva és ide érkezve jártuk végig a nem egész 50 km-es távot, ami számos látványos pilisi helyet érintett egy kényelmes körtúrával. A gyaloglással és beszélgetéssel eltelt nap végére csupán egy kérdést motoszkált bennünk: miért vannak ilyen kevesen ezen a túrán, miközben a paramétereiben szinte azonos Gerecse 50-en pedig tolonganak az emberek.
 

 

Ugyanolyan hosszú a táv, szinte méterre azonos a szintemelkedésük és mindkettő egy látványos, kényelmesen járható vidéken vezet keresztül. Az emelkedők nem túl meredekek, a nyomvonalak zömében széles turistautakon vezetnek, és mindkét túra a saját hegységének eszenciáját mutatja be egy körtúra keretében. Az üledékes kőzeteik is hasonlóvá teszik ezeket a tájakat. Mind a Gerecse, mind a Pilis esetében frekventált, tömegközlekedési szempontból is jól megközelíthető a rajt- és célhely. Sőt, ebből a szempontból a Pilis talán még előnyben is van vetélytársával szemben, hiszen sok budapesti túrázó szívesebben választ a városhoz közelebbi úti célt, ha természetjárásról van szó.

 

Az Árpád-szobor Pomáz felett

 

Túránk elején ennyire még nem vettük számba a két teljesítménytúra közti hasonlóságokat, pedig már a Pomáz fölé magasodó Árpád-szobornál is kezdtek megmutatkozni a közös jegyek. Lehet, hogy ezt már csak én látom bele, de a hegytetőn álló Árpád lovasszobor - még ha jóval kisebb is, mint a Gerecse jelképének számító turul - ugyanúgy magyar jelképként áll a város fölötti magaslaton, mint a tatabányai szobor.

 

Kilátás Csobánkára az Oszoly-csúcsról 

 

Pomázt elhagyva a dimbes-dombos terepen a hegység belseje felé vettük az irányt. Csobánkánál fakultatív jelleggel kis kitérőt tettünk az Oszoly-csúcsra, mielőtt meredeken leereszkedtünk a településre. Északi irányba tartva kezdetben hatalmas kaszálók, majd árnyas erdők mentén emelkedtünk a Pilis egyik legnépszerűbb kirándulóhelyére, a Dera-szurdokhoz. A jó időnek köszönhetően ezen a hétvégén sem maradt látogatók nélkül a hatalmas sziklákkal, fahidakkal, csörgedező patakkal, kisebb vízeséssekkel tűzdelt, csodálatos hangulatú geológiai helyszín. Szerencsére még időben érkeztünk, mert a szurdok ilyenkor, a délelőtti órákban már kezd megtelni.

 

Dera-szurdok

 

Kényelmes tempóban kapaszkodtunk fel a Som-hegyi turistaházhoz, miközben több túratársat is magunk elé engedtünk. És bár nem számoltuk őket, de egy tucatnál aligha lehettek többen, amiből arra következtettünk, hogy nincsen túl sok induló az 50-es távon, pedig mi még az elején rajtoltunk el. Ez minket mondjuk nem zavart, hiszen jóval élvezetesebb és komfortosabb egy kirándulás, ha nem loholnak folyton az ember nyakában. Maximum a szervezők sajnálhatták, hogy a jó idő ellenére kevesebben jöttek el a vártnál, mondom én, miközben ez a létszám lehet, hogy teljesen normálisnak számit ezen a rendezésen. 

 

A pazarul felújított Som-hegyi turistaháznál is volt frissítő pont


Nem is lett volna ez igazi pilisi túra, ha nem szerpentinezünk fel a Pilis-tetőre, ahonnan páratlan a panoráma fogadja a Boldog Özséb-kilátóba felkapaszkodókat. Idáig csak a hasonlóságokat emeltem ki a Pilis 50 és a Gerecse 50 között, pedig ezen a ponton a két túratematika között lényeges különbséget tapasztalhattunk. Szemben a mi túránkkal, a Gerecse 50 nem vezet fel a hegység legmagasabb pontjára, és körpanorámát sem tár a turisták elé, pedig a Nagy-Gerecsén is áll geodéziai mérőtorony. Igaz, ez az építmény még nincs olyan szépen felújítva és turistabaráttá alakítva, mint a pilisi, ami magyarázhatja, hogy a Gerecse 50 útvonala miért hagyja ki ezt az egyébként látványos pontot. Pedig szuper lenne, ha érintené, és már a Gerecsére is ráférne egy szép és biztonságos kilátó.

 

Páratlan kilátás a Pilis-tető oldalából

 

Szlovák turistamajális a Boldog Özséb-kilátónál

 

A Pilis-tetőn egy népes szlovák turistacsoport zenebonás majálisával búcsúztunk a hegytetőtől és a kilátástól. Nem kérdeztük meg őket, de arra gondoltunk, ezt a vidám eseményt a pilisszentkereszti szlovák közösség szervezhette, aminek hangulata már délben a tetőfokára hágott. A hegytető egykori katonai építményei között a Két-bükkfa-nyereg, majd Dobogókő felé vettük az irányt. A báró Eötvös Loránd menedékháznál, pontosabban a turistamúzeumban bélyegeztük le a menetlapunkat, ahol a frissítő mellett egy röpke tárlatmegtekintést is beiktattunk. Csak a korabeli térképek tanulmányozása után vágtunk bele a Kő-hegyig tartó sárga út követésébe, ami közel 13 km-en keresztül vezetett minket a Pilis egy másik emblematikus turistaházához.

 

Meglátogattuk a dobogókői Turistamúzeumot is

 

Útközben elhaladtunk a Fagyos katona és a Denke Lajos-emlékmű közelében, melyek tragikus történetek helyszínei. Az előbbi helynév a 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik katonájáról emlékszik meg, aki hazafelé tartva a hegyoldalban, egy hóviharban lelte halálát. Mikor az összefagyott katonát megtalálták, kezében egy üveg bort szorongatott, amit még előző este kapott a faluban útravalóként. A másik hely egy tömegmészárlás szörnyű emlékét őrzi. 1947-ben egy ismeretlen tettes - de a tanúvallomások szerint egy háborúban megzavarodott szovjet katona - fegyverrel támadt egy békésen kiránduló társaságra, akik közül Denke Lajost és nejét halálosan megsebesítette. Feltehetőleg ugyanez a személy gyilkolta meg brutális módon azt az öt fiatalt is, akiket a közeli Bükki-pusztán találtak vérbe fagyva, nem sokkal a turisták megtámadását követően.

 

 

 

Utunk ezen szakaszán a fák törzsein új, lovas jelzésre lettünk figyelmese, amely a négylábú közlekedést volt hivatott legalizálni az erdei utakon. Örök vita, hogy a turistaúton milyen jármódot használva közlekedhetünk, de úgy tűnik, a Pilisi Parkerdő eldöntötte, hogy teret enged a lovasoknak is. Nekünk, gyalogosoknak ezzel mindössze csak annyi bajunk, hogy az ösvényeket helyenként teljesen járhatatlanná, de finoman szólva is kényelmetlenre taposták a patások. Igaz, ha azt veszem, esős időben a Gerecse 50 népes turistahada is legalább ennyire szétjárja az utakat, ami közel ugyanilyen kényelmetlen ösvényeket eredményez az utánuk haladóknak.

 

Új lovas út a Pilisben


A Kőhegyi turistaháznál már kissé fáradtak voltunk az egész napi meneteléstől, illetve a lábainknak sem tett jót a lovak által feldagasztott és később kiszáradt sárbordákon való lépegetés. Rövid pihenőt engedélyeztünk magunknak, mielőtt folytattuk volna az utat. Ebben a regenerálódásban a pontőröktől kapott hideg üdítőital sokat segített. A házhoz közeli Petőfi-kilátó panorámája újfent a Gerecse-túra hangulatát idézte számunkra. Csak úgy, mint Tatabányán, itt is a magasból szemlélhetjük a célt és a környéket, mielőtt egy meredek ereszkedést és némi aszfalton gyaloglást követően beérnénk a célba.

 

Kőhegyi menedékháznál is megfordultunk


A hazaúton azon morfondíroztam, mi hiányzott ebből az útból, ami elengedhetetlen egy jó túrához. Lacival egyetértetünk abban, hogy semmi! Kiváló útvonal, látványos helyszínek, jó infrastruktúra jellemzi a Pilis 50-et, ahol a szervezők által nyújtott szolgáltatás is bőséges a túra kényelmes teljesítéséhez. Ráadásul még a nevezés sem drága. De akkor miért nem tolonganak itt a turisták, amikor még a nap is hétágra süt?

 

Rálátás Pomázra és a környékre a Petőfi-kilátótól. Innen már csak 5 km volt hátra


Persze, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a pénz az oka. Az évről évre sikeresen megrendezett Gerecse-túrák erős anyagi háttérrel bírnak, mindemellett az Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) is részt vesz a szervezésében, ami komoly reklámfelületet is biztosít a rendezvénynek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Tatabányán ez a túra lokálpatrióta eseményé nőtte ki magát, amit sokan támogatnak és rengeteg önkéntes is segít. A kérdésre, hogy egy másik nagy múltú, ugyanolyan paraméterekkel rendelkező túra miért nem fejlődött „fesztivál-rendezvénnyé”, csak a rendezők tudnák megadni a pontos választ. A Pilis 50-et idén már teljes egészében a Téry Ödön T. B. T. szervezte. Összehasonlítási alapunk nem volt, de a szervezők elmondása szerint a túrán résztvevők létszáma 2-300 főnél nem szokott több lenni. Az idei túrát és rendezést jó hangulatúnak és sikeresnek ítélték, amivel mi is csak egyetérteni tudtunk.

 

Ilyen szép jelvénnyel gazdagodtak a túra teljesítői


Elképzelhető, hogy a Pilis 50 rendezőinek nem hiányzott az anyagi támogatás, sem az a tömérdek munka, ami egy Gerecse-szintű esemény megszervezésével jár. Lehet, hogy meg akarták tartani túrájuk családias hangulatát, és sosem szándékoztak többezres tömeget ráengedni az erdőre, inkább a természetjárás meghittebb formáját akarták képviselni. De az is biztos, hogy a Pilis 50 korábbi fő szervezőjének, Feidiga Károlynak a sajátos politikája is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ez a túra a létszám tekintetében sosem emelkedett ki a túranaptárból. Ő ugyanis kétszeres nevezési díj megfizetését helyezte kilátásba azon túrára benevező sporttársak számára, akik nyíltan vállalják az MTSZ-tagságukat. Ennek a különös intézkedésnek az oka a szervező unszimpátiája az országos szervezettel szemben, mely véleményét sosem rejtette véka alá. Hogy anno miről is szólt ez a megkülönböztetetést, arról a Pilis 50 régi honlapján, a: „Választ adnék a kommentálók kedves levelére” fül alatt olvashatok többet.

 

 A túra útvonala. Kattints ide a nagyobb felbontásért!

 

Kapcsolódó cikkek: 
DENKE LAJOS-EMLÉKTÚRA - REJTÉLYES PILISI GYILKOSSÁG NYOMÁBAN

FORRÁSTÚRA EXTRÁKKAL
ÉLMÉNYTÚRA A CSÉVI-SZIRTEK KÖRÜL

HALÁLOS TÚRA VESZÉLYEK NÉLKÜL

Cikkajánló