Tömeges halpusztulást észleltek a Holt-Maroson

Közel négyszáz kiló haltetemet szedtek ki a Holt-Marosból Szegednél. Megfulladtak a halak. 

Szerző:
MTI
Fotó:
123rf.com
2018. június 1.

Közel négyszáz kiló haltetemet szedtek ki a Holt-Marosból Szegednél. Megfulladtak a halak. 

Több napon át gyűjtötték az elpusztult halakat a szegedi Holt-Maros egyik szakaszáról. A halak nyitott szájjal, iszappal teli kopoltyúval vetődtek a felszínre. Az elpusztult halak között 40-50 kilós amúrok is voltak. Az eddigi vizsgálatok szerint úgy tűnik, hogy a halak megfulladtak, mert nem volt elegendő oxigén a vízben.

 

Illusztráció

 

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az oxigénhiányt, az is elképzelhető, hogy az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék és magas hőmérséklet is közrejátszott. A Holt-Maros többi szakaszán továbbra is horgásznak, azokon a részeken nem volt elhullás.

 

Illusztráció

 

A szakértők próbálják átforgatni a vizet. Hosszú távon azonban szükség lesz további intézkedésekre is, hogy az eset ne ismétlődhessen meg. Szakemberek szerint az is sokat segítene, ha a belógó fákat gyérítenék, hogy az őszi lombhullással kevesebb növény kerüljön a mederbe - írja az MTI.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Egy fogatlan ragadozó lett az Év Hala 2018-ban

Új halfajt fedeztek fel a Körösben 

 


 

Cikkajánló