TURIZMUS VILÁGNAPJA 2012

Szeptember 27-e a Turizmus Világnapja, melyen a tavalyi sikeres rendezvények után idén ismét meghirtette a Magyar Turizmus Zrt. akcióiját. A felhívására országszerte közel 100 szakmai partner: turisztikai szolgáltatók, különböző szervezetek, programgazdák és magánszemélyek sorakoztatták fel kreatív ötleteiket arra vonatkozóan, hogy mivel kedveskednek vendégeiknek ezen a napon.

 

2012. szeptember 27.

Szeptember 27-e a Turizmus Világnapja, melyen a tavalyi sikeres rendezvények után idén ismét meghirtette a Magyar Turizmus Zrt. akcióiját. A felhívására országszerte közel 100 szakmai partner: turisztikai szolgáltatók, különböző szervezetek, programgazdák és magánszemélyek sorakoztatták fel kreatív ötleteiket arra vonatkozóan, hogy mivel kedveskednek vendégeiknek ezen a napon.

 

A Turizmus Világnap keretében, szeptember 27-én, 10.00 órától rendezik meg az „Év Ökoturisztikai Létesítménye” díjátadó ünnepséget, ahol a díjakat dr. Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, dr. Nemes Andrea, az NGM turisztikai főosztályvezetője és Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója adja át. 


A díjátadó résztvevői a rendezvényt követően a Hősök terén csokoládéval kedveskednek a turistáknak a Turizmus Világnap alkalmából.


Ezt követően, 11.30 és 12.30 óra között Horváth Gergely vezérigazgató az MT Zrt. munkatársaival együtt, a sajtó jelenlétében - a vendégszeretet szimbólumaként bevezetett, szíves Magyarország logóval ellátott - kis „szeretet” csokoládékat, a Világnapra készített lufikat, valamint térképeket és egyéb turisztikai kiadványokat osztogat a turistáknak a Vörösmarty téren, a Gerbeaud Ház előtt.
Az MT Zrt. munkatársai a város három helyszínén - Vörösmarty tér, Vigadó tér és Erzsébet tér - találkoznak a turistákkal, akiknek csokoládéval és egyéb apró ajándékokkal kedveskednek, 10 és 16 óra között.


A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasai is meglepetésekben részesülnek. A repülőtéren Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Horváth Gergely, az MT Zrt vezérigazgatója, valamint Hrabovszky Zsolt, a társaság nemzetközi értékesítés ösztönzés igazgatója fogadja „szeretet” csokoládéval az utazókat 13.00 és 14.00 óra között.


Ezt követően Horváth Gergely vezérigazgató köszönti Magyarországon a Rákkutatás Gyógyszerészet Európai Konferenciájának (European Conference of Oncology Pharmacy 2012) résztvevőit, a Novotel Budapest Congress Centerben. A helyszínen az MT Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatóságának munkatársai a köszöntő szavakon kívül csokoládéval kedveskednek a vendégeknek.


Magyarország valamennyi turisztikai régiójában külön meglepetésekkel készülnek és az RMI-k a régiós partnereik bevonásával ünneplik meg az idei Világnapot. 

 

 

Programok, rendezvények, kedvezmények amik várnak:

Balaton
Aki szereti a Balatont, annak szeptember 27-én, Balatonfüreden a helye. A Magyar Turizmus Zrt. munkatársai ajándékokkal, csokoládéval és persze sok szeretettel várják mindazokat, akik névjegyükkel is megerősítik mennyire kötődnek a magyar tengerhez.

 

A Balatoni RMI csapata a Vitorlás téren gyűjti az aláírásokat a délután folyamán, nem is akármire, egy óriási lepedőre! Balatonfüred hírét évszázadok óta öregbítik a mélyből feltörő szénsavas források. Az ivókúraként gyomorhurut, epe- és bélbántalmak és cukorbaj ellen is hatásos füredi savanyúvizet a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társaságának tagjai reformkori öltözetben korzózva kóstoltatják csütörtök délután a Tagore sétányon.


Budapest-Közép-Dunavidék
Az MT Zrt. Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóságának munkatársai a központi akcióhoz csatlakozva, az Erzsébet téren Turizmus Világnapi csokival és lufival lepik meg a turistákat.


Dél-Alföld
A Dél-alföldi RMI a gyulai TDM által szervezett programokhoz csatlakozik a Turizmus Világnapján. Szeptember 27-én a Gyulai Vár körül lesz a Gyula városáról szóló imázsfilmek bemutatója, ide települ ki az RMI, és itt várják csokival és lufival az érdeklődőket.


Dél-Dunántúl
A Dél-dunántúli RMI szoros együttműködésben a Danubius Zrt. pécsi szállodáival (Palatinus és Pátria), közösen kedveskednek különböző ajándékokkal - Turizmus Világnapi lufi és csoki, valamint a Danubius ajándékai - a vendégeknek.

 

Észak-Alföld
Az MT Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának munkatársai Cserkeszőlőn, a Fürdőnél, a fürdő vezetőjével közösen kedveskednek a vendégeknek Turizmus Világnapi ajándékokkal.


Észak-Magyarország
Az újonnan alakult miskolci TDM szervezettel való együttműködés és a régiós szakmai egyensúly kapcsán, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága úgy döntött, hogy 2012-ben Miskolcon, a TDM és a Tourinform képviselőivel együtt ünnepli a Turizmus Világnapját.

 

Helyszín: Miskolc Erzsébet Tér

Időpont: 2012. Szeptember 27. Csütörtök 10.00-12.00-ig.

 

A miskolci Tourinform továbbá másfél órás idegenvezetésre invitálja az érdeklődőket, amelynek utolsó állomásán, az RMI által kihelyezett mobilpultnál a turistákat kiadványokkal és csokival látják el, valamint egy kérdőív kitöltése után ajándékokban részesülhetnek a résztvevők.

 

Közép-Dunántúl
Az MT Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága a Turizmus Világnapja alkalmából közös kerékpározásra hívja a Velencei-tó körül üdülő turistákat. A túravezető természetesen a KDRMI lesz! Az akciót a tó környéki szállodákban, szálláshelyeken és a Tourinform irodákban hirdetik meg.

 

Időpont: 2012. szeptember 27., 11 órától.

 

A KDRMI továbbá délután 15.00-17.00 között kitelepül Székesfehérvár belvárosába, amelynek keretében az RMI munkatársai régiós kiadványokat terjesztenek, információt nyújtanak, valamint csokival és lufival kedveskednek a városba látogató turistáknak.

 

Nyugat-Dunántúl
Mivel ez a nap a fenntartható turizmusról (is) szól, az MT Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága partnerséget keresett és talált a környezetbarát és fenntartható vasúti közlekedést végző GYSEV Zrt.-ben. A partnerség keretén belül a Nyugat-Dunántúli RMI munkatársai kitelepülnek a soproni pályaudvarra, megszólítva a vonattal közlekedőket, a városba vonattal érkező turistákat és természetesen a helyi lakosokat. A vállalkozó kedvűek a helyszínen egy tesztet tölthetnek ki, amelynek kérdései a nap üzeneteit, a turizmus jelentőségét hangsúlyozzák. Az utazóknak természetesen csokival és lufival is kedveskednek majd.


Tisza-tó
A Tisza-tavi RMI munkatársai a Tisza-tavi Ökocentrumban, a pénztárnál csokival lepik meg a belépőket a Turizmus Világnap alkalmából.

 


Szakmai szervezetek, szövetségek szerepvállalása

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
A Budapesti Kereskedelmi Kamara Kereskedelmi Tagozata által szervezett, térítésmentes programok a Turizmus Világnapján:


A programok nem valósulhattak volna meg az idegenvezetőink önként vállalt társadalmi munkája, a Magyar Idegenvezetők Szövetségének tagjai, valamint a Magyar Kikötő Zrt. felajánlása nélkül. Külön köszönet a KultUnio és a Királyutca-Designutca Klaszter, valamint a Ráday utca szervezéséért.


Gyalogos idegenvezetés:
Találkozóhelyszíne: minden esetben az adott időpontot megelőző negyedórán belül, a 13 órás sétát kivéve a Vörösmarty téren, az info pontnál, a BKIK molino alatt.
A túrák időtartama: 90-120 perc

10 h Az Andrássy út - vezeti: Boda Mónika, idegenvezető (BKIK ITK)
Útvonal: kisföldalatti 1 megálló - Andrássy út az Oktogonig

 

11 h A XX. és XXI. századi építészeti stílusok egymásba simulása- vezeti Falusiné dr. Alpár Zsuzsa, idegenvezető (MISZ)
Vörösmarty tér - Deák tér (Gödör)- Bajcsy-Zsilinszky út - Opera-Nagymező utca (szórakoztató központ) - Vörösmarty utca - Bábszínház-Kodály Körönd - Hősök tere - Vajdahunyad. 

(2x1 megálló és 1x2megálló a kis földalattival)

 

13 h Ráday utca - indulás a Fővám térről a Nagycsarnok főbejáratánál az árkádok alól.

 

16 h A pesti belváros sétálóutcái és a budai panoráma - vezeti Verő Ágnes, idegenvezető (MISZ)
Váci u. - Erzsébet tér - Piarista köz - Március 15. tér - Belvárosi Plébánia Templom - Ortodox templom - Duna-korzó - Apáczai Csere János utca - Vigadó tér - Vörösmarty tér

 

17 h Pestről Budára- vezeti: Bacsó Krisztina, idegenvezető (MISZ)
Váci utca - Four Seasons Szálloda - Akadémia - Lánchíd - palotai séta a sikló környékén -pesti panoráma - Mátyás-kút

 

Séták a pesti Zsidónegyedben és a Király utcában a Landwehr Klára vezette KultUnio, valamint a Királyutca-Designutca Klaszter és a BKIK ITK idegenvezetői közreműködésében, a BKIK Kereskedelem, Kereskedelmi Szolgáltatás Osztályának támogatásával.

 

A szervezőmunkát Király Gabriella (KultUnio és Klaszter) és Medzay Anikó (BKIK ITK) végzi.
A sétákhoz hostot és hostesst a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola és a KOPINT- DATORG Szakközépiskola szolgáltat.


A kétszer két séta regisztrációhoz kötött. Regisztrációjukat a résztvevők és a séta megnevezésével a következő oldalak, ill. e-mail cím valamelyikén kérhetik:
www.facebook.com/kiralyutcadesignutca
www.facebook.com/kultuniobudapest
info@kultunio.hu

 

11,30 és 14,30 órás indulásokkal:

A Király utca mentén - séta a pesti zsidónegyedben
Találkozó: Budapest, VII. Király utca - Károly krt. sarok (MATCH)

 

A séta útvonala: Anker palota - Király u. 6 Carat Boutique Hotel - 9. Három Rózsa - ház (belül is) - 10. Central Passage - 11. Prandtner- ház - 12. Török patika - 13. Gozsdu udvar (belül is) - 15. Szelényi- ház/Gettó fal (belül is) - 16. Irodaház - 21. Jó Pásztor- ház- 26. Jálics-ház (Hild József) (VAM Design Center) - 34-38-40-41-43/45- 47. Pekáry- ház (Krúdy Gyula) - 50-51- sz. Házak
A sétát vezeti: 11,30-kor Nagy Zoltán idegenvezető (BKIK ITK)

 

14,30-kor

dr. Váradiné Gyarmati Erzsébet idegenvezető (BKIK ITK)

 

15 és 16 órás indulásokkal:

Séta a pesti zsidónegyedben - meglepetés épületbejárásokkal
Találkozó: Budapest, VII. Wesselényi utca 7. előtt

 

A séta útvonala: Indulás a Wesselényi 7. szám elől (MILEV) - Rumbach Sebestyén utca Zsinagóga (Lutz emlékhely) - Gozsdu udvar - Dob u. Spinoza (bemutató) - Síp utca (Kosher shop) (frissítő + bemutató) - Noé kert (Wesselényi u. 13.) - Klauzál tér (Klauzál téri piac és környéke) - Dob utcától (46/b) - Akácfa utca 38. Kispipáig - Fogasház (bemutató)- Dohány utca 62-64. (Soho Hotel) (esetleg vámpír szoba megtekintése) - Dohány utca 42-44. sz. ex-Hungária fürdő/Continental Hotel Budapest****Superior (bemutató) - Kazinczy utca 16. (Mikve csak kívülről) - Kazinczy utca 14. Szimpla kert.
A sétát vezeti: 15 órakor Kozák Attila idegenvezető (BKIK ITK)

 

16 órakor

Nagy Zoltán idegenvezető (BKIK ITK)

 

Hajós városnézés a Magyar Kikötő Zrt. támogatásával:

Indulás és érkezés: Március 15. tér, 11 pontom
Hajó neve: Margitsziget
Beszállás: Indulást megelőző 15-20 percben
Időtartam: kb. 60 perc

 

14 h Idegenvezető:

Gámánné Morvay Katalin (BKIK ITK)

 

15,30 h Idegenvezető:

Szécsei József (MISZ)

 

A hajók korlátozott kapacitása miatt, a városnézés előzetes regisztrációhoz kötött!

 

Kérjük, nevének és a résztvevők számának, valamint a hajó indulási időpontjának megadásával regisztráljon a toth.kriszta@bkik.hu e-mail címen.

 

A regisztrációt 2012. szeptember 25-én, du. 5 órakor zárják, akik korábban jelentkeztek, válasz nélkül is tekintsék sikeresnek a regisztrációt.

 

 

Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ)
A MABEUSZ - szorosan kapcsolódva az MT Zrt. központi vendégbarát akciójához - szerencsekereket állít fel az MT Zrt. egyik budapesti kitelepülésének helyszínén. A játékos kedvű utazók a szerencsekeret megpörgetve a garantált mosoly mellett apró ajándékokban részesülnek, óránként pedig egy-egy értékes nyereményt is kisorsolnak majd.

 

A járókelők „turisztikai tudásukról” is számot adhatnak, a MABEUSZ ugyanis Budapesttel és Magyarország turisztikai kínálatával kapcsolatos kérdésekkel is készül a Turizmus Világnapjára. Nem kell azonban megijedni egy-egy fogós turisztikai kérdés hallatán, ugyanis a MABEUSZ munkatársai készséggel segítenek, így minden kedves érdeklődőt ajándékkal jutalmaznak majd a Világnapon.


A MABEUSZ vendégbarát akciói mindezzel még nem érnek véget, ugyanis egy saját filmet is forgat a Szövetség a Turizmus Világnap alkalmából. A „stáb” a MABEUSZ irodák tagjai lesznek, akik riporterként faggatják a külföldi turistákat, hogy mi tetszik nekik az országban. A forgatást egy népviseletbe öltözött kollégájuk segítségével népdaltanítással is színesítik.

 

Magyarországi Fürdőszövetség
A Magyar Fürdőszövetség a Turizmus Világnapján a szaunakultúra népszerűsítését állítja a középpontba és a szeptember 29-30-i hétvégén megrendezésre kerülő Szaunázók Hétvégéjén több kapcsolódó akcióval várja a vendégeket.


Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége
A Turizmus Világnapja idei témája “ Tourism & Sustainable Energy: Powering Sustainable Development” / „Turizmus és a Fenntartható Energia” szorosan kapcsolódik az ifjúsági turisztikai szektorhoz, mint a környezettudatosságra leginkább fogékony réteget, az ifjúságot képviselő szegmenshez.

 

A Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége, mint a Hostelling International világszintű ifjúsági turisztikai szervezet tagja, elkötelezett híve a fenntartható turizmusnak, a környezettudatos szállásszolgáltatásnak. Bár a turizmus környezetre gyakorolt hatásait sosem fogjuk tudni teljesen mértékben kizárni, de sokat tehetünk annak érdekében, hogy a turizmus fenntartható legyen.


A Hostelling International 1932-ben megfogalmazott küldetése az egyik legkorábbi példa a turizmus fenntarthatóságra való törekvésének, bátorítva az utazót a vidéki környezet alaposabb megismerése, szeretetére és óvására, valamint a társadalmi és kulturális értékek megbecsülésére világszerte. A Hostelling International víziója egy olyan világszintű hálózat létrehozása, mely zöld hostelekből és fenntartható ifjúsági szállás szövetségekből áll, melyek egyben lelkes követei a fiatalok környezettudatos nevelésének is.


Magyarországi tekintetben is nagyon meghatározó az ifjúsági szállások szerepe a fiatalok környezettudatos nevelésében, elsősorban az iskolai tantervhez kapcsolódó programok, az erdei iskolák szervezése által. Az erdei iskolákban megfigyelhetőek a természeti jelenségek, a gyakorlatban bemutathatóak az iskolai falak között átadott kognitív ismeretek. A környezettudatos magatartás kialakulásának feltétele egy érzelmi viszonyulás, motiváltság, melynek kialakításában a természet közelében lévő erdei iskola programot szolgáltató ifjúsági szállások nagyban segítenek.

 

Az idei évi Turizmus Világnap alkalmából a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége az alábbi akciókkal készül:

A világnap hetében (2012. szeptember 24. és 30. között) fél áron megvásárolható a Hostelling International tagkártyája Budapesten a Visegrádi utca 12.-ben, mellyel nemcsak Magyarországon, de a világ 90 országának, több mint 4000 szálláshelyén (www.hihostels.com) is jogosult a kártya tulajdonosa kedvezményekre a szállásdíjak árából.


A fenntarthatóság jegyében a Szövetség rajzpályázatot hirdet az alábbi témakörökben:

  • Utazz és óvd a környezetet! - óvodásoknak (6 éves korig)
  • Energia takarékoskodás nyaralás alatt! - alsó tagozatos általános (6-10 éves korig)
  • Környezetvédelem az erdei iskolában. - felső tagozatos általános iskolásoknak (10-14 éves korig),
  • Milyen lenne a Te környezetbarát szálláshelyed? - középiskolásoknak (14-18 éves korig) és a 18-26 éves korosztálynak.

A pályázat részleteit a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége honlapján (http://www.miszsz.hu/hir/rajzpalyazat-minden-korosztaly-szamara/25), illetve a pafi.hu-n is olvashatják az érdeklődők.

 

A pályázat kategóriánkénti első helyezettje a családjával vagy barátjával eltölthet két éjszakát a Szövetség pályázatban részt vevő valamelyik szálláshelyén.


A Szövetség tagjaitól a Turizmus Világnapja alkalmából kínált figyelmességekből, akciókból példák elérhetők az MT Zrt. honlapján.


Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a belföldi turizmus ösztönzésére különösen alkalmas eszköznek tartja a SZÉP kártyát. A szállodák iránti belföldi keresletben főleg a nyári hónapokban pozitív szerepet játszott a SZÉP kártya elterjedése. Az MSZÉSZ 47 szállodára kiterjedő felmérése szerint júliusban az ÜCS és SZÉP kártya együttes forgalma már 34,5%-kal meghaladta a 2011. júliusi ÜCS forgalmat. Ebben a hónapban a SZÉP kártya felhasználás a vizsgált szállodákban már közel 3-szorosa volt az ÜCS felhasználásnak.


A SZÉP kártya felhasználásának népszerűsítése céljából, valamint a maradék Üdülési Csekk szállodai elköltésének ösztönzésére az MSZÉSZ csatlakozott az MT Zrt. 2012 őszi „Bor-gasztronómia” akciójához. Az MSZÉSZ felhívására 55 tagszálloda jelentkezett változatos programokat, kedvezményeket kínálva a SZÉP kártyával fizető vendégek részére.

 

Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) örömmel csatlakozik a Magyar Turizmus Zrt. felhívásához. Köztudott, hogy egy ország vonzerejét nemcsak látnivalói, épített és természeti szépségei jelentik, hanem az ott élő emberek vendégszeretete, barátságos magatartása is igen nagyban hozzájárul egy ország népszerűségéhez. E téren Magyarországon még sok javítanivaló van, ezért is üdvözölte örömmel a MUISZ az akció hírét és a maguk eszközeivel szeretnék azt erősíteni.


Az utazási irodák különböző felajánlásokat tettek ez alkalomból:

A szeptember 27-én utazást befizető utasoknak meglepetés utalványt adnak, mely egy következő utazásnál beváltható.


A szeptember 27-én, Magyarországon tartózkodó csoportoknak, konferencia résztvevőknek apró ajándékkal kedveskednek, melyet az idegenvezetők adnak át a vendégnek, utalva a Turizmus Világnapjára.


Az idegenvezetők e napon kiemelten köszöntik az éppen aznap itt lévő csoportjukat, és az előre lekötött program mellett kis meglepetésként olyan városrészt, rejtett szépséget, épületet mutatnak meg, ami egyébként nem szerepel a látnivalók között.


A kiutaztatással és belföldi turizmussal foglalkozó irodák a hozzájuk aznap betérő vendéget apró csokival, esetleg kávéval, teával kínálják meg, hiszen az utazási irodák esetében a belföldi utasok esetében is nagyon fontos a vendégbarát magatartás.

 

 

A Turizmus Világnap hivatalos magyarországi zárórendezvénye, a Tourism Day 2012, a Symbol Budapestben, 22.00 órától kerül megrendezésre. Az esemény házigazdája: Horváth Gergely vezérigazgató lesz.

 

Infó: http://www.symbolbudapest.hu/?prog=774

Cikkajánló