Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szerző:
2016. április 2.

Új kilátó Budapest felett

Néhány napon belül már fel is lehet majd menni a Hármashatárhegyre épített kilátóba.

 


Múlt vasárnap futni voltam a Hármashatárhegyen, többek között azzal a céllal, hogy megnézzem, miként áll a Hangár Bistró közelében épülő kilátó. Legutóbb tavaly télen jártam arrafelé, amikor Tónival csináltunk egy interjút, és akkor még csak a beton alap volt kész. A masszív vasbeton alap tudatában megmondom őszintén, első blikkre kicsit csalódtam, mert azt hittem, hogy egy jóval magasabb szerkezetet húznak majd fel, de ahogy körbefotóztam a fa építményt egyre jobban megtetszett.

 

 

Látszólag teljesen kész, amit az építtető, Pilisi Parkerdő kommunikációs munkatársa is megerősített, a hivatalos átadás ugyanakkor csak valamikor nyáron lesz. Szerencsére nem kell addig várni Budapest legmenőbb panorámájával, ugyanis néhány napon belül megnyitják az építményt, amit jelenleg még fém kerítés véd. Bár a kilátószint nem lett túl magas, látszik, hogy a környezők fák megstuccolásával igyekezetek javítani a panorámán.

Képek és szöveg: Nógrádi Attila
 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Kilátó a Gaja-szurdok felett

Körberepültük a Kaán Károly-kilátót

 

 

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

2024.03.21.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a Csepel-szigeten, amelynek tó van a közepén, holtágát és ligeterdeit megannyi élőlény lakja, pompás virágok virítanak mesés szigetén, a békés csendet pedig olykor csak az állatok hangja, neszezése töri meg. Ez a falu pedig nem csak a mesében létezik, gyertek velünk Szigetbecsére és sétáljunk végig együtt a Tőzike tanösvényen!

→ Tovább