Új őszirózsfaj pompázik a Böddi-szék közelében

Közel 8 000 tő védett réti őszirózsát találtak a Böddi-szék szomszédságában lévő, egykor a Böddi-székkel egységes szikes vizes területet alkotó Maka-széken. 

Szerző:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó:
Kiskunsági Nemzeti Park
2017. november 22.

Közel 8 000 tő védett réti őszirózsát találtak a Böddi-szék szomszédságában lévő, egykor a Böddi-székkel egységes szikes vizes területet alkotó Maka-széken. 

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság idei botanikai felmérése során kiderült, hogy a Dunatetétlen melletti területen, a szikeseken jellemző őszi virágmezőt nem csupán a szokásos sziki őszirózsa, hanem valójában három őszirózsafaj alkotja: a nagyobb termetű, védett réti őszirózsa, a hasonló, de kisebb sziki őszirózsa, és a napsárga virágú aranyfürt, amely ugyanehhez a nemzetséghez, azaz az őszirózsákhoz tartozó növényfaj.

 

A réti őszirózsa, a sziki őszirózsa és az aranyfürt együtt pompázik a Böddi-szék környéki szikeseken

 

A védett réti őszirózsát eddig még nem írták le a területről, most azonban egyszerre több ezres állományt találtak. A Maka-szék szikes rétjein és a magasabban fekvő hátakon már korábban is észlelték, hogy eltérő a növényzet, mint a környékbeli szikesek, például a Böddi-szék belsejében. A talajt a Maka-széki szikeseken változatosabb sófélék szikesítik, és kevésbé lúgos, mint a székek belsejében, így például a Böddi-szék partvonalán. A Maka-széket behálózó szikes kis erecskék, a szikerek között kisebb magaslatok, hátak vonulata helyezkedik el, ahol a talaj löszös, csak a mélyebb rétegekben mutatkozik só. A réti őszirózsa a magasabb fekvésű hátakon, a sziki őszirózsa pedig a szikeres részeken volt tömeges, míg a harmadik őszirózsaféle, az aranyfürt jellemzően a két rokon őszirózsa között az átmeneti területen helyezkedett el. A réti őszirózsa igazi sztyeppnövényfaj, jelenléte alapján az ökológusok sziki tölgyesek előfordulását valószínűsítik e területen, hiszen valamikor azok tisztásai voltak jellemző élőhelyei.

 

Réti őszirózsás és aranyfürtös rét

 

Hogy miért pont most jelent meg tömegesen a védett réti őszirózsa, arra az lehet a magyarázat, hogy a kaszálásból kihagyott területrész idén épp a réti őszirózsa élőhelyére esett, így a háborítatlan gyepterületen a korábban rendszeresen lekaszált növények most nagyobb tömegben kifejlődhettek. Magyarországon védett növényfaj, természetvédelmi értéke egyedenként 5000 Ft.

 

Szikiőszirózsa-mező

 

A Kiskunság szívében, Kecskeméttől körülbelül 60 km-re található székek, a Zab-szék, Kelemen-szék, Böddi-szék és szomszédja, a Maka-szék természetvédelmi szempontból nagyon értékes területek, mivel ilyen jellegű élőhelyek Európában már szinte kizárólag a Kárpát-medencében fordulnak elő.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Virtuális kirándulás a Böddi-széken

Nagy a forgalom a Böddi-széken

Cikkajánló