Új „Pacsirtajáratok” a lillafüredi kisvasúton

Új járatpárt indít az ÉSZAKERDŐ Zrt. Miskolc kisvasútján, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton. A „Pacsirtajárat” július 1-jétől, a főszezoni menetrend életbe lépésétől közlekedik augusztus végéig hétvégéken és ünnepnapokon. 

Szerző:
ÉSZAKERDŐ Zrt.
Fotó:
Gulyás Attila
2017. július 5.

Új járatpárt indít az ÉSZAKERDŐ Zrt. Miskolc kisvasútján, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton. A „Pacsirtajárat” július 1-jétől, a főszezoni menetrend életbe lépésétől közlekedik augusztus végéig hétvégéken és ünnepnapokon. 

 

A július elejétől induló járatpár bevezetésének célja, hogy a lillafüredi vendégek korábban juthassanak el kisvonattal a diósgyőri várhoz, vagy egyéb népszerű miskolci nevezetességekhez, de a korábbi miskolci indulás a bükki túrázók számára is kedvező lehet.

 

A mély-völgyi viadukton

 

Az évek óta megszokott menetrend szerint Lillafüredről a legelső vonat csak negyed 12-re ért Miskolcra, ami egy tartalmasabb programhoz kései lehetett. Az új vonatpárnak köszönhetően ez az időpont 9.58 órára módosul, így az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél bíznak benne, hogy a miskolci programokat tervezők hamar megkedvelik majd a „Pacsirtajárat” fantázianévvel ellátott járatot.

 

 

 

Fontos tudnivaló, hogy a többi vonattal ellentétben, az új járat Lillafüred felé nem Miskolc-Dorottya utca végállomásról, hanem a Hegyalja úti fénysorompós útátjáró mellett fekvő Majláth megállóból indul majd 8.40 órakor. A vonat csak Lillafüredig közlekedik, ahonnan 9.25 órakor indul vissza Miskolcra, immár a szokásos végállomásra, Miskolc-Dorottya utcára.

 

Lillafüredi-vízesés

 

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút hivatalos nyári menetrendje ide kattintva érhető el.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Lillafüred télen is elvarázsol
 

Cikkajánló