MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2019.04.08. 13:37,   Szöveg: turizmus.com,   Fotó: Gulyás Attila, Szlatki Gabriella / termeszetjaro.hu

Új tanösvény épül Sirokon

A túrázók Sirok épített és természeti értékeit ismerhetik majd meg az új utat végigjárva, Verpelét és Sirok között pedig hamarosan kerékpárút lesz.

Először is felújítják a Sirok központjában álló parókiát, onnan indul majd három irányba az új tanösvény. A siroki és a szajlai önkormányzat kétszázmillió forintos pályázati támogatást nyert el konzorciumban ennek létesítésére – olvasható a turizmus.comon. Az egyik út Szajla irányába vezet, ahol az Attila-halmot – a legenda szerint a hunok fejedelmének sírját – lehet megnézni. Építenek egy kilátót is. A fejlesztések 2021 végére valósulnak meg.

 

Fotó: Gulyás Attila


Sirok központjában májustól új piactér is lesz, ezt 42 millió forintos pályázati támogatással építik ki. Ősszel pedig hozzálátnak annak a 12 kilométeres kerékpárútnak, ami a községet Verpeléttel köti majd össze. Ez a fejlesztés Sirok, Tarnaszentmária és Verpelét önkormányzatainak együttműködésével, 770 millió forintból készül el, és úgy tervezik, hogy 2020-ra végére lesznek meg vele.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Fantasy-be illő hangulat egy Duna-menti tanösvényen

Több millió tőzike között sétáltunk a Csáfordjánosfai-erdőben

Interaktív lett a százéves budapesti ösvény

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. április
Kesztyüs András:
Tűzben
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...