Új tanösvényen ismerheted meg a koppánymonostori Szent Pál-szigetet

Nem tudjuk, hogy láttad-e Jókai Mór Aranyember c. regényének filmváltozatát, de az biztos, hogy megéri felkeresni az egykori forgatási helyszínt, a koppánymonostori Szent Pál-szigetet. A napokban itt adták át ugyanis azt a tanösvényt, amely a Duna ártéri erdejét, lápos vidékeit mutatja be a közönségnek.

Szerző:
Lénárt Léni
Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft.
MTI
Fotó:
Komárom Tv
Duna-Gerecse Nonprofit Kft.
2015. szeptember 28.

Nem tudjuk, hogy láttad-e Jókai Mór Aranyember c. regényének filmváltozatát, de az biztos, hogy megéri felkeresni az egykori forgatási helyszínt, a koppánymonostori Szent Pál-szigetet. A napokban itt adták át ugyanis azt a tanösvényt, amely a Duna ártéri erdejét, lápos vidékeit mutatja be a közönségnek.

 

A Monostori erődtől nyugatra található holtág élővilága egyedülálló, a Duna szabályozása miatt ezek a területek máshol teljesen eltűntek. A térség azért is érdekes, mert évente többször elönti a víz, amely aztán visszahúzódik, így azokat a fajokat ismerheted meg itt, amelyek életvitelükkel alkalmazkodtak ehhez a természeti változáshoz. A holtágban több, százévesnél idősebb tölgyet, védett orchideafajtát, téli zsurlót, őszi kikericset és tavaszi csillagvirágot csodálhatsz meg. Az állatok között a szakemberek megfigyeltek fekete gólyát, réti sast, hódot, de előfordul aranysakál is. Az éjszaka nesztelen vadászai a vízi denevérek, a ligetek szép pillangófaja az Atalanta-lepke.

 

Tudtad?

A komáromi Duna-szakasz egyik legnagyobb értéke a bennszülött, ráadásul európai szinten is jegyzett, Natura 2000 jelölő fajokban gazdag halfauna.


A napokban átadott tanösvény - amely a térség alaposabb megismerését segíti - közel hét kilométer hosszú és 10 állomás található rajta. Az indító állomásánál egy térképes tábla és egy interaktív tájékoztató tábla található. Az útvonal mentén számozott oszlopok jelzik a megálló helyeket, a látnivalók leírását pedig a komáromi Tourinform Irodában kapható vezetőfüzet tartalmazza. A változatos élővilág bemutatásán túl a tanösvényen mindent megtudhatsz az annak idején itt dolgozó vizafogók, aranymosók és bőgőshajósok mesterségéről is.

 


A tanösvény átadásához kapcsolódva Komáromban és környékén több túraútvonalat jelöltek ki, amelyekhez magyar, angol, német és szlovák okostelefonos alkalmazást készítettek. A városban száz turisztikailag fontos helyszínt POI adatbázisba foglaltak, ezek a pontok a felhasználónál automatikusan megjelennek a különféle térképes alkalmazásokban és keresőkben.


A turisztikai fejlesztés a Duna-Gerecse Turisztikai Kft. a Komáromi Turisztikai Egyesület, Komárom Város Önkormányzata és a helyi turisztikai szolgáltatók együttműködésével valósult meg.


 

 

 

A Turista Magazin ezt is ajánlja

- Ne hagyd ki a programodból a Monostori erődöt Komáromban, amely Közép-Európa legnagyobb újkori erőssége, és 1850-1871 között épült a Bécset, a Dunántúlt és a Dunát védő komáromi erődrendszer egyik utolsó tagjaként. Korának egyik legfejlettebb technikával készült építménye volt, azonban később haditechnikai szempontból elavulttá vált. A két világháború között laktanyaként használták, majd 1945-től egészen 1991-ig a szovjet csapatok fegyverraktáraként szolgált. A klasszicista stílusú műemlékben ma a Várak, korok, katonák c. állandó kiállítást tekintheted meg, az erőd egykori pékségében pedig Kenyérmúzeum működik. Itt megnézheted a térképen is!  

- Nyakunkon az ősz, közeleg a tél, ilyenkor egy kiadós túrázás után jólesik megmártózni a meleg vízben. Irány a Komáromi Gyógyfürdő, amely közel 5 hektáros területen 6 medencével vár téged is, ha szeretnél egy picit felfrissülni és nem mellékesen gyógyulni. A komáromi gyógyvíz kiváló például ízületi kopások, mozgásszervi megbetegedések, fejfájás, idegi kimerültség esetén. A szabadtéri úszómedence 22-25 ℃ fokos. Itt megnézheted a térképen is!

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Még több tanösvény a Turista Magazin.hu oldalán
 

Cikkajánló