Újabb áldozatot szedett a légvezeték

A közelmúltban túzokkakas maradványai kerültek elő Kunpeszér határában. Az esetről csak néhány tollmaradvány árulkodott, de így is egyértelműen megállapítható volt, hogy a madár halálát a légvezetékkel való ütközés okozta. 

Szerző:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
2017. március 13.

A közelmúltban túzokkakas maradványai kerültek elő Kunpeszér határában. Az esetről csak néhány tollmaradvány árulkodott, de így is egyértelműen megállapítható volt, hogy a madár halálát a légvezetékkel való ütközés okozta. 

 

A túzokélőhelyeken található légvezetékek rendkívül veszélyesek a madarak számára, különösen a most kezdődő dürgés időszakában, amikor a túzokok életük legaktívabb időszakát élik, és sokat mozognak az élőhelyükön. A mostani eset sajnos nem kirívó, hiszen a dokumentált elhullások több mint 80%-a különféle légvezetékekkel történő ütközésre vezethető vissza. Figyelembe véve, hogy az elhullott egyedeket a ragadozók hamar eltüntetik, az ütközéses elhullások aránya még ennél is nagyobb lehet.

 


A nagy testtömegű és rossz manőverező képességű madarak gyakran nem veszik észre, vagy észlelés után már nem tudják kikerülni a légvezetékeket, és az ilyen találkozások jellemzően halálos kimenetelűek. Az ütközés különösen a ködös időben vagy sötétben megriasztott madarakat fenyegeti. A vezetékre szerelt különböző jelző berendezések a gyakorlatban nem bizonyultak sikeresnek, az egyetlen hatékony megoldás, ha a különösen veszélyes légvezeték szakaszokat földkábelre cserélik. A „Túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” című LIFE Nature pályázat keretében más túzokvédelmi tevékenységek mellett minimálisan 25,5 km középfeszültségű légvezeték földkábellel történő kiváltása is megvalósul a Felső-Kiskunságban.

 

Hasznos információk
A túzok hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 000 000 forint. Jelenleg mintegy 1500 túzok él Magyarországon, ebből mintegy 550 példány a Felső-Kiskunságban.
 

 

Kapcsolódó cikkeink:

A túzok birodalmában

Dévaványa, ahol jó túzoknak lenni 

 

  

Cikkajánló