Újbuda, a sportos kerület - Programajánlóval

Fatbike, stringbike, fekvő kerékpár és egy hagyományteremtő szándékkal megrendezett családi sportnap a Kamaraerdőben - ezekről volt szó az Újbuda Superior Sport Egyesület és a X2S TEAM sajtótájékoztatóján Gazdagréten.

Szerző:
Hidvégi Brigi
2015. április 23.

Fatbike, stringbike, fekvő kerékpár és egy hagyományteremtő szándékkal megrendezett családi sportnap a Kamaraerdőben - ezekről volt szó az Újbuda Superior Sport Egyesület és a X2S TEAM sajtótájékoztatóján Gazdagréten.

Tóth Viktor, a versenysorozat és a tereptriatlon szakmai koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket, majd elmondta, hogy az összehívott sajtótájékoztató három okból jött létre. Az egyik apropó az első, hiánypótló újbudai sportegyesület megalakulása. Emellett fontos szempont volt a kerület kerékpáros életének fellendítése, annak a célnak az elérése, hogy még több embert rábírjanak a mozgásra, a sportos életmódra. 

 

Terepfesztivál 2015.

o A rendezvény fővédnöki szerepét Simicskó István sportért felelős államtitkár vállalta, ezzel is hangsúlyozva azt, hogy a rendezők nemcsak egy szűk közönség számára szervezik az eseményt.

 

Kinek ajánlható a rendezvény május 1-jén? Minden sportot és szabadtéri elfoglaltságot kedvelő családnak, akik tartalmas és sportos napot szeretnének eltölteni csodálatos környezetben. A versenyzőknek igazi kihívás, látványos és emlékezetes pálya, a látogatóknak, gyerekeknek pedig számos színes program, játékos sportolási lehetőség.

 

A rendezvényről bővebb információt ide kattintva találsz.

Végül, de nem utolsó sorban beharangozták a május elsejei „terepsport majálist”, egy különleges kerékpáros és duatlon versenyt a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban, illetve a Kamaraerdőben. A rendezvényen Magyarországon első alkalommal Fatbike verseny is lesz, kipróbálhatók az elektromos (pedelec) kerékpárok, valamint színes családi és gyerekprogramok várják a résztvevőket. Tóth Viktor elmondta: a pálya nem különösebben technikás, de nehéz; igazi látványpálya sok irányváltással, kanyarral, szerpentines résszel. 


Ezután Király Nóra, a kerület egészségügyért és közbiztonságért felelős alpolgármestere fejezte ki abbéli örömét, hogy egy lendületes rendezvény keretein belül működhet együtt egy jó csapattal. Hangsúlyozta: Újbuda nagyon sportos kerület, az utóbbi években folyamatosan történtek fejlesztések ezen a területen. A közös célkitűzés, hogy minél több ember mozogjon rendszeresen, s fontos, hogy a sportos életmódra nevelés már kisgyerekkortól elkezdődjön.

 

 


A rendezvényen Király Nóra alpolgármester is jelen volt


Száraz Dénes színművész, Ironman, tereptriatlonista nagyon sokat triatlonozott az utóbbi években, de most választania kellett az úszás, a biciklizés és a futás között - az utóbbi mellett döntött. A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy Dénes már nagyban készül a május elsejei megmérettetésre. Dénes egyébként a Mátrabérc Trailen is részt vett. 


Boronkay Péter többszörös paratriatlon világbajnok beszámolt arról, hogy ez az elmúlt 25 év legkeményebb időszaka számára, ugyanis a jövő évi riói paralimpiára készül, ahol először lesz triatlon.


Murdasits Attila, az Annyira Más Bringabolt képviselője szintén a kerékpározás népszerűsítése mellett kötelezte el magát. Elmesélte, hogy csapatával szerették volna megtudni, miért nem kerékpároznak többen, s a felmerülő ellenvetésekre próbáltak megoldásokat találni. Azok számára, akik a nagy forgalomtól irtóznak, a Fatbike lehet a megoldás, amellyel bármilyen terepen, bármilyen körülmények között lehet tekerni. Az emelkedőktől idegenkedő biciklizők felpattanhatnak egy elektromos rásegítéses kerékpárra, így lehetőségük van arra, hogy nehéz helyzetben segítséget kapjanak. A harmadik ellenvetés a bringázással szemben a kényelmetlenség volt; akik így nyilatkoztak, biztosan nem próbálták még a fekvő kerékpárt. Csak elsőre nehéz meggyőzni az embereket - fejtette ki Attila. Elmondása alapján, ha belekóstol az ember, már minden megy, mint a karikacsapás.


A rendezvényen bemutatták az úgynevezett Stringbike-ot is. A lánc nélküli, különleges meghajtó rendszerrel bíró szerkezet magyar egyetemisták találmánya.


Az eseményen megjelent az Újbuda Superior Team új üdvöskéje, Gérnyi Balázs, aki rövid idő alatt ért el hatalmas eredményeket több kerékpáros szakágban.


A X2S sorozat további versenyei: június 14. Bánk tereptriatlon, MTB és terepfutó verseny, augusztus 15. Eger, tereptriatlon és terepfutó verseny, szeptember 6. Piliscsaba, terepduatlon, MTB és terepfutó verseny.
 

Még több kerékpáros hírért kattints ide!

Cikkajánló