MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Újra a nyugalom szigetén, a Zemplénben jártunk

Zempléni-hegység. Sajnos több mint 20 évig elhanyagoltuk hazánknak ezt a csendes és csodás részét, de tavaly valami megváltozott. Újra rátaláltunk a történelmi és természeti értékekben gazdag vidékre. Jó lenne, ha egyre többen fedeznék fel Magyarország távoli, de egyáltalán nem elérhetetlen, turisták által sajnos kevéssé látogatott és ismert táját.

 

A magunk részéről igazából pihenésre szántuk ezt a néhány napot, fent a hegyen, amit velünk töltött egy ismerősünk is. A hét második felében innen szándékoztunk átmenni Telkibányára további 3 napra. Ott 28 évvel ezelőtt jártam utoljára.

 

Fotó: Gutter Krisztián

Az István-kúti kulcsosház 

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A vadászház

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A Sólyom-bérc, vihar előtt

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Sólyom-bérci naplemente

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Kerek-kő

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Szibériai nőszirom

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Kardos madársisak

 

A Háromhuta-Óhuta környékén található „Óhutai körtúra” elnevezésű, Bődi Gábor által megálmodott és létrehozott útvonal egy részének bejárására is szántunk egy napot, nem is bántuk meg, és teljesen véletlenül találkoztunk a tanár úrral is, Bődi Gáborral, aki természetesen éppen szorgosan rendezgette a Babuka-tó környékét.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A Zempléni hegyek között megbúvó Könnycsepp-tó

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A Könnycsepp-tó kis forrása 

 

A Könnycsepp-tó tulajdonképpen magánterület, de bárki számára szabadon látogatható. Mellette egy pálos kolostor romja található, melynek feltárása folyamatban van. Rejtett családi kirándulóhelyből mára már szinte hivatalos turistaúttá nőtte ki magát, hála Gábor önfeláldozó munkájának, melyben sajnos senki sem támogatja. Első ránézésre egyértelmű, hogy itt egy értékteremtő – és hazánkban talán egyedülálló – munkásságról van szó, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Különösképpen pont nem itt, ebben a turisztikailag amúgy is kissé mellőzött régióban.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Bődi Gábor a Babuka-tónál

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Huta-völgyi panoráma a Róka-pihenőtől

 

Csendben, nyugalomban telt el ez a néhány nap. Elkapott minket egy kisebb vihar, de egyébként az időjárás is csendes volt. (Apropó viharok: itt is láttuk a tavaszi viharkárok nyomait, de a bükki pusztításhoz képest ez elenyésző volt.) Első nap találkoztunk egy kirándulócsapattal, de aztán a szokásos pangás, talán ha 10 kirándulóval futottunk össze 3 nap alatt.

 

Csütörtökön kora reggel már úton voltunk, hiszen Krisztián reggel nyolcra lent szeretett volna lenni Regécen, mi pedig kényelmesen legyalogolhattunk Telkibányára következő szálláshelyünkre, amely bő 20 km-es sétát jelentett, előbb az OKT vonalán, aztán az elhanyagoltnak mondható zöld sávon.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Hajnali panoráma a Nagy-Péter-mennykő csúcsáról 

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A regéci vár és környékének látképe a Pengő-kő előtti útról

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A Regéci vár 300 mm-es gyújtótávolságú lencsén át nézve

 

Valahol a Nagy-Péter-mennykő és a Pengő-kő között elváltak útjaink Gutter Krisztián barátunktól, ő egy erdészeti úton rövidített Regéc irányába, mi pedig haladtunk tovább Telkibánya felé. Ezek után mondhatni jellegtelen, különösebb érdekességet nem tartogató út következett. Kicsivel később letértünk a jelzett útról, nem teljesen véletlenül. 28 évvel ezelőtt, amikor itt jártam, ez a rész kimaradt a túrából, most be kellett pótolni. Kicsivel 13 óra után már meg is érkeztünk telkibányai szálláshelyünkre.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Letarolt domboldalak és emberes méretű zsákot cipelő természetjáró 

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Gyertyánkúti pihenő

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A forrásban csak pangó víz van, amely fogyasztásra alkalmatlan

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A kora nyári üde zöldből sarjadó élet, és a szürke elmúlás egy képen

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Gyönyörű rét, tele szibériai nőszirmokkal

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Kedvenc információs tábláim egyike. A 8 kilométeres útszakasz legszebb része zárva volt

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Kék meztelencsiga

 

Szóval Telkibánya. Azt gondolom, hogy a Zempléni-hegység egyik gyöngyszeme ez a kis település. Megtalálható itt minden, ami egy turistának kell, de mégis kevesen látogatnak el ide. Vannak kisebb-nagyobb boltok, pizzéria, múzeum, éttermek, mindenféle minőségű szállások, természeti és történelmi értékek helyben, a közelben és távolabb egyaránt. Tiszta, csendes, rendezett kis település 600 főnél is kevesebb állandó lakossal. Egy egész napot simán eltölthetünk azzal, hogy bejárjuk a települést, nagyon megéri, hiszen a képeken is bemutatott helyek külön-külön is igazán szépek, de felfűzve egy egész napos falunéző túrára különösen tartalmas időtöltést ígérnek.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Veronika vendégház 

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Aranybánya Panzió 

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Kisboldogasszony templom, ami 1862-ben épült

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A Szent Katalin-kápolna és kórház romkertje

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Szent Katalin a kórházak patrónusaként is megjelent a középkorban

 

Fotó: Szatmári ZsoltReformátus templom és kopjafás temető

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Érc- és Ásványbányászati Múzeum Ipartörténeti gyűjteménye

 

Eljött az ideje egy igazi túrának, be az erdőbe, fel a hegyekbe. Mert bizony a környék izgalmas látnivalókat kínál, bár az igaz, hogy csakis gyalogszerrel megközelíthetőek, de higgyétek el, megéri a fáradságot bármely évszakban.

 

Közel 30 éve az első túráink pontosan erre a vidékre vezettek. Nem tudom, hogy miért, milyen apropóból, de a Zemplén, a Bükk, a Mátra és a Börzsöny hegyei-völgyei voltak első túracéljaink, pedig csak annyit tudtunk ezekről a helyekről, amennyit a térképek hátulján található ismertetőből olvastunk. Talán ezért is maradtak ezek a mai napig is a szívem csücskei, és nem is igen vágyakozom sokkal távolabbi helyekre.

 

A szombati napra egy igazi körtúrát terveztem, mely nagyjából 25 kilométeres távval nekünk éppen kényelmesnek tűnt. Telkibánya – Potácsház – Pálos kolostorrom – Amadé-vár – Katonai emlékhely a Borsó-hegyen – Sólyom-kő – Fehér-kút, s aztán jelzetlen erdészeti úton végig a Gönci-patak mentén, vissza a Nagy-völgyben Telkibányára.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Potácsház

 

A szokásos, viszonylag korai indulás után kellemes kis erdőn át hamar eljutottunk a Potácsházig. Az én meglátásom szerint jelen állapotában nem sok jót jósolhatunk a háznak, bár ne legyen igazam. Elvben ez egy kulcsosház már évtizedek óta, de működő forrás már nincs a közelben, áram sincs, és eléggé lepusztultnak hat a környezete is. Letűnt erdei mesterségek emlékét őrzi a ház neve, a német Potasch (hamuzsír) szó arra utal, hogy itt hamuzsírégetők dolgozhattak, s a környék üveghutái számára készítették ezt a fontos nyersanyagot, mely az üvegmasszához kellett. Innen már nincs egy kilométer sem a pálos kolostorrom, mely szép emlékeket ébreszt bennem, hiszen életemben először itt láttam hasonló jellegű romot a nyolcvanas évek végén.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A pálos kolostorrom

 

Azzal, hogy maga a rom nagyon vadregényes, romantikus környezetben található, csak egy részét mondtam el az értékeinek. Másik különlegessége az, hogy hazánkban szinte sehol másutt nem látni ennyire épen maradt, sosem restaurált, át nem faragott gótikus épületrészleteket, díszítőelemeket, mint itt. A kolostort valamikor az 1370-es évek környékén alapította Nagy Lajos király, de valamilyen ismeretlen okból valós használatba vételének időpontja nagyon elnyúlt, hiszen a rendházat 1429-ben, s a hozzá tartozó templomot csak 1464-ben szentelték fel. A kolostorban ispotály is működött, de később, a 15. század végére ez áttelepült a telkibányai Szent Katalin Ispotályba, s ezzel együtt a kolostori élet is hanyatlani kezdett itt. A kolostor 1540-re elnéptelenedett. Falai helyenként 6-8 méteres magasságig még ma is állnak.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Csak remélni tudom, hogy ez a mesebeli rom felkelti az illetékesek figyelmét, még mielőtt végképp az enyészeté lesz 

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A természet lassan visszaveszi azt, ami az övé, az erdő benövi a romokat

 

Innen továbbhaladva, bő 3 kilométert megtéve eljutunk utunk újabb érdekes, értékes látnivalójához. Az Amadé-vár romjaiban ugyan szerény, de annál szebb környezetben található nagyjából 660 méteres magasságban.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Az Amadé-vár

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Az építők jól kihasználták a természet adta pozíció előnyeit

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Ha ezek a dombok mesélni tudnának...

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Kilátópont a vár melletti sziklán

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Remek panoráma, mögöttünk az erdőben rejtőzik a várrom

 

Kicsit elmélkedve a régi időkön tovább indultunk a Borsó-hegy felé. A hegy innét nem messze, kb. egyórányi járásra van, és immár a modern világ háborúinak hőseiről vagy inkább áldozatairól szerettünk volna megemlékezni ott. Ez a hely sem tartozik éppen a közismert úti célok közé, de mi mindenképpen szerettük volna tiszteletünket tenni ott, a magyar hegyen meghalt 42 szlovák KFOR katona előtt.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Katonai emlékhely a Borsó-hegyen 

 

A szerencsétlenség 2006. január 19-én történt, mikor is a Koszovóból hazatérő békefenntartók Antonov AN-24-es gépe a 755 méter magas Borsó-hegynek ütközött. A gép a hegy déli oldalát 800 méter hosszan letarolta, miközben a hatalmas fák darabokra tépték azt a benne ülőkkel együtt. Miután lezuhantak, a gép kigyulladt és teljesen kiégett. Egyetlen túlélője mégis akadt a szerencsétlenségnek, aki éppen a mosdóban tartózkodott. A baleset pontos oka nem derült ki, tavaly ősszel – 10 év után – döntöttek arról, hogy újravizsgálják az ügyet. Két dolog biztos: túl alacsonyan voltak, és 3 kilométerre keletre elsodródtak a Hernád folyó völgye feletti légi folyosóról. Továbbmentünk a Sólyom-kő remek panorámájú sziklafalához, amely sziklamászó gyakorlóhely is, és kivételesen itt már találkoztunk vagy 6-8 emberrel.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A ma is látható nyiladékot a lezuhanó gép vágta az erdőn

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Emléktábla

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Panoráma a Sólyom-kőről

 

Negyedórányi nézelődés után megcéloztuk a Fehér-kút pihenőhelyét, ahol jól működő forrás és egy erdészház is van. Ott megebédeltünk, és még gyalogoltunk egy keveset a jelzett utakon. Aztán egy éles kanyarral letértünk balra, lefelé a Nagy-völgy erdészeti útjára, ami végig levezet Potácsházhoz, bár az még 7 kilométer. Szuper nap volt.

 

Fotó: Szatmári Zsolt

A vadregényes Nagy-völgy 

 

Fotó: Szatmári Zsolt

Találkozás

 

Összességében ismét egy tartalmas hetet töltöttünk a Zempléni-hegységben, kimaradt még sok dolog, de ősszel újra itt leszünk, és egy újabb hetet szánunk hazánk eme kevéssé ismert, de annál több rejtett kincset tartogató vidékének felfedezésére.

 

 

Szöveg: Szatmári Zsolt – szatmarizsolt.blogspot.hu

Fotó: Szatmári Zsolt, Gutter Krisztián




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. október
Ángyán Krisztián:
Vintgar-szurdok
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...