Újra költött a daru Magyarországon

2015-ben nagy szenzáció volt a madárbarátok körében, hogy száz év után újra költött a daru hazánkban. A tavalyi évben nem volt bizonyított költés, idén azonban újabb magyarországi darufiókának örülhetünk.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
kaufmang.blogspot.hu
2017. július 12.

2015-ben nagy szenzáció volt a madárbarátok körében, hogy száz év után újra költött a daru hazánkban. A tavalyi évben nem volt bizonyított költés, idén azonban újabb magyarországi darufiókának örülhetünk.

 

Idén tavasszal figyeltek fel helyi természetvédők egy vélhetően költéshez készülődő darupárra a Marcal folyó völgyében. Április közepén már biztosak voltak benne, hogy madarak fészket raktak a folyó menti mocsaras területen. A tavalyi évben valószínűleg emberi zavarás hiúsította meg a madarak költését, így idén a teljes hírzárlat mellett döntöttek és a költés idején ők maguk sem mentek a fészek közelébe.

 


Májusban aztán sikerült megfigyelni a két öreg madarat és fogoly-méretű vörös fiókájukat. A darvak egy védett mocsár közepén raktak fészket. A fészek méteres alapú, felül kb. 50 cm átmérőjű, tavi káka leveleiből épült, 15-20 cm-re emelkedett a vízszint fölé.

 


A daru korábban gyakori madár volt Magyarországon, rendszeresen költött nálunk. Századokkal ezelőtt a paraszti udvarokban a darvakat díszmadárként tartották, de házőrzőként is megállták a helyüket, ugyanis jeleztek, ha idegen érkezett a házhoz, viselkedésükből pedig az időjárásra is lehetett következtetni. A daru húsát is fogyasztották, a pásztorok lábszárcsontjából készítettek használati tárgyakat, például sípot vagy pipaszurkálót, a tollát pedig kalapjukra tűzve hordták.

 


A megfelelő élőhelyek eltűnése, a vízrendezési munkálatok, a mocsarak lecsapolása miatt azonban a daru fokozatosan eltűnt az országból, költéséről 1910-ben számoltak be utoljára. Azóta csak vonuló fajként fordult elő nálunk. A Hortobágy, a kardoskúti Fehér-tó és a szegedi Fehér-tó környéke Európa legjelentősebb daru-pihenőhelyei közé tartoznak, ahol ősszel több tízezres csapatok pihennek.

 


Az európai darvak jellemző fészkelőterületei Skandináviában, a Balti-államokban illetve Északnyugat-Oroszországban vannak. A darvak az őszi vonulás idején általában egy-két hónapot töltenek nálunk, októbertől november végéig, de az utóbbi években egyre több madár át is telelt, sőt évről-évre egyre több átnyaraló madarat figyeltek meg a hazai vizes élőhelyeken. Épp ezért a szakemberek számára nem volt teljesen váratlan, bár kétségkívül szenzációszámban ment, hogy hosszú idő után újra sikeres költést figyeltek meg.

 


Az idei fészkelés részleteiről a fészek egyik megtalálójának, dr. Kaufmann Gábornak a blogján lehet további részleteket olvasni.

 


 

 

Kapcsolódó cikkek:

Sikerült megmenteni az egyetlen vajdasági parlagisas-pár fiókáit

Ritka vendég költözött a hortobágyi halastóba

Furcsa testvérpár lakik az apaji fészekben

Mit tehetünk, ha a madarakat bolygatják?

Cikkajánló