MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.07.27. 14:49,   Szöveg: Lánczi Péter,   Fotó: Lánczi Péter és Gulyás Attila

Várak és vulkánok közt fotóztuk a szellemvonatot

Különös éjszakai fotózásra indultunk a Börzsöny vadregényes Fekete-völgyébe, de nappal is izgalmas felfedezéseket tettünk a környező hegygerinceken, ahová nem csak a panorámáért érdemes felkapaszkodni.

Fotó: Lánczi Péter

 

Fotós kollégám, Gulyás Attila a napokban megkérdezte tőlem, mennyire ismerem a börzsönyi Fekete-völgyet. – Elég jól – válaszoltam neki, és máris a hajdanán itt közlekedő – a kilencvenes években a Fekete-patak által elmosott – kisvasút pályaszakaszairól kezdett érdeklődni. Vasútrajongóként Attila számára sem volt teljesen ismeretlen ez az egyszerre vadregényes és utópisztikus völgy, de ezúttal konkrét helyszíneket keresett az éjszakai fotós projektéhez, melynek fókuszába a tönkrement sínpálya kerül. A térképen és a korábbi túráimon készült fotókkal beazonosítottuk a leglátványosabb helyeket, és a kérdés már csak az volt, segítek-e neki a terepen a fotós munkában, mely nem csak egyszerű kattintgatásról szólt. Nagy lelkesedéssel mondtam igent az érdekesnek ígérkező feladatra, melyről csak annyit tudtam, hogy az éj leple alatt egy „szellemvonatot” fogunk végiggördíteni a Fekete-völgy sejtelmes sötétjében.

 

Fotó: Lánczi Péter


Még az indulásunk előtt meggyőztem Attilát, hogy ha már a Börzsöny egyik legszebb részére készülünk, akkor ne csak a Fekete-völgyre, hanem az azt övező hegyekre is szánjunk egy kis időt, melyek legalább annyi izgalmas felfedeznivalót tartogatnak, mint a patakmederbe belecsúszott sínpárok. Attila nemcsak a keskenynyomtávú vasút, hanem a természet szerelmese is, így az éjszakai fotós projektet megtoldottuk egy kirándulással és sátrazással.

 

Fotó: Lánczi Péter

A kisvasút folyamatos karbantartást igényel, amit lelkes önkéntesek végeznek a szabadidejükben.


A legnagyobb kánikulában a Csarna-völgyön keresztül – Kemence felöl – érkeztünk meg a Fekete-völgy bejáratához. A településtől a Feketevölgy Panzióig még üzemel az erdei vasút, ezért Ati már az utunk elején a pályát fürkészte, hátha a síneket éppen felújító lelkes önkéntesek között ismerős arcra talál. A korábban kizárólag erdészeti célokra használt vasutat 2000-ben a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület tagjai állították helyre, tartják karban és üzemeltetik napjainkban is. Elnézve a lelkesedésüket, ha csak rajtuk múlna, a vasúti pálya újból a Hajagosi kulcsosházig tartana, mint régen. Erre még egy darabig várnunk kell, bár már vannak biztató jelek...

 

Fotó: Gulyás Attila

A Kemencei kisvasút jelenleg a Feketevölgy Panzióig közlekedik, de van remény az elmosott pálya felújítására


A Feketevölgy Panziónál – vagy régi nevén Vilati üdülőnél – kétszemélyes csapatunk szétvált. Ati még nappal szemrevételezte az utunk fő célpontját képező völgyet, míg én egy 10 km-es körtúrával várak és vulkánok nyomait kerestem a környező hegygerincen. A panziótól a piros négyzeten, majd a piros jelzésen jobbra fordulva kezdtem meg panorámában bővelkedő gerinctúrámat. A hegygerincen elsőként a Jancsi-hegyet érintettem, ahol egy földvár nyomait kutattam kisebb-nagyobb sikerrel. 

 

Fotó: Lánczi Péter

 

Jancsivár
A Jancsi-hegy keskeny gerince megközelítőleg romboid alakú, 60-65x40-45 méteres. Északnyugat felé enyhén lejtő fennsíkká szélesedik ki, ami a régészeti feltárások tanúsága szerint már az őskorban és később, a középkorban is lakott terület volt, melyet árokkal és kősánccal védtek. A hegygerinc északi részén árkokat vágtak a sziklába. A külső árok 5-8 méter széles és több mint 30 méter hosszú. A lakóterület északnyugati szélén, ahol a hegy lejtője viszonylag kevésbé meredek, kövekből összerakott 0,5 méter magas, 2-4 méter széles kősánc húzódik ívelt vonalban, mintegy 50 méter hosszan, déli irányban.
A területen 1986-ban zajlott szondázó ásatás leletanyagának többsége a késő bronzkori, úgynevezett urnasíros kultúrához tartozik. Az őskorból fennmaradt cserepekhez képest kevés 12-13. századi edénytöredék került elő, de ezek bizonyítják, hogy a terület az Árpád-korban is lakott volt. Azt viszont még az ásatások sem tudták kideríteni, hogy kik és mikor építették a földvárat. Méretei és adottságai miatt a kutatók a vár keletkezését inkább az Árpádkorra teszik.

 

Fotó: Lánczi Péter

Jancsivár alig felismerhető kősánca

 

A gerincen heverő sziklák közt látni véltem az egykori sánc maradványait, de más földvárakkal ellentétben itt sokkal nehezebb dolgunk van a felismerésükkel. Tovább haladva déli irányban újabb felfedezések felé vettem az irányt, miközben Holló-kőről is megszemléltem a Börzsöny gyönyörű és egyben páratlan kalderáját.

 

Fotó: Lánczi Péter

Kilátás a Holló-kőről a kalderára


A hullámvasutazó gerinctúra Holló-kő után a Kövirózsáson keresztül ért a Vár-bérchez, melyen a középkorból már csak pár fallal ránk maradt Salgóvár áll. Erről az erősségről is keveset tudunk, de a szabályosan egymáshoz tapasztott kövek egyértelműen azt jelzik, hogy itt nemcsak a vulkáni tevékenység építkezett, hanem az ember is. Bár a falmaradványok csekélyek, a sziklacsúcsra mindenféleképpen érdemes felkapaszkodni a pazar kilátásért. Ezt a környező fák szépen lassan évről-évre kezdik kitakarni. 

 

Fotó: Lánczi Péter

Kilátás a Salgóvárról

 

Salgóvár
A várat valószínűleg a Hont-Pázmán nemzetségből származó Salgó építette a 13. század második felében, aki a környék első birtokosa volt. Salgó várát első ízben 1386-ban említi okirat, ekkor királyi birtok volt. 1394-ben Szécsényi Kónyafi Simon volt a birtokosa, akinek halála után fia, Salgói Miklós örökölte, akit 1419-ben említenek uraként. Salgói Miklós azonban hamis pénzt veretett és Garai János temesi és pozsegai ispán feleségével, Hedvig hercegnővel házasságtörő viszonyt folytatott. Bűnei miatt Luxemburgi Zsigmond király utasítására birtokait elvették, Salgó várát pedig 1424-ben lerombolták. Nem sokkal később az uradalmat Lévai Cseh Péter szerezte meg, de 1504-ben már csak romként említik meg az iratok.

Fotó: Lánczi Péter

Salgóvár falmaradványa

 

Miután körbejártam és megleltem a Salgóvár még felismerhető falmaradványait, a térképen is feltüntetett Vár-kúti-forrás és Vízesés kutatásába kezdtem, melyhez nem vezet jelzett turistaút. A hegyről déli irányba leereszkedve érintettem a mesébe illő kis vadászházikót, majd innentől bevettem magamat a kidőlt fákkal és gallyakkal tarkított erdőbe. Megtaláltam a forrást, sőt nem sokkal lentebb a Szecskó-patak szurdokvölgyében még a csöndben csörgedező vízesést is, ami ebben a száraz időben felért egy csodával.

 

Fotó: Lánczi Péter

Vár-forrást a Salgóvártól párszáz méterre keletre találjuk

 

Fotó: Lánczi Péter

A Szecskó-patak szurdoka nehezen járható a bedőlt fáktól


Lejtmenetben átvergődtem a szurdok bedőlt fáin, és nagy nehezen kiértem a Hamuházhoz, ami a Fekete-völgy felső végét jelenti. Hosszú léptekkel hol a patakmederben, hol a félig elmosott vasúti pályán siettem vissza túrám kiindulópontjára, ahol Ati már várt, hogy csatlakozzon hozzám a nap utolsó hegymászására, ami a Fekete-völgy fölé magasodó Godóvár felderítése volt.

 

Fotó: Lánczi Péter

Hamuház a Fekete-völgy végénél


A lemenő nap fényében kapaszkodtunk fel az 574 méteres magaslatra. A hegycsúcs déli részén a bronzkori vár több méter széles földsáncai tökéletesen kivehetőek voltak, de mégsem ez volt a legnagyobb felfedezésünk. Az egykori várfalat képező kőrakásban érdekes színű és formájú kövekre lettünk figyelmesek. Sem itt, sem máshol hazánkban nem találtunk még ilyen szép állapotú lávafolyást, mint itt, a Godóvár tetején. Bár az olvadt kőzet feltehetőleg közel 15 millió éve keletkezett, mégis úgy látszott, mintha csak tegnap hűlt volna ki.

 

Fotó: Gulyás Attila

A 15 millió éves kőzet, mintha csak tegnap keletkezett volna

 

Godóvár

A Börzsöny többi földvárához hasonlóan a Godóvár is valamikor az őskorban épült. Egyesek szerint a honfoglalást követően a területet birtokló Hunt-Pázmány nemzetségbeli Godó főúr volt a közeli Kemence település alapítója és a vár építettője. Innen ered a vár neve. Az 1966-os próbaásatás alapján a várat a késő bronzkori Kyjatice kultúra idejére keltezik a régészek, de a belső vár esetében nem zárható ki az Árpád-kori keltezés lehetősége sem. A fapalánkkal védett várnak ma már csak sáncai láthatók, alapfalait is betemette a föld. A vár egy felső és egy, azt északkeletről övező alsó részre oszlik. A felső rész észak-déli irányban elnyúló, nyugati lejtésű terület. Keletről a természetes sziklafal, a többi oldalról sáncok védték. A déli oldalon található földsáncok – melyek dacolnak az idő múlásával és ma is kivehetőek – 1,5 méter magasan húzódnak. A felső vár területe közel egy hektáros.


A rövid életű vár történelméről csak keveset lehet tudni. 1156-ban II. Endre király a zólyomi uradalmához csatolta. Egy 1291-ben kelt oklevél szerint III. Endre király egy bizonyos Ferencnek adományozta a János nevű birtokostól elfoglalt területet. 1293-ban a király visszavette 6 márka ellenében, és Ladomér esztergomi érseknek adta el. A birtok – csakúgy, mint a Börzsöny többi területe – 1945-ig az esztergomi érseké maradt.
 

 

Fotó: Gulyás Attila

A Godóvár tetején

 

Ahogy leereszkedtünk a hegyről, elkezdett sötétedni. Számunkra ez azt jelentette, hogy az élményekkel teli nap még közel sem ért véget. Sőt, csak most kezdődik igazán. A Fekete-völgy először szürkébe, majd koromsötétbe borult. Fejlámpa nélkül az érzékszerveknek csak a csörgedező patak adott némi távpontot a tájékozódáshoz. Eljött az éjszakai fotózás ideje, illetve hogy Attila felfedje a hatalmas táskájában megbúvó házi készítésű gördülő szerkezetet. Az elemlámpák fényében előkerültek a szerszámok és a vonat alkatrészei. Ati elkezdte az összeszerelést, én pedig a pályát tisztítottam meg a ráhullott gallyaktól. Közben kíváncsian néztem, ahogy a guruló szerkezet lassan összeáll.

 

Fotó: Lánczi Péter

 

Fotó: Lánczi Péter

 

A kis hajtányt lényegében egy lécekből összeszögelt faváz, két menetes szár és nyolc műanyag tányér alkotta, melyeket csavarok tartottak egyben. A sebtében összeállított, és egyébként sem túl stabil szerkezetnek nem volt más feladta, minthogy pár elemlámpát elbírva végiggördüljön a girbe-gurba síneken, miközben Attila hosszú expozíciós beállítással lefotózza azt. Hol egyikünk, hol másikunk tolta a kis hajtányt, és volt, hogy a folyamatos mozgatás érdekében, illetve a nehéz terep miatt kézről kézre adtuk a szerkezetet a patakmederben. Eleinte kételkedtem a kis gép sikerében, de tányérkerekeken gördülő vonatunk – egy-két kisiklást leszámítva – kiállta a próbát, és jelesre vizsgázott.

 

Fotó: Gulyás Attila

A "szellemvonat" a Fekete-kúti szálláshelyünk mellett is elhaladt


Miután én nem vagyok fotós – és a kis gépem sem alkalmas az ilyen éjszakai fotózásra – meg sem próbáltam megörökíteni az Attila által megkomponált izgalmas jelenetet. A látványos éjszakai képeket majd ő fogja bemutatni nektek a közeljövőben megjelenő cikkében, én addig csak ízelítővel szolgálhatok a „szellemvonatról”.

 

Kapcsolódó cikkek: 

ELVESZETT ERDEI VASUTAK NYOMÁBAN

KÖRTÚRA A BÖRZSÖNY LEGSZEBB ÚTVONALÁN

TÚRA A BÖRZSÖNY SZÍVÉBE





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. január
H K Sze Cs P Szo V
01020304050607
08091011121314
15
16
1718192021
22232425262728
293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. december
Tóth László:
Téli rajz
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...