Varga Csaba áprilisban indul a Kancsendzöngára

A világ harmadik legmagasabb hegyének, a 8586 méteres Kancsendzöngának a megmászását tűzte ki célul Varga Csaba. Az alaptáborban egy emléktáblát is elhelyez majd Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére.

Szerző:
Kalifa Himalája expedició 2018
Fotó:
Kalifa Himalája expedició 2018
2018. március 23.

A világ harmadik legmagasabb hegyének, a 8586 méteres Kancsendzöngának a megmászását tűzte ki célul Varga Csaba. Az alaptáborban egy emléktáblát is elhelyez majd Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére.

Az erdélyi magyar hegymászó a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében indul útnak április elején. Elsődleges célja, hogy méltó emléket állítson Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek, akik 2013-ban, 5 évvel ezelőtt mászták meg első magyarként a hegyet, azonban ereszkedés közben eltűntek és többé már nem kerültek elő.

 

 

Az Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére készült emléktáblát, a mészkőlapra applikált bronz képmásokat Csák Attila szobrászművész készítette, rajta a következő szöveggel: „Számunkra nem tűnhettek el soha, szellemiségetek örökre fennmarad”.


Varga Csabát az expedíció névadó szponzora, Sarhan Omar is elkíséri egészen az 5000 méter fölötti magasságban kiépített alaptáborig, hogy közösen helyezzék el az emléktáblát.

 


Március végén Klein Dávid is elindul egy nyolcezresre, ő a Sisapangmát tűzte ki célul.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Ismét akcióba lendülnek a magyar hegymászók

Klein Dávid feladta az Everest megmászását

Újabb magyar expedíció indul az Everestre

A K2 megmászására készül Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Cikkajánló