Várjáték, musicalek és hagyományőrző emléktúra a siklósi várban

Május 29-től dübörög a Siklósi Nyár: a fiatalokat koncertekkel, a családosokat vidámparkkal és gyereknapi programokkal, az ínyenceket gasztronómiai fesztivállal várják a reneszánsz környezetben.

Szerző:
turizmus.com/TM
Fotó:
Somogyvári D. György
2016. május 18.

Május 29-től dübörög a Siklósi Nyár: a fiatalokat koncertekkel, a családosokat vidámparkkal és gyereknapi programokkal, az ínyenceket gasztronómiai fesztivállal várják a reneszánsz környezetben.

 

A rendezvénysorozat május 29-én a siklósi gyereknappal indul; lesznek koncertek, dúdolda, vidámpark és ugrálóvár is. Június 17-én az Indul a bakterház című előadást játssza a várudvaron a Kaposvári Roxínház, 22-én innen indul útjára a huszár katonai hagyományőrző emléktúra, a Tenkes Hadjárat. Június 24-én, sötétedés után, a várudvarban jelképes tűzzel és az Adagio együttes műsorával tartanak Szent Iván-éji programot. Június 25-26-án rendezik meg a Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivált, amelyen ismét több ország művészei fogják benépesíteni a várat.


Július 16-17-én ismét hagyományőrző programra, ezúttal lovagi tornára várják majd a Siklósra érkezőket. A Grease című musical július 29-én lesz látható a főbb szerepekben Vastag Csabával, Görgényi Fruzsinával, Vastag Tamással és Hujber Ferenccel.

 


Augusztus 6-án A dzsungel könyvével vendégszerepel Siklóson Kaposvári Roxínház. Augusztus 13-14-én a siklósi vár törököktől történt visszafoglalását élhetik át újra a látogatók várjáték keretében. Augusztus 19-én a Nemzeti Lovas Színház tavaly debütált musicaljét, a Gladiátort mutatják be, amelynek ez lesz az első szabadtéri előadása. Augusztus 26-27-én tartják meg a Szüreti Csirkepaprikás Fesztivált, amelyen főzőversennyel, valamint számos más programmal, köztük a Wellhello és a Kowalsky meg a Vega koncertjével várják a közönséget. Nyárzáró programként pedig Color Night címmel rendeznek estet a Mary PopKids zenekar és lemezlovasok részvételével.

 

 

A magyar történelem legtekintélyesebb családjainak székhelye

 

A vár első köveit 1260 körül rakták le. Legkorábbi írásos említése 1294-ből való; ezt a dokumentumot most a pécsi káptalanság irattára őrzi. Az építmény első tulajdonosa a Soklyósy család volt, egészen 1387-ig, ezután a Garaiak vették birtokba, akik többek között a gótikus szárnyat és a gazdag gótikus boltozással épült várkápolnát hozták létre. 1515-től a Perényiek fejlesztették a vár épületét, ők reneszánsz átalakításokat végeztek.

 


A törökök ostromát Siklós sem úszta meg: 1543-ban elfoglalták a várat, s még 143 évig nem engedték ki a kezükből. A következő nagyobb volumenű felújításra csak a 18. században került sor a Batthyány család jóvoltából, nekik köszönheti az épület a barokk stílusjegyeket. A vár utolsó birtokosa, a Benyovszky család, a második világháború alatt költözött ki, s ettől fogva az erősség az 1950-es évek közepéig üresen, megrongálva és kifosztva állt. Felújítása 1956-ban kezdődött, majd múzeumnak, szállodának és étteremnek adott otthont egészen a rendszerváltásig. 2000-től Siklós Város Önkormányzata birtokolja. Renoválásának megkezdésére 2010-ben került sor.

 

800 év emlékei 

 

Ha a várba tartasz
Nyitvatartás
május 1. - június 15.: 9.30 - 18.00
június 16. - augusztus 31. 9.30 - 19.00

Jegyárak
Felnőtt: 1800 Ft/fő
Diák/nyugdíjas: 900 Ft/fő
Gyermek: 600 Ft / fő

Bővebb információ: www.siklosivar.hu

A vár folyamatosan megújuló tárlatoknak ad otthont. Déli szárnyában találhatóak a várbörtön apró cellái, a leggyakoribb kínzási és kivégzési módszerek eszközeit felvonultató kínzókamra, a szőlőtermeléshez és a borkészítéshez kapcsolódó tárgyak kiállítása és a Tenkes Kapitánya Panoptikum, ahol az 1963-as nagy sikerű film szereplőinek műanyagból készült mása áll. A földszinten reneszánsz bútorok szelekcióját, az első emeleten középkori fegyver- és hadtörténeti tárlatot, valamint Istókovits Kálmán és Simon Béla festményeit tekinthetik meg a látogatók. A második emeleten vár- és hadtörténeti kiállítás, illetve a helyi szerb lakosság vallási és néprajzi gyűjteménye várja az érdeklődőket. A keleti szárnyban időszaki kiállítások kapnak helyet.

 

 

Merre tovább Siklósról?

 

Siklósról érdemes ellátogatni a máriagyűdi kegyhelyre, amely az ország egyik legnépszerűbb zarándokhelye a 17. századi Mária-jelenések és a csodával határos gyógyulások miatt. Ha elteltünk a kéttornyú barokk templom látványával, és kicsit megmozgatnánk a tagjainkat, rátérhetünk a közelből induló Csodabogyó tanösvényre, amely 2,5 km hosszan kanyarog a Tenkes-hegy csúcsa alatt található kunyhóig. A környéken további túrázási lehetőséget kínál a villányi templom-hegyi Ammonitesz tanösvény, ahol szemügyre vehetjük a világhírű ammonitesz-lelőhelyet. Ha Szársomlyó felé vesszük az irányt, szakvezetéssel egybekötött túrán ismerhetjük meg hazánk egyetlen magyarkikerics-lelőhelyét, emellett több mint hetven védett növényfajjal találkozhatunk. Nagyharsány szoborparkjában nonfiguratív alkotásokat tekinthetünk meg, Harkány csaknem 200 éves múltra visszatekintő gyógyfürdőjében pedig kipihenhetjük az utazás fáradalmait.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Tovább folytatóik az egri vár felújítása

Kibővült és megújult az ország egyik legszebb vára

Még impozánsabb lesz Lajos király kedvenc vára

Egy villámcsapás döntötte romba - Nógrád vára

Főszerepben Kanizsa végvára

Ahová a királyok is lazítani jártak - Tata

A hollók építtette vár

Cikkajánló