Védelmet kapnak a szalakóták

A szalakóták védelmére most kezdődött meg egy többéves program a Kárpát-medencében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezetésével.

Szerző:
MTI
Fotó:
Shutterstock
2015. április 28.

A szalakóták védelmére most kezdődött meg egy többéves program a Kárpát-medencében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezetésével.

A 2020-ig tartó, 1,5 milliárd forintos költségvetésű program célja, hogy megállítsa a feltűnő, színes tollazatú, népies nevén kékcsókának is hívott madár állományának csökkenését. A szalakóta hatalmas, mintegy 11,5 millió négyzetkilométeres elterjedési területe Nyugat-Európától Észak-Afrikán át Közép-Ázsiáig terjed. A faj állományának 50-70 százaléka Európában él. Észak- és Nyugat-Európa jelentős területeiről napjainkra eltűnt. A létszámcsökkenés a faj többi európai élőhelyén is jelentőssé vált az ezredfordulóra, így a szalakóta is bekerült a potenciálisan veszélyeztetett fajok sorába. A szalakóták célzott védelme nélkül az állománycsökkenés várhatóan tovább folytatódik, és a faj még veszélyesebb helyzetbe kerül.


A környező országokban is tapasztalható állománycsökkenés miatt az elmúlt két évtizedben sikeresen stabilizált, fokozottan védett magyarországi populáció egyre inkább felértékelődik. A magyarországi és romániai partnerekkel tavaly elindított program egyik fontos eleme a Kárpát-medencei állomány és a meglévő fészkelőhelyek felmérése.
A kezdeményezés részeként Magyarországon először kapnak műholdas, illetve geolokátoros jeladót a szalakóták, így a szakemberek részletes információkat nyerhetnek a madarak vonulási útvonaláról és telelőterületéről, illetve a költési időszakban használt territóriumok nagyságáról. A madarak mozgását az érdeklődők is nyomon követhetik az MME által működtetett www.satellitetracking.eu honlapon.


A program célja a faodvakban, partszakadások üregeiben, romokban költő szalakóták fészkelőhelyeinek gyarapítása. Az állománycsökkenés egyik oka ugyanis az, hogy megfogyatkoztak a madarak költésére alkalmas, odvas öreg fák. Ma már a Kárpát-medencében a szalakótaállomány nagyobbik része mesterséges odvakban fészkel, a program része újabb mesterséges odúk kihelyezése és őshonos fafajok telepítése.

 

  

Szalakóta (Coracias garrulus)
A harminc centiméteres testhosszúságú szalakóta zömök termete a szajkóra emlékeztet. Nem véletlenül tartják a hazai madárfauna egyik legszínpompásabb tagjának: tollazata azúrkék, háta gesztenyésvörös, szárnya ragyogó kék, fekete szegéllyel, farka zöldeskék, a középső farktollak sötétszürkék. Viselkedése a gébicsekhez hasonló: száraz kazlakon, telefonpóznán, faágakon leskelődik, s magas figyelőhelyéről lelibbenve kapja el a rovarokat. A tavaszi párválasztás idején a magasba emelkedik és bukfencezve zuhan lefelé, majd ismét felemelkedve mutatványait többször is megismétli.
 

Még több madaras hírt találsz ide kattintva!

 

 

Cikkajánló