VÉGET ÉRT A JUBILEUMI VÁNDORLÁS A PIROSON

A „Közép-Dunántúli Piros” Túra meghirdetésének 10. évfordulóján 15 napos vándorlást szerveztek a 296 km-es turistaúton Zirctől Piszkéig.

Szerző:
Horváth Zoltán
2014. augusztus 5.

A „Közép-Dunántúli Piros” Túra meghirdetésének 10. évfordulóján 15 napos vándorlást szerveztek a 296 km-es turistaúton Zirctől Piszkéig.

Az Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség által szervezett Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom megyéken átívelő jubileumi túrája sikerrel zárult.

 

A zirci július 19-ei színpompás megnyitót követően 250-en túráztak a Cuha völgyében. Az igazán elszántak, kéthetes vándorlást követően, július 28-án érkeztek meg Komárom-Esztergom megyébe. Oroszlány város táblájánál a volános természetjárók almás, meggyes és sós süteménnyel, valamint hűs vízzel várták a túrázókat. 

 


A túraeb is kapott piros szalagot

 

A Jubileumi Piros Vándorlás második napján az Oroszlány-Szár szakaszt teljesítették a lelkes természetjárók, akik az Élni jó Vendégházban szálltak meg, ahova a következő napi Szár-Csabdi szakasz megtétele után ismét visszatértek aludni, hiszen ott volt elegendő ágy, illetve sátorhely! Köszönet a „BUSZPLUSZ”-nak akik két alkalommal is frappánsan oldották meg a túrázók szállítását!

 

A Csabdi-Tarján szakaszon a TSC lepte meg a vándorokat Somlyóvár alatt süteménnyel és üditővel. Tarjánban a Sziget Panzió nyújtott színvonalas szállást a vándoroknak, hogy aztán következzen a Tarján-Pusztamarót szakasz. Itt az indulás után alig egy órával a Vértesi Erőmű SE /VESE/ önkéntesei látták el hűtött üditővel a tűző napon a vándorokat, akikkel együtt már - Héregtől csatlakozva - a Vulkán 18 fős csapata is teljesítette a napi távot.

 

 

24 természetjáró teljesítette a teljes távot

 

 

 

a történet folytatódik
A KEM SZÖSZ meghívását elfogadva Matolcsi György, a BTSSZ főtitkára is rész vett a Jubileumi Piros vándorláson, amelynek céljában bejelentette, hogy 2015-ben folytatódik a Vándorlások sorozata, amikor is az Alföldi Kéktúra szakaszai kerülnek sorra.

Pusztamaróton a „Sólyomfészek”-ben 60 /!/ túrázó lakott faházakban és sátrakban, és költötte el a megyei szövetség által is „támogatott” vacsorát, üditőt.

 

Az utolsó napon Pusztamarót-Lábatlan/Piszke távolság már „hab a tortán” volt, mivel Lábatlan polgármestere Dinnyés István és a Gerenday Kúria /Közösségi Ház/ vezetője Szabó Ildikó fantasztikus körülményeket teremtett a Gerenday Arborétumban a vándorok fogadásához, „tárlatvezetéshez”, az ellátásához és az ünnepélyes díjkiosztáshoz.

 

A KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség grátisz látta vendégül a 24 túrázót, a túravezetőket és a három megye vezetőjét, élükön a 15 napig túrázó Durmitsné Baics Rózsa Fejér megyei elnök asszonyt, a végig vezető, csomagszállító, főző, adminisztráló Südy Péter ÉDTTSZ elnököt és Horváth István főtitkárt, valamint a Veszprém megyét ezen a napon képviselő Mag Éva megyei elnököt.

 

Szabó Ildikó a Gerenday Arborétum és Közösségi Ház vezetője röviden, frappánsan óriási szaktudással mutatta be a  vándoroknak a pompás környezetet és magát a Gerenday Kúriát.

 

Dinnyés István Lábatlan polgármestere a teljes díjkiosztáson aktív közreműködést vállalva személyesen adta át Südy Péter ÉDTTSZ elnökkel és Horváth Zoltán KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség elnökkel az okleveleket, kitűzőket, jelvényeket és a „LINEÁSZ” által készített nagyszerű matricás poharakat.

 

Itt jelentette be Horváth Zoltán, hogy az a 24 túrázó, akik a teljes távot, közel 300 km-t teljesítették, átvehetik a „Komárom-Esztergom Megye Tiszteletbeli Túrázója” oklevelet és kitűzőt.

 

A KEM SZÖSZ TB SZÖV a 15 nap mindegyikét utólag IVV alkalmi Permanens túrává minősítette, így sokan örülhettek a rendkívüli alkalmat és a kilométereket igazoló pecsétnek is!

 

A KEM SZÖSZ TB SZÖV a Gerenday Arborétummal szembeni Hullám Vendéglőt kérte fel, hogy lássa el remek ebéddel a túrázókat és túravezetőket valamint szervezőket, akik átlagon felül teljesítettek, amikor a  finomságokat az arborétum fái alatt tálalták fel mindenkinek ízlésesen.

 

Horváth Zoltán (képünkön jobbra) elmondta, hogy a Vértes és a Gerecse útjain a megyei szakaszon öt napon át, mindig 40-50-en, sőt két alkalommal ennél is többen túráztak a szépen felújított „10 éves Piros” útvonalon. Örömét fejezte ki, hogy az útvonal által érintett községek, városok polgármesterei mennyire segítőkésznek bizonyultak. A VOLÁN, a VULKÁN, a TSC, A VESE, a TAC és a Meteor napi túravezetői - szám szerint 12-en - kiegészülve Fehér Péterrel, a Mária-út Egyesület felelősével, Jánó Csaba technikai vezetővel /oszlopállítóval/, valamint a csatlakozó egyesületek: VULKÁN TSE, Tatabányai VOLÁN SE, a VESE, és az OTE nagyon szívükön viselték a Piros Vándorlás túrázóinak sorsát nap mint nap. A rengeteg meglepetés, ellátás, ajándék és a mindenki számára átadott külön megyei kitűző, felejthetetlen élményt nyújtott a vándoroknak.

 

 

A jól megérdemelt pihenés, a célbaérkezést követően

 

Mivel a Jubileumi Túra alkalom volt a teljes megyei szakasz bejárására, sokan megfogalmazták terveiket, hogy a jövőben egyesületükkel visszajönnek, teljesítik az Oroszlány-Piszke szakaszt a külön kitűzőért és ragaszkodnak a Lábatlan/Piszkén található gyöngyszemhez a Gerenday Arborétumhoz, mint túracélhoz!

Cikkajánló