MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Végóráit éli Palócföld mesebeli várromja

Alig háromnegyed óra autóútra a fővárostól, Hollókő közelében, Palócföld szívében egy elfeledett vár romjai omladoznak az erdő mélyén. 

Évtizedekig volt elzárva a külvilágtól, látogatni sem volt szabad, nemhogy hozzányúlni. Régi fotókon még magasan álló falai közül évről évre, egyre több gyönyörű, pótolhatatlan részlet omlott alá a meredek, sziklás hegyoldalakon. Egyedülálló keretes lőrések, faragott pillérek dőltek le végérvényesen. Hagyták pusztulni. Buják várromja mára már az utolsó óráit éli.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Pedig jól indult... A múlt század közepén, valamikor az ötvenes években az Országos Kéktúra útvonalát megrajzoló elődeink pontosan tudták, melyek a Cserhát legszebb részei, merre is érdemes vezetni a kék sáv jelzést. Eredetileg a Bableves-csárdától nem Hollókő felé, hanem a Zsunyi-patak szűk szurdokvölgyén át Ecseg érintésével Bujákig kanyargott az ösvény, hogy a népviseletéről, várromjáról és vadászkastélyáról is híres palóc település felkeresése után a pazar kilátású Sas-bérc érintésével Szandavár romjaihoz érjen.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Ebben az időben még minden olyan biztató volt, a palócföldi várak megóvására terveket szőttek, felmérték őket, sőt éppen Bujákon már nekifogtak a falazásnak is! Aztán egyszer csak jött egy határozat. Buják katonai terület lett. A vár romjainak falazása abbamaradt, a vármentők levonultak, a kéktúra útvonalát pedig elterelték a nagy nyertes, Hollókő irányába. Hollókő megszépült, vára újjáépült, a világörökség része lett, a nagyobbik testvér, Buják pedig szépen lassan a feledés homályába merült. A környéket és a vadászkastélyt a katonaság vette birtokba, a várat pedig az enyészet. Hatalmas fák nőttek a várudvaron, cserjék, bozót mindenhol, szinte megközelíteni sem lehetett. Ha mégis sikerült valakinek felmerészkedni, géppuskás őrök kísérték vissza szépen udvariasan a faluba, és javasoltak neki más vidékeket túrázás céljára.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Az idők szerencsére változnak. A vár ma már szabadon látogatható bárki számára. A várhegy tövében, az erdő szélén egy tábla jelzi a romok felé induló széles, jól kijárt utat, melyen rövid, ámde jelentős tüdőtisztító képességgel megáldott kaptató után már fent is vagyunk az egykori kaputorony maradványainál.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Szusszanásnyi pihenőt követően egy vadregényes ösvényen továbbindulva hatalmas, de omladozó falak tövében, kőhalmok, örökzöld cserjék által kísérve érünk fel a régi, hangulatos várudvarra, melyet a közelmúltban lelkes várbarátok bozótirtással takarítottak ki és tettek látogathatóvá. Körülöttünk mindenfelé a hegytetőt koronázó várrom elárvult falcsonkjai meredeznek. Mellettem egy szép falrészlet magasodik faragott kő díszítéssel, nem messze tőle egy gyönyörű, ámde végveszélyben lévő boltív emelkedik, megcsodálom a szabályosan rakott köveit, mestermunka, évszázadokat bírt. Eddig. Most fáradtan, hitehagyottan készül végleg beomolni.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A híres török utazó, Evlia Cselebi 1663-ban járt Bujákon, a várat bemutató írásában egy kútról is mesél. „A Dsámi mellett igen jó vizű kút van, melynek vize július hónapban is jéghideg. A kútfúró mester ezt a sziklát a fúróval lyukasztotta ki, és úgy hozta elő a vizet, teljes kilencven öl mélységből.”

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Keresem a kutat, de nem találom, pedig a falubeliek érdekes történetet meséltek róla. A legendák szerint a kútból alagút vezetett le a völgyben futó, ma már aszfaltos szekérútig. Kíváncsi helybeliek még az ötvenes években, az akkor még épségben lévő kútnyílásba egy kacsát tettek, így próbálván megbizonyosodni a legenda valóságáról. És láss csudát, alkonyatkor a jobb sorsra érdemes kis jószág ott gágogott az út mellett, a Bujáki-patak mentén!

 

Igaz-e a történet, nem tudom. Egy biztos: több szűk, barlangszerű nyílás található az út mentén, amelyek akár összeköttetésben is lehetnek a pár száz méterre, fent a hegyen a titkait máig őrző várkúttal. Itt egy pillér, ott egy lőrés, amott egy ablaknyílás. A megmaradt várfalakat örökzöld cserjék vastag, erős szárai szövik át keresztül-kasul, oly szorosan ölelik az ódon köveket, hogy ha valaki megpróbálná őket leszedni róluk, akkor azokkal együtt zuhannának ők is a mélybe. Megható ragaszkodás ez, mintha a falakon futó növényzet így próbálná visszafogni azok végleges ledőlését, a természet kétségbeesetten próbál megálljt parancsolni az idő rombolásának, ha már az ember nem segít. Eddig, és ne tovább!

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Sokan csupán ennyit látnak a bujáki romokból, pár falcsonk, és kész, majd lesétálnak. Pedig az igazi csodát akkor kapjuk a vártól, ha vesszük a fáradtságot, és lemegyünk érte a mélybe. Az árnyas falak tövében, a bozótos, benőtt hegyoldalban, egy alig észrevehető keskeny csapás vezet körbe a vár alatt. A kaputorony maradványánál óvatosan leereszkedve egy másik világ tárja fel titkait. Az erdő védelmező takarásában megbújó, épségben megmaradt hatalmas falak lenyűgöző látványa tárul elénk, eredeti lőrések, pillérek, faragott kövek, érintetlen falszakaszok bukkannak elő innen-onnan, teljesen váratlanul. Szinte megelevenedik a történelem!

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A hatalmas, 16. századi, félkör alakú robosztus ágyútorony, a rondella több emelet magasan álló falaival egyszerűen elképesztő látvány! A budai vár karizmatikus déli rondellájának kistestvére két méter vastag falainak köszönhetően még mindig képes dacolni az idővel. Hihetetlen hogy itt lent, az erdő mélyén hogyan tárja fel féltőn óvott titkait a bujáki vár!

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Az egykori várfalak élénkzöld mohaszőnyeg lepte kövein lépdelve vadregényes csapáson, őserdei hangulatban sétálhatjuk teljesen körbe a romokat. Olyan mesebeli, romantikus és magával ragadó ez az egész miliő, hogy szinte bűn veszni hagyni. Buják az ország egyik legszebb vára lehetne, ha valaki törődne vele!

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A várhegyről leereszkedve ezen gondolatok jegyében indultunk tovább a környék legmagasabb pontjához, az alig négy kilométerre lévő pazarul felújított Sas-bérci kilátóhoz. A Sas-bérci torony vadászkastélynak épült, majd a háború után teljesen romba dőlt, sorsa ugyanaz volt, mint a bujáki váré, egészen az ezredfordulóig. Akkor építették teljesen újjá, eredeti állapotához hűen.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Elgondolkozva bámulom a völgyben, az Őr-hegy északi sziklaperemén magányosan emelkedő bujáki várromot. Szerencsésebb sorsú társainak megmenekülése jut eszembe. Regéc, Füzér, Hollókő, vagy éppen a mögöttünk magasodó Sas-bérci vadászkastély újjáépítése szinte a csodával határos. Miért ne történhetne csoda ezen a kissé elfeledett palócföldi településen, Bujákon is?

 

Szöveg és fotó: Konfár Tibor

 

 

A cikk először 2018 áprilisában jelent meg.

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (3):
Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...