Végre, itt az ősz! - A hét képei

Már nemcsak a naptár és a csillagok szerint van itt az ősz, hanem a természet is beadta a derekát, és a szomorúnak hangzó elmúlásra pompás színekkel készül.

Szerző:
TM
2016. október 16.

Már nemcsak a naptár és a csillagok szerint van itt az ősz, hanem a természet is beadta a derekát, és a szomorúnak hangzó elmúlásra pompás színekkel készül.

Mintha csak ezzel akarna minket vigasztalni és emlékeztetni, hogy a pusztulás szükséges az újjászületéshez. Sárga, rozsdabarna és vörös színekben úszik a táj, szívet melengető árnyalatok, amit fotósaink meg is örökítenek nekünk. Ha tehetitek, ne csak képeken szívjátok magatokba az ősz szép pillanatait, hanem húzzatok meleg ruhát, menjetek ki a természetbe, és tapasztaljátok meg magatok is ezt a csodás érzést.

 


Friss kép a Zempléni-hegységből. Molnár Péter egynapos túrájának egyik célpontja a magyar-szlovák határon található Károlyi-kilátó volt. Bakancslistája ezzel kapott egy pipát, és megállapította, hogy „ez az ország legszebb kilátója”, amit a kép alapján el is hiszünk neki. A nap hajnali sugarai meleg fénnyel árasztják el a tájat, a kép jobb szélén látható csúcson a füzéri vár áll, a bal oldalon már Szlovákia terül el. Apropó kilátó! A Turista Magazin fotópályázatának novemberi témája a kilátók, amire rengeteg szép képet kaptunk. Nézegesd meg te is ezeket a fotókat Facebook oldalunkon, és szavazz egy lájkkal a kedvencedre. Ha te is szeretnél ilyen csodálatos panorámát fotózni, mint Péter, tartsd be ezt az egyszerű szabályt, amit tőle hallottunk: „Ha süt a nap, fel a hegyre, borús időben le a völgybe”.

 

 

 

„Csak egy kattintás felfelé” - vallja be Gutter Krisztián, bár szerintünk ez annál azért több. Ezt a csodás őszi, erdős képet a Magos-kő közelében kattintotta, és nagyon örülünk, hogy nem tartotta meg magának ezt a szép látványt, hanem nekünk is megörökítette.

 

 

  

 

Játékos párbaj jön, a Bél-kő népszerű célpontja a természetfotósoknak, főleg így ősszel, amikor az itt megtalálható cserszömörce lombja mély bíborvörösre vált. Neve felhasználásából ered, mivel a cserszömörcét az állatbőrök cserzésére is használják. De a természetes gyógyászatban is hasznos növény, hisz kiváló gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő szer, biztosak vagyunk benne, hogy mindenki hallott már cserszömörcés szájvízről. És az sem meglepő, hogy a kézműipar is előszeretettel használja, hiszen nagyon jól lehet vele festeni különböző kelméket. Majd elfelejtettük a párbajt, a két gyönyörű kép készítője Gyárfás-Tóth Gábor (bal oldal) és Molnár Péter (jobb oldal). Neked melyik fotó tetszik jobban?

 

 


Elsőre talán nem egészen világos. hogy mit is látunk ezen a képen, és pont ezért lett ilyen ez a fotó, hisz mire fotósunk, Garancsi Kata ideért ehhez a vízeséshez, már jócskán beesteledett, így egy kis segítséggel és jópár zseb- és fejlámpával nekilátott bevilágítani a témát. Az eredmény igazán formabontó lett, és megérte a fáradozást a csontig hatoló hidegben. A vízesés nevét kicsit félve írjuk le: Barnafoss. És ez nem vicc, ugyanis Izlandon minden vízesés foss, így hívják izlandiul. A képen látható Gyermek-vízesésről és Kata egyhetes izlandi körútjáról blogsorozatában bővebben is olvashatsz, sok-sok csodaszép fotó mellett.
 

 


Természetes fényekkel rajzolt Gyárfás-Tóth Gábor, a nap első vörös sugarai borítják vérvörösbe a Bélai-Tátra vonulatát.

 

 

  

  

Kattints a képekre a nagyobb méretért!


Négy égtáj, négy hangulat a Salgóról. Északra (balra fent) tekintve a messzeségben az Alacsony-Tátra csúcsai magasodnak, kelet (jobbra fent) felől a Medves-fennsík felett a kelő nap sugarai színezik az eget narancsra, dél (jobbra lent) felé a horizonton a Mátrát és Kékes csúcsát látjuk, előtérben, jobb oldalon a Boszorkánykő, nyugat (balra lent) felé pedig a Cserhát látható. Fotók: Molnár Péter

 

 

 

Ahol a problémák megszűnnek. Valaki terápiákra jár és valaki a természetbe. Gutter Krisztián szerint minden nyűgöt és fáradságot megérnek (ami a hajnali keléssel és a nehéz csomaggal megtett sok-sok kilométerrel jár) ezek a szabadban töltött pillanatok, ahol a hétköznapi problémák eltávolodnak, és nincs más dolga az embernek, csak figyelni, ahogy felkel a nap. A fotón az őszi színekbe boruló bükki táj, háttérben sűrű fenyvessel. Akár nevezhetné is e képét Krisztián fotópályázatunkra, ugyanis decemberi témánk a fenyőerdő. Kattints ide, és nézd meg a részleteket!

 

 

 

A Bükk-fennsíkon sikerült lencsevégre kapnia Béres Attilának ezt az uráli baglyot. Bár a Kárpátok bükköseiben és fenyveseiben elterjedt faj, sok hazai fotós listáján szerepel a „még el kell csípnem” oldalon. A Magyarországon védett madár eszmei értéke 100 000 forint.
 

  

1. Fenti nagy fotó: valószínű, hogy egy szürke galóca (Amanita excelsa), de ehhez látni kéne a tönk alját, a kalap szélét és a gallért közelről; 2. Balra lent: valamilyen galambgomba (Russula sp.); 3. Jobbra lent: változékony tinóru (Boletus luridus)


Ha ősz, akkor gombaszezon! Erre fókuszált Körmendy Zizi is legutóbbi túráján, ahonnan ezzel a sok szép gombafotóval tért vissza. Mivel Zizi nem szakértő, megkértük Szerecz Györgyöt, a Turista Magazin gombász szakértőjét, hogy próbálja nekünk beazonosítani a zsákmányolt gombákat. György nagyon helyesen felhívta figyelmünket, hogy képről igen nehéz megnevezni egyes fajokat, hisz például a felső nagy képen látható gomba lehet akár szürke galóca, ami ehető, de lehet párducgalóca is, amit jobb, ha nem kóstolgatunk, hisz mérgező.

 

 

1. Balra fent: ez egyértelműen egy gyilkos galóca (Amanita phalloides); 2. Balra lent: téli fülőke (Flammulina velutipes); 3. Jobbra: valamilyen lepketapló (Trametes versicolor) - megállapításához jó volna felülről is látni

 

Szóval, ha erdőben jártok, és gombát is szednétek, ne felejtsétek utána szakértővel bevizsgáltatni őket valamelyik piacon. A szakellenőröket biztosító piacok listáját ide kattintva nézheted meg.

 

 

A füzéri vár alatt fotózta ezt a kökénybokrot Molnár Péter. Az apró kékesfekete termést előszeretettel csipegetik a madarak, és Péter ittlétekor is rengeteg látogatója akadt ennek a cserjének. Bár Péter egyik kedvenc fotótémája a madarak, ezúttal nem kattintott nekünk egyet sem, a képzeletünkre bízva a madárseregletet.


A kökény általában szeptemberben érik, de még mindig van belőle. Akkor érdemes a termést begyűjteni, amikor a dér már megcsípte, ilyenkor a fanyar gyümölcs megpuhul, és enyhe édes ízt kap.

 

 

 

Zempléni túráján fotózta egy dérbe fagyott mezőn ezt a kornistárnicsot Molnár Péter. A csukott szirmú virágok mintha kristálycukorral lennének édesítve, de mivel fogalmunk sincs, hogy ehető-e, ezért inkább ne kóstoljuk meg, pláne mert védett is hazánkban. Csak gyönyörködjünk benne, ha meglátunk egyet túránk során.
 

 

 

Nem lehet kihagyni ezt a festménynek is beillő képet a Medves-fennsíkról. Szintén Molnár Péter munkája. Sok-sok hasonló megoldású képet látni mostanság, de egyáltalán nem mindegy, hogy a végső látvány mit nyújt. Mi itt egy tökéletesen komponált és kidolgozott fotót csodálhatunk. Köszönjük Péternek!

 

 

 

Egészen friss képet sikerült elcsípnünk Gutter Krisztiántól, aki ezt a nem mindennapi látványt ajándékozza nekünk Lillafüredről. A kép a Szeleta-barlang oldaláról készült, sokat nem is tudunk hozzá tenni, csak nézni még percekig.

 

 


Maradunk a civilizációs alkotásoknál. Ez a különleges formájú épület Reykjavík legnagyobb temploma, a Hallgrímskirkja. A képet izlandi túrája során készítette Garancsi Kata.

 

 


Ahogy ezt a különleges természeti jelenséget, a sarki fényt is ő fotózta. Erről a lélegzetelállító élményéről is beszámol nekünk a blogjában további szép képekkel együtt.

 

 


Ősz a télben. A vakító hó mintha fogságba ejtette volna az időt. A fotót Gyárfás-Tóth Gábor készítette a Bélai-Tátrában tett hajnali túrája során.

 

 

 

Hasonló hangulat, kisebb kontraszttal. A fagyos mező szélén fák pompáznak az ősz színeiben. Béres Attila fotója a Bükk-fennsíkon található Nagymezőn készült.

 

 


Viccesen mondhatnánk, hogy a természetet megirigyelve öltött magára őszi ruházatot ez a Brahma tyúk, de természetesen ez csacsiság lenne. A csodaszép tollazatú madarat Gulyás Attila fotózta egy izgalmas kiránduláson. Szerkesztőségünk nemrégiben ellátogatott a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkba, ahol az állatok mellett különleges növényekkel is találkozhattak. Két óra alatt három kontinensre utazhattak el a parkban, a túrabeszámolót ide kattintva olvashatod.
 

 


Ez a fotó is a Nyírjesi Fűvészkertben készült, a 2012-ben kialakított sétaút akkor az Év ökoturisztikai tanösvénye címet is elnyerte. Fotó: Gulyás Attila

 

 

 

A 22 hektáros területen közel 600 növényfajtával ismerkedhetünk meg, melyek Európa, Ázsia és Észak-Amerika területeiről származnak. A képen látható mamutfenyő sem őshonos nálunk. Fotó: Gulyás Attila

 

 

 

Összeállításunkat Gyárfás-Tóth Gábor színes égboltjával zárjuk. A fotót Bél-kőn tett túrája során készítette.

 


Kapcsolódó cikkek:

Évszakok egykupacban - A hét képei

A teremtés csodái - A hét képei
Mesebeli vidékek - A hét képei

 

Cikkajánló