Véletlenül bukkantam az utolsó hercegprímás szülőfalujára

Ha az ember vezetés, kerékpározás, túrázás közben igyekszik folyamatosan az út szépségeit fürkészni és a tájat is élvezni, gyakran bukkanhat, csodálkozhat rá új élményekre, új helyekre. Így volt ez velem és Mindszenty József szülőfalujával, Csehimindszenttel is.

Szerző:
Esztergom Anno / Sárosi Attila
Fotó:
Esztergom Anno / Sárosi Attila
2017. augusztus 14.

Ha az ember vezetés, kerékpározás, túrázás közben igyekszik folyamatosan az út szépségeit fürkészni és a tájat is élvezni, gyakran bukkanhat, csodálkozhat rá új élményekre, új helyekre. Így volt ez velem és Mindszenty József szülőfalujával, Csehimindszenttel is.

Érdemes nyitott szemmel járni a 8-as út környékén, ahol egy aprócska táblát (Mindszenty emlékház) véletlenül elkapva - nem csak esztergomiként - érdemes módosítani az útitervet. Így történt, hogy a Sümeg, Körmend, Sárvár „Bermuda-háromszögnek” közepe engem is beszippantott.


A hangulatos hegyháti dombok, a változatos táj, a közeli turisztikai célpontok, a Jeli Arborétum, a Szajki-tavak, a Rábamente, a vasi és zalai táj szépségei amúgy is elég látnivalót kínálnak az éppen arra túrázóknak. És ha már ott járunk, Csehimindszent - egyetlen, de annál fontosabb „szellemi exportcikkével” - kihagyhatatlan.

 


Ha valaki hozzám hasonlóan nem felkészülten, célirányosan készül a településre, hanem pillanatnyi intuícióitól hajtva választja az útirányt, akkor nem árt az átlagosnál kicsit nagyobb kitartás és térerő sem, mert a főút aprócska tábláját, a korábban említett Mindszenty emlékházra utaló jelzést kivéve más útbaigazítás nem lesz. Így az apró falvakon átvezető út közben nem árt a mobilnetes megerősítés, hogy tudjuk, jó irányban haladunk-e.


Ha Csehimindszentre, az apró faluba érve nem sikerül elsőre meglelni sem a helyes irányt, sem a célpontot, sem pedig egy újabb útbaigazító táblát, akkor sincs gond, csak a Fő utcát kell végigjárni. Ez nem tarthat pár percnél tovább, ugyanis a falu egy alig 360 lelket számláló település, így nem szükséges sem útvonaltervező applikáció, sem pedig felsőfokú térképismereti tanfolyam ahhoz, hogy ráleljünk bármire is, amit ezen az eldugott, rendezett és nyugalmat árasztó kis településen keresnénk. 

 

 

Mindszenty József (Csehimindszent, 1892. március 29. - Bécs, 1975. május 6.)
A magyar katolikus egyház kiemelkedő alakjaként tartják számon. 1915-ben szentelték pappá Szombathelyen. 1944-ben veszprémi püspöknek nevezték ki. A zsidóüldözés ellen megfogalmazott levele miatt egy ideig Sopronkőhidán raboskodott. ’45-ben esztergomi érsek lett. 1948 karácsonyán az egyházzal szembeni hamis vádak alapján letartóztatták, megkínozták, elítélték, és sokáig fogságban volt, míg végül ’56-ban az Egyesült Államok nagykövetségére szökött, ahol menedékjogot kapott. Utolsó éveit Bécsben töltötte, ott halt meg 1975-ben. Holttestét végakarata szerint Mariazellben helyezték el, majd 1991-ben Magyarországra hozták, azóta az Esztergomi bazilika altemplomában nyugszik.

 

Az emlékház - tekintettel a település nagyságára - nem rendelkezik „hivatalos” nyitvatartási idővel. Két telefonszámot találunk itt. Kiderült, hogy a faluból nem engednek el látogatót, a megadott számok mindig élnek, csak egyszer volt olyan, hogy valaki nem tudott 5 percet várni, ezért nem jutott be, de ő valószínűleg nem is akart - tudtam meg a későbbi idegenvezetőmtől, a falu polgármesterétől.


Türelmet és elnézést kért, hogy nem tudott azonnal jönni, tekintettel a hivatali teendőkre, de a telefonbeszélgetést követően, úgy bő negyedóra elteltével megjelent, mosolygósan és valami olyan pozitív kisugárzással, amit politikusoktól nem tapasztal az ember. Hamar ki is derült, hogy ő nem politikus, évtizedek óta a település vezetője, és független, ahogy a teljes 5 fős képviselőtestület is az.


Fukszberger Imre egyszemélyben az emlékház portása (kapujának kitárója és kulcsának egyik őrzője) és az idegenvezetője is. Felületes szemlélőként erről talán azt mondaná az ember: kis falu, kis pénz, kis foci… de hamar kiderült, itt csak a falu kicsi.


Visszatérve a polgármesterre, idegenvezetőnek sem akármilyen, hiszen megtanulni és előadni az elolvasottakat sokféleképpen lehet. Lehet szenvedéllyel, odaadással, alázattal is, de ha valakinek az apai nagyanyja a hercegprímás testvére volt, akkor már érthető az a szenvedély, az az odaadás, az az alázat, és az a temérdek „apró betűs” részlet, ami Fukszberger Imre, a település polgármesterének idegenvezetése kapcsán volt hallható és tapasztalható.

 


Maga a csehimindszenti emlékház felújítása sem volt egyszerű, hiszen egy több mint 120 éves tömésházat kellett visszaállítani az eredeti állapotába, olyanra, amilyen Mindszenty életében volt. Így újra három kis ablak látható a fehérre festett ház utcafrontján, mint az egykori hercegprímás születésekor. A komoly átalakítás és felújítás során falakat, mennyezetet bontottak le. Rekonstruálták az eredeti házat, amelybe sokféle relikvia került. A gyönyörűen felújított épületrész közadakozásból és pályázati pénzből készült el.

 


A legtöbb tárgy a Mindszenty Alapítványtól került ide, ugyanis ez őrzi Magyarország utolsó hercegprímásának hagyatékát, s tesz sokat mielőbbi boldoggá avatásáért, de a Terror Házának gyűjteménye, az egykor ott látható Mindszenty kiállítás több jeles darabja is itt kapott végleges helyet, ahogy Esztergomból is kerültek ide emlékek.


Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülői háza 2013-ban újult meg, és abban az évben, szeptember 29-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, majd december 12-én adták át a Terror Háza Múzeum állandó kiállítását Mindszenty, a magyarok lelkiismerete címmel. 2015. március 29-én, Mindszenty bíboros 123. születésnapján a felújított istállót is átadták, amelyben egy újabb kiállítás kapott helyet.

 

 


Csehimindszenten igyekeznek minden jelentős eseményt 29-ére szervezni, hogy ezzel is tisztelegjenek a falu híres szülötte előtt, aki 1892. március 29-én látta meg a napvilágot. 2012 júliusa óta minden hónap 29-én Mindszenty bíboros mielőbbi boldoggá és szentté avatásáért imádkoznak engesztelő imaest keretében a helyiek és a településre érkező zarándokok.

 

 


A szülőház mellett nem szabad kihagyni a falu templomát sem, és nem csak azért, mert itt keresztelték meg Mindszentyt. Az csak hab a tortán, hogy a polgármesternek - természetesen - az éppen zárt templomhoz is volt kulcsa, így ugyanolyan részletességgel, ahogy a szülőházban, a templomban is bőséges információhoz juthatott a kíváncsi szem és fül. A szentély falán Mindszenty Józsefről készült festményt helyeztek el. A mennyezeten az Esztergomi Bazilika is látható, ami valljuk be, nekünk, esztergomiaknak, mindig szívmelengető.

 


A keresztutat Balogh Tamás csényei fafaragó készítette 2002-ben abból a hársfából, amely korábban a templom előtt állt. A parkban látható a bíboros emlékműve, amelyet 1992-ben állíttattak, születésének 100. évfordulójára.


A legutóbbi felújítás és átalakítás 2014-ben történt, amely megváltoztatta a falu egész központját, megújult a templom külseje és belseje: új szembemiséző oltár, ambó (pódium) és padok kerültek a templomba, új sekrestyebútorzat készült, és a régi oltárokat, valamint a szószéket is restaurálták. A templom körül ekkor állították a keresztutat, amelynek bronz domborművei Szabó Imrefia Béla alkotásai, és ekkor került sor a hatalmas templom körüli tér és a domb parkosításra, valamint új parkolók kialakítására is. A templom és a templomtér külső díszvilágítása egy nagylelkű adományozó felajánlásként készült el.

 


A bőséges és több helyszínen zajló idegenvezetés után séta következett a templom körül, ahonnan nem csak a kálvária képei kerültek testközelbe, a távolban a nyugalmat árasztó hegyháti táj íves, szelíd dombjainak és nyári színeinek harmóniája is megerősítette, hogy bár Mindszenty hamvai az ország első templomában, Esztergomban, de öröksége itt van a legjobb kezekben.

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Vasi Hegyhát - Rábamente, ahol a csodák teremnek

Még több apró csoda a Vasi Hegyháton

 

Cikkajánló