MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Zirctől Tésig

Kriptanézés Zircen, az ország egyik legszebb vízesése, szent hely és romantikus templombelső, plusz pazar panoráma egy új kilátóból. Van itt látnivaló bőven.

A 6.30-as gyorssal indultunk az egyre romosabb Déli pályaudvarról, és Veszprémi átszállással érkeztünk Zircre. Ezúttal egy barátommal, kettesben mentünk. Zircen még egy rövid kitérőt tettünk: megnéztük a legutóbb kihagyott kriptát és a kolostor romjait. Egyik sem volt olyan nagy szám, de egy 15 perces kitérőt megér annak is, aki már látta a templomot.

 

 

 

A középkori apátságot III. Béla alapította 1182-ben. A tatárjárást a központosított ciszteri szerzetesrend külföldi tagokat küldött Magyarországra a hiányzó posztok betöltésére, a 14. század közepére azonban megfogyatkozott az apátságok szerzeteseinek létszáma, részben a kolduló rendek növekvő népszerűsége, részben a pusztító pestisjárványok miatt. 1480-ban német tagokkal kellett újra feltölteni a hiányzó szerzetesek helyét, ez azonban csak elodázni tudta a hanyatlást, megállítani nem. A mohácsi vész után az ország szétszakadásával több helyi főúr a reformáció mellé állt, így az apátságokat zsákmánynak tekintették. 1552-ben került török kézre Veszprém – akkorra már az apátság, és Zirc maga is elhagyatottá vált.


Zirc másfél (!) évszázadon át lakatlan volt. Csak 1715-ben jelentek meg újra telepesek, az apátság élete pedig 1726-ban indult újra. Az építkezésekhez felhasználták a régi apátsági épületek romos, de még álló falainak anyagát is, emiatt már csak egy helyszín-rekonstrukció látható a régi apátságból, az eredeti falak évszázadok óta nincsenek meg.


A park sarkában még egy kicsit rátöltöttünk egy pékségben az élelmiszerkészleteinkre, majd visszafordultunk az apátság oldalában lejtő utcára. A Tescónál egyenesen tovább haladtunk, és hamarosan ki is értünk Zircről. Az aszfaltúton bandukolva csak egy emelkedőn kellett felmenni, és nemsokára ott is voltunk a szomszédos Nagyesztergáron. Ha a falu közepén kitérsz a zöld jelzésre, beljebb lehet még egy kicsit sétálni a faluba. A völgy tövében a postát is rejtő, neoborzalmas stílusú palota érdemel említést.

 

 

feljebb pedig az egykori Purgly-kastély, amelyet ma a gaz ver fel, és egyre romosabb állapotú.

 


Innen vissza, és a kéken egy kis utcán emelkedve hamarosan kiértünk a faluból. Az utca tetején balra, és be a fák közé! Enyhe lejtővel értünk le a Gaja-patakhoz, ami végigkísérte a napunkat. A pataknak ezen az első szakaszán elég rossz volt az út, sokat kellett menni a felette lévő, nyakig érő gazban, susnyásban. A magamfajta allergiásnak kész pokol – bár a rét színes virágainak látványa azért kárpótolt.

 

 

A két falu között félúton található az egykori Veimpuszta – az egyik hajdani majorsági épület romjait érinti is a túra útvonala.

 

 

Egy-két szakaszon óriási sár volt az úton, mellette meg rengeteg vállig érő csalán, de valahogy ezeken is átverekedtük magunkat. Jó volt kiérni a Bakonynána előtti aszfaltútra.

 

 

A település elején van egy kis tó, ennek a sarkában is le lehet ülni, pihenni, a kék kútnál bélyegezni.

 

 

Mi feljebb mentünk, de a bélyegzőhelyként emlegetett, zöldfalú vendéglátóipari egységet zárva találtuk. Így maradt a tóparti bélyegző, és mellette a „kékkúti” víz. Úgy döntöttünk, hogy nem itt eszünk, hanem még elsétálunk a Római fürdőig. Ez egy nagyon szép szakasz, a patak mentén, a felette húzódó ösvényen jól lehetett haladni.

 

 


A Római fürdőnél padok, táblák, fahíd fogadtak – itt akár egy iskolás csoport is leültethető, mert sok pad van. A térképen is jelzett erdész emlékmű csak egy faragott faoszlop, nem nagy látványosság. Ha innen a patak partján folyásirányban lefelé sétálunk, akkor száz méterrel lejjebb a túraszakasz legcsodásabb részéhez érünk: a Római fürdő nevű vízeséshez. A sziklákon érdemes óvatosan mászkálni, itt nincsenek korlátok és vasláncok, de sokszor nedvesek, kopottak a kövek. A látvány viszont pazar.

 

 


A forrás felett jelzett Savanyú Jóska-barlangot idő híján mi már kihagytuk. Visszamentünk az erdész emlékműhöz, onnan pedig tovább a K jelzésen. Körülbelül háromszáz méterrel arrébb kitértünk a kék kör jelre jobbra. A Vadalmás-forrásnál vadkempingezőket, a patakban hűtött üdítőket találtunk. A forrás vize nagyon tiszta, de kút nincs kiépítve, csak lentről tör fel a hideg víz. Itt is vannak padok bőven.

 

 

A kékre visszatérve, azon tovább haladva egy pár perc séta után még egy cserkésztáborra is rátaláltunk (a térképen sátor jel). Ezután a K jobbra elhagyja a földutat (figyelni kell!), majd hamarosan balra kanyarodik. Így a rétek alján, a patakot balra tudva mentünk tovább. Túratársam szerint olyan szépek itt az egymást követő rétek, mint a Windows XP háttérképe.

 


A Vadalmás-malomhoz is tettünk egy rövid kitérőt. Ezek a házak nem túl jó állapotúak, de legalább gyerektáborként funkcionálnak, és a patak partján, eldugott helyen a malomkerék is megvan még. Újabb rétek alján mentünk tovább. Egy gazos vízműtelep után, egy rendezett rész kertkapuján át lehet bejutni Szentkút kegyhelyére. A vízmű szomszédságának köszönhetően itt szentelt víz ipari mennyiségben is előállítható…

 

 

 


Innen Jásd felé már szépen lejtett a széles út. Jásdon kicsit feljebb is mentünk a falu főutcáján. A bisztrónál bélyegeztünk és innivalót szereztünk be. Még feljebb sétálva a tájház jön, amit mi kihagytunk, annál is feljebb pedig érdemes benézni a templomba. Itt ugyanis nem a szokásos a helyzet, miszerint „a falu római katolikus temploma a 18. században épült barokk stílusban”. Ilyen templommal dugig tele van az ország, őszintén bevallva, tizennégy ilyen után a tizenötödik engem már annyira nem is érdekel. Jásdon viszont ez a templom leégett 1862-ben, aztán 1865-66-ban romantikus stílusban emeltek a helyére újat. Tipp: ha nincs nyitva a templom, akkor a szomszédban, a 87-es házszám alatt érdeklődj, nekünk is szívesen kinyitotta a néni 10 percre az épületet.

 

 


A falu megtekintése és a bélyegzés után mentünk vissza a kékre. A Siska-forrást csak futólag tekintettük meg (a vize nem iható). Érdekes módon vagy száz méter kaptatással feljebb találtunk rá kidőlőfélben lévő információs táblájára. Itt még meredek felfelé az út, de csak kb. 800 méteren át, utána már sokkal enyhébb az emelkedés. Amikor felértünk egy széles, fehér zúzott kővel szórt útra, kitértünk rajta balra. Ez, kanyarogva bár, de szinte teljesen vízszintesen visz el a néhány éve emelt Széchenyi Zsigmond-kilátóhoz.

 

 

Ide nagyon megéri kitérni, mert nincs messze, de gyönyörű a kilátás.

 

 


A széles úton visszamentünk a kékre, és onnan újra hegynek fel, pár méterrel arrébb, mint ahol felértünk korábban. A Siska-kúti üregekből mi az aljnövényzet miatt semmit nem vettünk észre, kitáblázva sincs. Az emelkedő végén egyszer csak Tésen találtuk magunkat. Felérve az aszfaltútra, érdemes előbb balra kitérni. Az Erdei Büfé csak három házzal van arrébb, és példásan jó nyitvatartással, terasszal, akár különteremmel vár. Meleg konyha nincs, de az egyszerű kis fröccsük is megváltónak bizonyult a tűző napon megtett túra végén.

 

Képek és szöveg: Papp Géza – kektura.blog.hu

Az előző szakaszról itt olvashatsz.




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...