MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Zöldmáli delta: Budapest ismeretlen zöldfolyosója

Kétféle hétvégi fáradtság van. Az egyik a punnyadt fáradtság. Ezt fotelben üldögélve lehet elérni. A másik a kellemes fáradtság. Ezt pedig ezzel a túraúttal kaphatjuk meg, ami ki se megy a városból, mégis tele van kilátókkal, meredek sziklákkal, barlangokkal. Sőt, egy élő remetével is összefuthatunk.

 

Régebben azt gondoltam, hogy túrázni mindig a városon kívül érdemes. Aztán végigjártam a Budapest környéki nagy túraútvonalak, a Kéktúra, a Budai zöld, vagy az Esztergom-Budaörs közötti sárga fővárosi szakaszait (is), és megváltozott a véleményem. Kifejezetten jó és érdekes a városi zöldövezetekben kirándulni. Eldugott panorámapontokra, barlangokra, urbánus környezetbe ágyazott erdőkre lehet bukkanni, és rácsodálkozni, hogy jééé, ez is Budapest?


Ráadásul megvan ennek a maga ideje is. Késő ősszel, vagy a tél vége felé, mikor a nagyobb hegyek ösvényein bokáig áll a sár, jó olyan helyen sétálni, ami könnyen és gyorsan megközelíthető, félig-meddig burkolt, jobb állapotú utakon vezet, de mégis kellemes tüdőtágító túraélményt ad.

 

Ezért a fenti utak után kifejezetten kerestem egy olyan önálló túraútvonalat, ami nagyjából a központból indul, felvisz a város környéki hegyekbe, és egy jó hétvégi délutáni menetként, néhány óra alatt megjárható. Így akadt meg a szemem a Császár-Komjádi Uszoda közeléből, az Árpád fejedelem útjáról induló, zöld háromszög jelzésű túraútvonalon, amit rögtön el is neveztem az iránya és a jele miatt Zöldmáli deltának.

 

Dél körül értünk oda villamossal a kiindulóponthoz. Előtte jól bereggeliztünk Gabival, a nap is sütött, szóval kedélyesen szuszogva indultunk neki a kaptatónak a Kavics utcai kőkerítésre festett zöld háromszög jelzés mellől.

 

 

Lépcsőzéssel indult ez a túra is, mint a Budai zöld. A József-hegyi lépcső tetején néhány éles, Sarolta utcai és Szeréna utcai kanyar után, még csak nem is lihegve felértünk egy füves dombhoz, aminek egy kitüntetett pontján zömök kőkilátó áll.

 

A térképen ez a magaslat Szemlő-hegy néven szerepel, a csúcsán álló kilátó viszont a József-hegyi kilátó névre hallgat. Akkor most milyen hegy is ez a 234 méter magas domb? - merül fel a kérdés.

 

A Szemlő-hegy régi német neve Josephsberg (vagyis József-hegy) volt, amit az 1847-es dűlőkeresztelőn Szemlő-hegyre magyarítottak. Buda visszafoglalásakor ugyanis innen szemlélődtek a tüzérek. A kilátón azonban valahogy rajta maradt az eredeti földrajzi név, ezért fordulhatott elő az a fura helyzet, hogy a József-hegyi kilátó most a Szemlő-hegyen áll. A régi elnevezést őrzi a Sarolta utcától nagy kanyarral felkapaszkodó Józsefhegyi utca neve is. A hegy gyomrában, a kilátó alatt nagy víztározó rejtőzik.

 

Akárhogy is hívjuk a hegyet (dombot), elég szép panoráma tárult elénk a tetejéről. A János-hegy és a Hármashatár-hegy domborulatától az óbudai lakótelepen és az újlipótvárosi háztetőkön át egészen a Gellért-hegyig be lehet látni a várost. Nem csoda, hogy hosszan elüldögéltünk a korlát mellett a napfényben.

 

 

Ahogy tovább indultunk a kilátótól, egy vörös téglás épület mellett mentünk el, aminek az ajtaja fölött ez a felirat áll: József-hegyi-barlang.

 

A József-hegyi-barlangot a szomszédos diplomata lakótelep házainak alapásása során, 1984-ben fedezték fel, és méltán igaz rá a kristálybarlang elnevezés. Hófehér gipsz, aragonit és kalcit ásványkiválásainak köszönhetően az egyik legsérülékenyebb, és egyben legszigorúbban védett barlang hazánkban. Az 5200 méter teljes hosszúságú, 85 méter függőleges kiterjedésű labirintus szűk 3 hektárnyi terület alatt húzódik.

 

Mindig is izgatták a fantáziámat a barlangok, sikerült is jó párat bejárnom az elmúlt években, ezért bepróbálkoztam barlangász ismerőseimnél, hátha sikerül ide is lejutnunk. Sajnos nem sikerült, a József-hegyi barlangot kutatási célból lezárták, ezért az izgalmas belsőről meg kell elégednünk egy fotóval, amit Egri Csaba barlangász bocsátott rendelkezésemre:

 


Fotó: Egri Csaba

 

Aki nagyon elszomorodna a fenti hírre, talán felvidítja, hogy a Zöldmáli deltán tovább haladva, a Pusztaszeri út egyenesen a pár száz méterre található Szemlő-hegyi barlang bejáratához vezet, ami a híresebb Pál-völgyi-barlanghoz hasonlóan belépőjeggyel látogatható.

 

Ez a barlang viszont az én ízlésemnek azonban túlságosan is kiépített, ráadásul a fiaimmal megnéztük már, amikor még nagyon kicsik voltak, tehát most kihagytuk a lehetőséget. Inkább tovább mentünk, és elértük az izgalmas nevű Zöldmált. Ez a hosszúkásan elnyúló terület a Felső Zöldmáli út két oldalán helyezkedik el, és városrészként a Daubner cukrászda kereszteződésétől a Rózsadomb Center üzletközpontig tart.

 

Zöldmál: Szintén az 1847-es dűlőkeresztelő alkalmával kapta nevét az addigi német Grüngraben helyett. A név tükörfordítása Zöldárokra túl közönséges lett volna az akkori daliás időkben, Döbrentei Gáborék inkább a hegyoldalt jelentő, talán már akkoriban is ritka mál szót választották (amely jelenti még az állatok hasi prémjét vagy a madárfélék begyét is).

 

Zöldmál szíve a Ferenc-hegyi Természetvédelmi Terület, ami tulajdonképpen a laposan elnyúló, 265 méter magas Ferenc-hegy építkezésektől megóvott gerincén fekszik. Védettsége elsősorban az alatta húzódó, a több mint 5 km hosszan feltárt, fokozottan védett Ferenc-hegyi-barlangnak köszönhető, de fővárosi ritkaságnak számít a rajta álló, nagy kiterjedésű molyhos tölgyes karsztbokorerdő. Olyan volt sétálni benne, mintha nem is Buda közepén lennénk, ezernyi házzal körülvéve.

 

 

Az úttól távolabb, jól elbújva található a szintén védett Ferenc-hegyi barlang lejárata, ide már meg se próbáltunk lemenni. Sajnos elég hamar véget ért az erdős rész, és ismét a házak között gyalogoltunk, először a Tömörkény, majd a Balogh Ádám utcában. Ez utóbbi utca visz el Budapest, de lehet, hogy a világ egyik legkisebb városi természetes élőhelyéhez, az alig egy hektáros Balogh Ádám-szikla Természetvédelmi Területhez.

 

Ez a kis zöld oázis más természetes élőhelyektől teljesen el van szigetelve. A csodával határos módon maradt meg, elsősorban azért, mert a kemény dolomitos sziklatömbre nehéz lett volna építkezni. Így is nagyot küzd a természetvédelem, hogy valahogy fenn lehessen tartani. Fáit és bokrait az aszfaltutak sózása pusztítja, a füst és a zaj zavarja az állatvilágot, hogy a nagy látogatottsággal járó szemetelésről, rongálásról ne is beszéljünk.

 


A Balogh Ádám utcából néhány gerendából álló falépcsőn hágtunk fel a szikla tetején elhelyezkedő Kis Szikla kilátóra. A kilátópontról jól látszott a Szabadság-hegy, a János-hegy és a Hárs-hegy, azaz a szikla pont az ellenkező irányban kínált panorámát, mint lejjebb a József-hegyi kilátó. A terület egyébként Béri Balogh Ádám kuruc brigadérosról kapta a nevét, akit 1711. február 6-án fejeztek le Budán, talán éppen nem messze innen.

 

A sziklafal aljába leereszkedve szabályos tanyába ütköztünk. Egy modern remete, barlangi hajléktalan tengeti itt az életét már évek óta. Beszélgettünk kicsit vele, megmutatta sziklában a barlangot, ahol lakik, elmondta, hogy a környéken nagyjából elfogadták, de külön kérte, hogy ha a blogban szó lesz róla, akkor ne emeljem ki nagyon, mert tart a rossz emberektől. Többet ezért nem is írok róla, búcsúzzunk el tőle.

 

 

A Balogh Ádám-sziklát elhagyva egy hosszabb séta következett a Bimbó út-Vöröstorony u.-Nagybányai út vonalon, és odaértünk az utolsó természeti attrakcióhoz, az Apáthy-sziklához.

 

Ezt a pontot már ismertem korábbi túrámról, ugyanis itt vezet el a budai Zöld is. Már akkor is az egyik leglátványosabb pontnak tartottam egész Budán, és azóta sem változott meg a véleményem róla.

 

Apáthy-szikla: az Ördög-árok lipótmezei szakasza fölött, 258 méteres magaslatból kiugró, meredeken leszakadó sziklaalakzat. Nevét a terület egykori tulajdonosától nyerte. A régi Apáthy-major a Vadaskert erdejének délkeleti szélén volt. A szikla környezete 1977 óta védett, területén 26 védett növényfaj (pl. a budai nyúlfarkfű vagy a magyar gurgolya), hét védett futrinkafaj él, de találkozhatunk imádkozó sáskával vagy halálfejes lepkével is.

 

A szikla széléről tulajdonképpen ugyanazt az irányt láthatjuk, mint a Kis Szikla kilátóból a Balogh Ádám-sziklán, csak magasabbról és nagyobb látószögben. Lábunk előtt terült el a mélyben Hűvösvölgy és Lipótmező. Talán ez az a hely, ahonnan leginkább áttekinthető a bezárt elmegyógyintézet hatalmas park közepén romladozó, látványos tömbje. A panoráma olyan látványos, hogy bőven el lehet tölteni egy félórát úgy a szikla tetején, hogy észre sem veszi az ember.

 

 

A hivatalos zöld háromszög túraútvonal az Apáthy-sziklán véget ér. De mivel nyilván nem azzal fejezzük be a túrát, hogy botcsinálta Dugovics Tituszként levetjük magunkat a mélybe róla, hanem lesétálunk a legközelebbi tömegközlekedéssel kiszolgált pontig, ezért egy nyúlfarknyi menet még hátra volt az 56-os villamos megállójáig.

 

A konklúzió rövid, de velős: ha van egy hétvégi délutánon 3-4 szabad órád, ne habozz, irány a Zöldmáli delta, ez a hét kilométeres túra sokkal többet ad, mint gondolnád. A 3-4 órát természetesen az utazással értem, mert maga a nettó menet körülbelül két óra kényelmesen, és felfelé is mindössze csak 200 méternyi szintet kell megtenni.

 

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. október
Ángyán Krisztián:
Vintgar-szurdok
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...