Szabad lábon – mozgásterápiás blog

Kárpáti Dorka, a természetjárók mozgásspecialistája

Szöveg:
2025. november 13.

A lábfájás, ami nem is a lábból ered – amikor a belszervek szólnak

Fáj a térded, pedig nem erőltetted meg? Szúr a sarkad, pedig jó a cipőd? A test sokszor ott üzen, ahol a legkevésbé várnánk: a belszerveink és izmaink között finom kapcsolat húzódik, és ha ez kibillen, az a lábakban is érezhetővé válik.

Fáj a lábad? Lehet, hogy nem is az izmok a hibásak

Előfordult már, hogy túra közben megfájdult a térded, a csípőd, vagy szúró érzést tapasztaltál a sarkadnál – pedig látszólag nem érte különösebb terhelés az adott területet? A válasz olykor nem az izmokban vagy az ízületekben keresendő, hanem mélyebben, a belső szerveknél.

Bár ezek a javaslatok távolinak tűnhetnek a túrázástól, a hozzám forduló túrázók többségénél belszervi eredetűek a lábpanaszok, amik megelőzésére nagyon egyszerű és hatékony rutinok vannak. Ezek hatása lassabb, több hetet is igénybe vehetnek korábbi leterheltségtől függően.

A belszervek és az izmok párbeszéde

Testünk egyetlen nagy rendszer. Bár elsőre furcsán hangzik, a belszerveink és izmaink között is folyamatos információcsere zajlik. A vesék például több csípő körüli izommal állnak kapcsolatban, a húgyhólyag pedig a lábszár bizonyos izmaival működik együtt.

Ha egy belszerv működésében vagy mozgékonyságában zavar keletkezik, az gyakran izomfeszülésben, fájdalomban vagy gyengeségérzetben jelenik meg a test más pontjain. Nagyon fontos, hogy ez nem jelenti azt, hogy az adott szerv „beteg” lenne — inkább arról van szó, hogy kompenzál, vagyis próbálja fenntartani az egyensúlyt a szervezetben.

Igen, a belszerveknek is van mozgásuk

A legtöbben nem is gondolnák, hogy a belszerveinknek – csakúgy, mint az ízületeinknek – szükségük van mozgásra. Ezek a finom elcsúszások, ringások főként légzés közben jönnek létre: a rekeszizom mozgása minden belső szervet ritmikusan megmozgat.

Ez a mozgékonyság azonban elveszhet például letapadások, műtéti hegek, órákon át tartó ülés/állás közben, krónikus stressz vagy akár felszínes légzés miatt. Ilyenkor a szerv mobilitása beszűkül, és a kapcsolódó izmok kompenzálni kezdenek.

A belszerveknek van aktív, stresszhelyzetre reagáló (szimpatikus) és pihenő, regeneráló (paraszimpatikus) állapota is. Ha az egyensúly felborul, és a szerv tartósan az egyik idegrendszeri állapotban „ragad”, az az adott területhez kapcsolódó izmokban feszülést, szúró érzést vagy fáradékonyságot is okozhat.

Fordítva ez nem igaz

Fontos különbség, hogy egy feszes vagy fájó izom nem feltétlenül utal arra, hogy az hozzá kapcsolódó belszerv kompenzál. Az izompanaszoknak számos oka lehet – például túlerőltetés, rossz mozgásminta vagy egyszerűen a regeneráció hiánya. A test azonban jelez, és ha figyelünk rá, a tünetek mögött néha mélyebb összefüggések is felsejlenek.

Amikor a belső egyensúly megbillen

A szervi eredetű izomkompenzáció a gyakorlatban jelentkezhet például így:

  • gyengeségérzet vagy fáradékony izmok,
  • szúró, égető fájdalom a térdben vagy a saroknál,
  • talpi bőnye gyulladásához hasonló tünetek,
  • fájdalmas csípőhajlítás.

Ilyenkor érdemes a testet egészként vizsgálni – nemcsak az izmokat, hanem az idegrendszeri és szervi háttért is figyelembe véve.

Mit tehetsz a megelőzésért?

A jó hír az, hogy néhány tudatos szokással sokat tehetsz a belszervek és az izmok harmonikus együttműködéséért.

1. Lélegezz rekeszlégzéssel

A rekeszizom mozgása finoman masszírozza és mozgásban tartja a belszerveket. Ha nehezen megy, próbáld ki ezt a rövid aktiváló gyakorlatot:

Rekeszizom-aktiváló gyakorlat (4 lépésben):

  1. Feküdj a hátadra, tedd a kezed a hasadra. Ha nincs lehetőséged feküdni, ülve is csinálhatod.
  2. Orron keresztül lélegezz be úgy, hogy a hasad emelkedjen, a mellkasod maradjon nyugodt.
  3. Érezd, hogy a bordakosarad 360 fokban tágul. (Tehát ne csak a „hasad” emelkedjen.)
  4. Hosszabb kilégzéssel fújd ki a levegőt orron át.
  5. Ismételd 10–15-ször, napi 2–3 alkalommal.

Ez a gyakorlat nemcsak a szervek mozgását segíti, hanem az idegrendszert is kiegyensúlyozza.

2. Étkezz nyugodt körülmények között

Az emésztés már a szájban elkezdődik. Ha teheted, te magad készítsd el az ételt, vagy adj hálát érte, mielőtt enni kezdesz.

Rágd meg alaposan az ételt (25–35-ször), majd étkezés után sétálj 5–10 percet vagy töltsd ezt az időt nyugalomban (például a fentebb írt légzőgyakorlatokkal).

Kerüld a közvetlenül evés utáni közösségimédia-pörgetést – ez ugyanis aktiválja a szimpatikus idegrendszert, ami gátolja a megfelelő emésztést, így kibillentve a megfelelő nyugalmi állapotból a belszerveket.

3. Masszírozd a tenyereidet és talpaidat

Reggel és este 1–2 perces önmasszázs a talpakon és a tenyereken segíti az idegvégződések és reflexzónák stimulálását. Ezek a zónák kapcsolatban állnak a belszervekkel, így egy apró napi szertartás is sokat tehet az általános egyensúlyért.

4. Csökkentsd az erős illatanyagokat

Az illatosított öblítők, dezodorok, samponok és kozmetikumok vegyületei túlterhelhetik a szervezet kemoreceptorait, és stresszforrásként befolyásolhatják a szimpatikus–paraszimpatikus egyensúlyt. Ha teheted, válaszd a természetesebb, illatmentes változatokat és váltogasd őket bizonyos időközönként.

A testünk finoman hangolt rendszer, amelyben a legapróbb egyensúlyzavar is láncreakciót indíthat el. A belszervek és az izmok közti kapcsolat megértése nem csupán mozgásszervi szempontból hasznos – hanem segít abban is, hogy jobban figyeljünk testünk halk, mégis beszédes jelzéseire és élvezetesebb legyen a természetben töltött idő.

Kárpáti Dorka, a természetjárók mozgásspecialistája

Kárpáti Dorka a Semmelweis Egyetemen végzett konduktorként, majd néhány évig mozgássérült gyerekek fejlesztésével foglalkozott. Közben újabb és újabb kiegészítő technikákat tanult. A természetjárás gyerekkora óta közel áll hozzá, sok időt töltött a Börzsönyben, és lovagolt is. Szerette volna megtalálni a saját célközönségét és a témát, ami a szívügye, így adta magát az ötlet, hogy túrázókkal foglalkozzon. Rendszeresen kirándul, ezért jól ismeri a terepi kihívásokat, és abban szeretne segíteni a túrázóknak, hogy szabadon mozoghassanak.



Dorka weboldala ide kattintva érhető el. Megtalálod őt Facebookon és Instagramon is.

Így hozd magad egyensúlyba a túrázáshoz

Így hozd magad egyensúlyba a túrázáshoz

2025.10.31.

Ha neked is gyakran ki-kibillen a bokád, ingatag a térded, félsz, mikor át kell egyensúlyozni egy köves patakon vagy csúszós fatörzsön, és mindezeket szeretnéd megelőzni, akkor ez a cikk érdekes lehet számodra.

→ Tovább
Tényleg segít a boka rögzítése a gyógyulásban?

Tényleg segít a boka rögzítése a gyógyulásban?

2025.10.08.

A bokasérülések – legyen szó rándulásról, húzódásról vagy akár részleges szalagszakadásról – rendkívül gyakoriak, különösen a túrázók körében. Az egyik legelső reakció a fájdalomra vagy duzzanatra sokaknál a boka merev rögzítése, általában bokarögzítő segítségével. De vajon tényleg ez a legjobb, amit tehetünk?

→ Tovább