Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Visegrádi hegyek fagyvirágos felfedezőútján

Lánczi Péter 2019.12.09.

Vannak, akik a téli táj fagyos zordságát inkább csak az ablakon át szemlélik, de akadnak olyanok is, akik a fehérbe öltözött rengeteget bebarangolva száz csodára is rálelnek.

Ki gondolta volna, hogy a tél már december legelején belekapaszkodik a földbe, és fehér lepellel fedi be a tájat? Mintha csak a naptárt nézte volna türelmetlenül, hogy egy hosszú őszi várakozás után jeges öleléssel üdvözöljön minket. Manapság ritkán van módja ilyen korán érkezni, s talán ezért is vetett be mindent a szépségéből, hogy emlékeztessen minket, akárhogy is van manapság, ez attól még az ő hónapja. Látogatását ki így, ki úgy fogadta, de engem még felnőtt fejjel is valami gyerekes izgatottsággal tölt el, ha leesik az első hó, ha az erdő fehérbe öltözött csendjében járhatok-kelhetek, melyben a rideg természeti csodák varázsa és a meghittség hangulata keveredik. Itt volt az alkalom, nem halogattam az indulást. Ráadásul egy barátom kiváló túratippet adott, ami egy számomra ismertnek hitt környék ismeretlen ösvényére kalauzolt.

A téli táj magányában és szépségében

A Szentendréről induló buszjárat halk búgással kapaszkodott felfelé, a visegrádi hegyek közé, a ködbe borult, zúzmarás rengetegben, hogy a Pilisszentlászlóhoz közeli Hegytető megállótól magányos utamra indítson. Már a buszon is egyedül utaztam, hiszen hétköznap reggel mindenki a városokba igyekszik, nem pedig az erdőbe, ami a legtöbb ember számára ilyenkor egyébként is fagyos és zord, egyszóval idegen és taszító hely. Márpedig a tél szépsége sem marad el a többi évszakétól. Látnivalói és csodái ugyanúgy magával ragadják az embert, mint a tavaszi kikelet varázsa, a szabadságot hirdető nyár vagy a rozsdás színekben pompázó ősz.

2 Zúzmarával díszített lomkoronás úton

Zúzmarával díszített úton

Fotó: Lánczi Péter

Hamar bevettem magam az elnémult erdő fehér fátyollal takart csendjébe, amit kopogó lépteim egyedüli zajként törtek meg. A Pap-réti erdészház irányába tartottam a gépek által jegesre vasalt aszfaltúton.

Hiába a csúszós útburkolat, a zúzmarával díszített behajoló lombalagút mágnesként vonzotta a tekintetem, amit az út mellett kanyargó kis ösvény biztosan nem adott volna meg. Ezen maradtam, egészen a vadászházig, annak ellenére is, hogy erre a szakaszra inkább korcsolya kellett volna túrabot helyett.

3 Kéktúrás téli idill a Pap-réti erdészház kerítésén

Kéktúrás téli idill a Pap-réti erdészház kerítésén

Fotó: Lánczi Péter

Mindent betakart a nyugalom csendje

A hó nem volt nagy, csupán 10 centi, ha lehetett, de a fehérség mindenre ráült, és körbevett. Az egyébként forgalmas vadászház körül síri csend honolt. Kerítésén ez alkalommal senki sem zörgetett, kolompolt a kéktúrabélyegzővel, a távolban sem zúgott láncfűrész vagy munkagép, a karámban álló lovak is csak merev mozdulatlansággal szemlélték a téli homályt, és még az erdész kutyája sem jelezte jöttömet. Biztosan beengedték a szerencsést a melegre, hiszen ilyen időben a kutya sem jár erre, nincs kitől védeni a birtokot.

4  Hideg csend és mozdulatlanság

Hideg csend és mozdulatlanság

Fotó: Lánczi Péter

Jégpáncél fedi már az erdészházhoz közeli tavacskát is. Megmerevedett fehér víztükre alatt ijedt csendben alszik az élet, és sose tudni, lesz-e belőle ébredés. Ezek a mesterséges itatók, dagonyázóhelyek ugyanis nem csupán a nagyvadakat szolgálják. A békák és gőték mellett számos rovarnak is otthont adnak, amelyeket bizony egy keményebb tél megtizedelhet. Igaz, mostanában már nemigen tapasztalni ilyen tartós, nagy hidegeket.

5 Megdermedt víztükör alatt alszik az élet

Megdermedt víztükör alatt alszik az élet

Fotó: Lánczi Péter

Ismerem a járást a Pap-rét környékén, ezért tudtam, hogy merre induljak az Urak asztala irányába, amerre az ismeretlen túraterep várt. Továbbra is egy aszfaltúton tapodtam a jeges havat, de itt már a gép és az ember nyomai el-el elmaradtak. Helyettük az erdő állatai járkálták össze a tiszta hótakarót, jelezve, hogy ez a halottnak és üresnek tűnő táj ilyenkor is megannyi teremtmény otthona.

6 Fehér csndben az egykori rakétabázis

Fehér csendben az egykori rakétabázis

Fotó: Lánczi Péter

Fehérben minden más

A fehér az a szín, amiben nincs élet, nincs melegség, nincs öröm és vágy, nincsen benne semmi. Sok helyen a fehér a halál és a gyász színe. Mégis van benne valami megnyugtató, valami mély és elemi, főleg akkor, ha a tél kifesti vele a rengeteget, sőt az egész határtalannak tűnő tájat. Ezek az érzések csak fokozódtak bennem, amikor a széles út végén felértem az Urak asztalán található elfeledett, utópisztikus hangulatot árasztó hajdani légvédelmi bázishoz.

7 A hegytetőn mindent jeges csodák fedtek

A hegytetőn mindent jeges csodák fedtek

Fotó: Lánczi Péter

Végtelen csendben álltam a fagyos betonfedezékek között. Szinte a levegő sem mozdult, csupán a leheletem szállt némán, mielőtt gyorsan semmivé vált a mindent körülvevő ridegségben. Itt is jártam már korábban, de ez alkalommal teljesen másként hatott rám ez a hely. A hóval borított romok, a fehérben pompázó fenyők és a csupasz ágakat ékesítő 4-5 centis zúzmaratüskék hosszú perceken át mozdulatlan szemlélődésre és csodálatra késztettek, mintha én is csak egy darabja lettem volna a nesztelen tájnak.

8 Széles szekértukaon a Muflon-ösvény irányában

Széles szekérutakon a Muflon-ösvény irányában

Fotó: Lánczi Péter

A nyirkos hideg sokáig nem marasztalt a hegytetőn, így megkezdtem a túrámat ott, ahol korábban még nem jártam, és ami hazai terepen ritkának számító élménnyel csalogatott. Az Urak asztaláról leereszkedtem az Apát-kúti-gerinc nyugati oldalában, ahol a híres és roppant látványos Spartacus-ösvényhez hasonló utacskára tértem rá. Kirándulásom elején még reménykedtem abban, hogy déltájban a tél enged ködpalástjából, hiszen kilátásra a panorámás hegyoldalból csak ekkor lett volna esélyem. Ez utóbbi elmaradt, de tudtam, ha kisütött volna a nap, biztosan nem élem át a hegytető deres téli varázsát, amiben még a magamfajta természetjárónak is ritkán van része. Ezért nem bánkódtam, amikor rátértem a fő attrakciónak számító Muflon-ösvényre, ami tejköd nélkül bizonyosan látványosabb élményt nyújtott volna, de azért így sem volt felejthető élmény.

9 Muflon-ösvény téli látképe

A Muflon-ösvény téli látképe

Fotó: Lánczi Péter

Panaszra már a fent említett élmény miatt sem lehetett okom, illetve mert ennek az oldalazó ösvénynek még a téli körülmények között is megvan az egyedi hangulata, amiért bármikor érdemes felderíteni.

A barátom nem túlzott. Ez az útvonal tényleg olyan, mint a szomszéd hegyoldalban futó Spartacus-ösvény. Ráadásul minél többet mentem rajta, annál inkább szembeötlő volt a hasonlóság, ami egészen az út végéig fokozódott.

10 Az ösvényen rengeteg a vadnyom

Az ösvényen rengeteg a vadnyom

Fotó: Lánczi Péter

Ez a hegyoldal valóban a Muflonok tanyája

Itt, a hegy nyugati oldalában a tél némiképp engedett a komorságából, ezért lehetőségem nyílt találkozni a Muflon-ösvény névadóival. Épp fotózni készültem, amikor egy meredek és sziklás, kőgörgeteges részen óvatos neszelésre lettem figyelmes. Csendben és mozdulatlanul fürkésztem a hegyoldalt, ami kisvártatva kezdett megbolydulni. A havas ösvény végig tele volt friss patanyomokkal, úgyhogy semmi kétségem nem volt, hogy ezek a jószágok itt tanyáznak a közvetlen közelemben, sőt, abban is biztos voltam, hogy ők már előbb meghallottak engem, és most még csak kíváncsian vizslatnak: ki ez a furcsa szerzet, és mit akar? Végül bizalmatlan természetük elunta a várakozást, és szemérmesen odébb trappoltak a szürke fatörzsek takarásában, így alig láttam a nyájból egy-két példányt. Mondanom sem kell, fotómodellnek egyikük sem akart beállni, ezért hoppon maradtam.

11 Muflon-kunyhó téli díszletekben

A Muflon-kunyhó téli díszletekben

Fotó: Lánczi Péter

Zimankós szürkeségben fordultam keleti irányba az Apát-kúti-, majd a Somos-bérc oldalában. Ez az irány is hasonló a Spartacus-ösvény befejezéséhez, ám van itt még valami, ami még kísértetiesebb azonosságot mutat a turisták által oly felkapott egykori vadászösvénnyel. Ennek az útnak a végén is találunk egy kunyhót, ami az ösvény után szintén muflonra lett keresztelve, és igazi hegyi menedékként áll a kőrisek és bükkfák oltalmában. Ellentétben viszont a Spartacus Jenő-kunyhóval, ez a házikó nem nyitott, gazdája van, aki láthatóan gondozza, és szépen tartja, rendszeresen használja azt. Elképzelem, milyen meghitt lehet egy átgyalogolt fagyos nap után behúzódni a kis házikóba, és a duruzsoló kályha mellől nézni, ahogy kint hullik a hó, és repkednek a mínuszok.

12 Gyönyörű fenyőket láthatunk a Bertényi Miklós Füvészkertben

Gyönyörű fenyőket láthatunk a Bertényi Miklós Füvészkertben

Fotó: Lánczi Péter

Páratlan fenyvessel hívogat a füvészkert

A háztól nem túl messze találjuk a kiépített Géza-forrást, aminek csörgedező vize kis dagonyázót táplál nem sokkal a foglalás alatt. Innen széles szekérutat követve ereszkedhetünk le a Bertényi Miklós Füvészkerthez vagy egyenesen az Apát-kúti-völgybe. Jómagam a füvészkert fenyveseit választottam a túraélményeim lezárásának, melyek téli pompában tárták elém gyönyörködtető sokféleségüket. Végül a völgyben futó – rendszerint forgalmas, de ilyenkor kimondottan elhagyott – aszfaltcsík Visegrádig vezetett, ahol jóleső fáradsággal menedéket nyújtó buszra szálltam. Innentől fűtött járművem kényelméből szemléltem a behavazott tájat, ami egyre inkább a szürkeségbe, majd a rideg sötétsége kezdett beleveszni.


Festői sziklaszirt Epöl határában

Festői sziklaszirt Epöl határában

2020.03.26.

A Keleti-Gerecse egy kevésbé ismert, ám messziről is hívogató bércéről megkapó látvány tárul elénk. Szemlélődő természetjáróknak ez nem csupán egy kőkupac, hangulata és értékei miatt inkább sziget, semmint hegy.

→ Tovább
Önkéntes karantén – távol az emberektől, közel a természethez

Önkéntes karantén – távol az emberektől, közel a természethez

2020.03.19.

Reggelenként, amikor kinézek az ablakon, egy pillanatra olyan, mintha ez is csak egy átlagos nap kezdete lenne. Süt a nap, kék az ég, még a fekete rigó is szokásos helyén üldögél a meggyfán. Aztán egy pillanat múlva rájövök, hogy nem, ez a nap nem olyan, mint a többi. Ezek a napok olyanok, amilyeneket még soha nem éltünk át.


→ Tovább