A napi „utolsó utáni” fotó az őriszentpéteri Harmatfű Erdei Iskola udvarán. Hiába vagyunk többé-kevésbé belterületen, a csillagok fényét alig nyomja el a közvilágítás. Ennek oka, hogy csak néhány lámpa van közel, a távolabbi, 2–20 km-es körzetben pedig ismét csak néhány hasonló apró utca fényei derengenek, városok viszont nincsenek. A hasonló, különleges tájképi elemek, felfedezésre váró távolságok és elvarázsolt falvak miatt az Őrség 2020 egyik fontos célpontja lett, de aztán a járvány rövidesen eltörölte a többnapos programok lehetőségét – márpedig a távoli helyszínekhez erre lenne szükség. Amint lehetőség lesz rá, újra nekivágunk.

Szokás szerint ígéretesen indult az út a veszprémi Csatár-hegy kilátójához, azonban a helyszínen nem mindennapi fejleménnyel találkoztunk: az öreg kilátót pár nappal korábban lebontották. Szerencsére a legközelebbi szomszédja nemcsak egész közel áll, de régóta bakancslistás is: a Jutas vitéz kilátó a helyszínen a vártnál is érdekesebbnek bizonyult, de nem a panorámája, hanem nagyvonalú építészeti megoldásai miatt. A természet egyik legalapvetőbb formáját, a Fibonacci-számsorra épülő aranymetszést követő felépítéséről, történetéről és környezetéről a júniusi lapszám Messzelátó rovatában olvashattok.

Eljött az ideje a Turista Magazin-olvasóknak is körüljárni, hogy a műemlékvédelem nem ért véget a hatvanas években, például az akkor ötvenéves magyarpolányi történelmi falukép környékén. Most is vannak hasonló teendők, hasonló korú alanyokkal, például a szomszédos Ajkán. Meglepő, mennyire kevés információ maradt itt meg a tervezőkről és a tervekről. Az első, témába vágó cikkemben ezeket sikerült félig összegyűjteni.

Hogy a legfoglalkoztatottabb közhely se maradjon parlagon: akkor kell kirándulni, amikor jólesik! Mindez fokozottan igaz volt a mecseki Büdös-kúti kulcsosház meglátogatásakor, ahol nemcsak az út, de a rég tervezett tábortüzes kép készítése is egybeesett az égi áldás érkezésével. Bár elsőre reménytelennek tűnt a helyzet, Lánczi Péter kollégám biztosított, hogy pár perc alatt megoldja a tűz meggyújtását. Az esőben persze a képen is látható módon nem lehetett leülni...

Remélem, ez marad a legnagyobb probléma, így csak az addig megszokott utómunkás trükköket kellett megfejelni egy következő, diszkrét lépéssel, és el is készült a július–augusztusi Hónap Turistaháza rovat nyitóképe.

Nem újdonság, hogy az alföldi Illancs legmagasabb csúcsának oxigénpalack nélkül is bátran nekivághatunk, de az Ólom-hegy mentségére szóljon, hogy erdők között, homokhátakon hullámvasutazva vezetett idáig az út.

A Hortobágyi-halastavak óriási, háborítatlan területe a nyugalom szigete, főleg egy nyáresti naplemente idején. Legalábbis ez az elmélet...

...valójában azonban a napnyugta fotózása messze a nap legstresszesebb és legpörgősebb része, amennyiben egynél több, lehetőleg változatos kép készítése a cél. Gyorsan hozzáteszem ismét: ennél nagyobb stressz sose érjen!

Végül a legerősebb huszonöt perc elteltével, ezalatt bő egy kilométer megtétele és ötféle különböző, egyedi kép készítése után jöhetett a pihenés ideje: a Nappalt felváltó este érkezése című rövid műsorszám, ezúttal már nem a keresőn keresztül.

Az év egyik legegyedibb helyszíne volt a Zselici Csillagpark mélyén fekvő Hotel Kardosfa fotózása. A látványos belső tereket erős napfény is díszítette, ami viszont csak addig mutatós, amíg nem a keresőn át látja az ember.

Ha az összes képhez a most következő műveletsor vezetne el, valószínűleg havonta csődbe menne a Turista Magazin, de ez persze nem jelenti azt, hogy egy kis szabadidő árán ne lehetne egy-egy helyszínből a maximumot kihozni. Lássuk hát ezt a nagyszerű szobát kicsit több és jobb fénnyel!

A legfontosabb lépés a sötét részek közvetlen bevilágítása volt, hiszen a zöld padlóról és a barna szekrényekről visszavert fények is színesek lennének, ezeket el kell nyomni.

Egy-egy világos és sötét alapkép segít a legsötétebb és legvilágosabb részek visszaadásában.

...a kilenc alapkép végül a legjobb részeiket egyesítő végeredményben jelent meg az októberi lapszámunkban.

Sok utazásom során újra és újra rácsodálkozom, hogy az olyan közismert, népszerű kirándulóhelyek mellett, mint Tihany vagy Szilvásvárad, milyen sok további, hasonlóan különleges, idilli vidék van még az országban, amelyek jellemzően csak abban különböznek az előzőektől, hogy nem látogatják őket hétvégente több ezren. Az egyik ilyen, jobb sorsra érdemes vidék a Bódva völgye fölé emelkedő Esztramos és tágabb környéke. Az utóbbit korábbi cikkünkben kívül és belül is bejártuk, az év végén pedig a környék középkorból „itt felejtett” templomait is bemutattuk a december–januári Turista Magazinban.