Áldozatok nélkül nincs siker

Francsics László asztrofotós, a Magyar Asztrofotósok Egyesületének alapító tagja és elnöke
Áldozatok nélkül nincs siker

Trapézium
– 2013-ban ezzel a képpel nyert László először első díjat az Insight Astronomy pályázatán. A kép az Robottávcső kategóriában lett győztes
Áldozatok nélkül nincs siker

Blue Tycho – Második győztes fotója 2017-ből, ezúttal a Holdunk kategóriában lett első
Áldozatok nélkül nincs siker

Vénusz Tranzit – László egyik első fotója 2004-ből, ezt a képet még Fuji Provia 400 diafilmre fotózta az Urániában
Áldozatok nélkül nincs siker

Fekete Merkúr – 2019. novemberében, otthonról készült óriási felbontású kép. Érdemes összehasonlítani az előző, Vénusz Tranzit című fotóval, hogy mennyit fejlődött a technika 15 év alatt
Áldozatok nélkül nincs siker

Waterfall – Ez az első komolyabb mélyég felvétele Lászlónak, ahol közel 10 órát exponált, és ez 2010-ben még ritkaság volt
Áldozatok nélkül nincs siker

Into the Shadow – Francsics László tavalyi abszolút győztes fotója az Insight Astronomy pályázatán, a kép a 2019. januári holdfogyatkozás fázisait ábrázolja
Áldozatok nélkül nincs siker

Infravörös Szaturnusz – Szintén tavalyi győztes fotó, ez a kép a Robottávcső kategóriában lett első
Áldozatok nélkül nincs siker

Baade ablaka – A Tejút centrumának részlete robottávcsöves felvételen, több százezer csillaggal
Áldozatok nélkül nincs siker

Napfolt granuláció – A Nap felszínéről saját távcsővel készült nagyfelbontású fotó. Minden apró cella kontinens méretű a Napon. A folt pedig Föld méretű.
Áldozatok nélkül nincs siker

NEOWISE csóvái – Idén júliusban készült fotó Dobogó-kőről a NEOWISE-üstökösről
Áldozatok nélkül nincs siker

Sculptor – Galaxisfotó ausztrál robottávcsővel
Áldozatok nélkül nincs siker

Hold színei – Absztrakt kísérlet otthonról. Hiperszaturált, bemozdított felvétel, amely a Hold észak-déli szín és albedó eloszlását ábrázolja, otthonról.
Áldozatok nélkül nincs siker

Terminator meets horizont – Holdrészlet, otthonról készült felvétel
Áldozatok nélkül nincs siker

Herschell 33 – Hatalmas felbontású, robottávcsöves kép Ausztráliából a Lagúna-köd centrumáról
Áldozatok nélkül nincs siker

Sunlight VS Earthshine – Otthonról, saját távcsővel készült felvétel, amelyen látszódnak a színek a sötét oldalon, közben vakít a holdsarló
Áldozatok nélkül nincs siker

Find the stellar jet – Nagyfelbontású robottávcsöves kép Chiléből