Átadták a díjakat az év legjobb hazai természetfotósainak

Ez idei év pályázati anyaga az eddigi legszínvonalasabb lett

Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke

És nemcsak az emlősök és madarak, hanem a víz alatti élővilág képei között is akad megmosolyogtató. Pohl András Csőlakó című fotója az Élet a vízfelszín alatt kategóriájában került a döntős képek közé

Máté Bence Fehér Agyar című képe az Állatok szemtől szemben kategória 2. helyezettje lett. Ez a fotó is esélyes volt egyébként, hogy az idei album borítójára kerüljön

Daróczi Csaba: Háború és béke – Az emlősök viselkedése kategória 1. díj.
„2018-ban a szomszéd falu mellett találtam véletlenül egy üreginyúl-kolóniát. Sosem fotóztam még azelőtt őket, így nagyon megörültem a lehetőségnek. Néhány napig csak figyeltem a viselkedésüket, és az a jelenet tetszett a legjobban, amikor a homokos talajon a nyulak egymásnak ugrottak, amit szerencsére elég sűrűn műveltek. A fényviszonyok és a háttér csak a reggeli órákban, nagyjából másfél órán keresztül voltak ideálisak. Pontosan hetvenkét alkalommal voltam kinn fotózni, és összesen csak három-négy alkalommal készült olyan kép, amivel elégedett vagyok.”

Daróczi Csaba: Násztánc – 1999-ben ez a kép 2. helyezett lett Madarak kategóriában Az Év Természetfotósa pályázaton

Daróczi Csaba Az újszülött című egyik kedvenc képe előtt, amely Az állatok viselkedése kategóriában 1. díjat nyert

Daróczi Csaba: Reggeli szieszta – Állatok és környezetük kategória 1. díj.
„2019 tavasza nagyon száraz volt, és a télen sem gyűlt össze túl sok csapadék a szikes tavakban. Április közepére már csak a legmélyebb tavakban volt víz, így a rengeteg vízimadár is itt gyűlt össze. Régóta fotózom drónnal parti madarakat, és kitapasztaltam, hogyan lehet zavarás nélkül közel kerülni hozzájuk. A reggeli és esti órákban egy héten keresztül szinte minden nap itt voltam, és hatalmas élmény volt ilyen közelről figyelni az állatokat. A megfelelő napállás mellett az objektívben nagyon szép becsillanások keletkeztek, így ezt ennél a képnél tudatosan belekomponáltam a látványba.”

„Egy nagy gyár felhagyott mésziszap-derítőjében az évek alatt szikes-tavi körülmények alakultak ki. Itt fedeztem fel ezt az élőhelyet, ahol viszonylag kis területen több partimadárfaj is megtelepedett. A fotón, az az – általam eddig még nem látott – ösztönös, talán rivalizáló magatartás látszik, amint egy felnőtt gólyatöcs "móresre tanít" egy gulipánfiókát. Néha a víz alá nyomta, néha pedig egyszerűen elkapta és eldobta. A fiókát látszólag nem nagyon viselte meg ez a tortúra. Később megfigyeltem, hogy egyes madarak a saját fajuk fiókájával is hasonlóan viselkedtek.”

Koncz-Bisztricz Tamás Az Év Ifjú Természetfotósa nyertes képeivel

Koncz-Bisztricz Tamás: Köd - Ifjúsági kategórua 1. díj.
„Egy késő délután Ópusztaszerre látogattunk dámszarvasfotózás reményében. Az erdőre hirtelenjében átláthatatlan köd és sötétség szállt. Kimentünk az erdő melletti mezőre, ahol van egy öreg tölgy. A fényképet a gép beépített vakujával készítettem. A karikák a vaku fénye által kirajzolt ködcseppek.”

Koncz-Bisztricz Tamás Máté Bencétől vehette át Az Év Ifjú Természetfotósa címért járó díjait

Urbán Helga veszi át a Tájak kategóriában elért 1. helyezéséért járó díját

Haarberg Orsolya 2011-es győztes fotója az izlandi Hverfell-krátert ábrázolja

Urbán Helga: Szivárvány-hegy – Tájak kategória 1. díj.
„Öcsémmel éppen úton voltunk Izlandon a következő úti célunk felé, amikor megpillantottuk ezt a csodás jelenetet. Nem volt sok időm megörökíteni, hiszen mindössze néhány percig volt látható ez a különleges jelenség. És bár elsőre nem volt egyértelmű, hogy mi is okozza a színeket, végül kiderült, hogy egy szivárvány darabkáját láttuk a felhőrések között.”

Urbán Helga: Vonalkód No.2 – Fekete-fehér természetfotók kategória 1. díj.
„A legtöbb természetfotót a kép megálmodása, gondos tervezés előzi meg. Ritka ajándék azonban, amikor a természet magától kínál fel egy témát. Ilyen alkalommal készült ez a kép is. A frissen leesett hó híre felcsábított a Bükk hegység legmagasabb pontjára. Ezerszer megtettem már ugyanezt a kört, de most valahogy megláttam ezt a részletet. Nem tudom, máskor is így nézett-e ki, és elsiklottam felette, vagy csak most, egy rövid időre alakult ilyenné. A távoli fenyőerdő közepén egy részt tarra vágtak, a maradék fák tűlevelein pedig megült a frissen hullott hó, amely így érdekes kontrasztot adott a fehér hóval és a felkopaszodott fekete fatörzsekkel.”

Potyó Imre Táncoslégy! című fotóját szívesen nevezte volna az idei versenybe

Kaszás Norbert: Bújócska – Kompozíció, forma és kísérletezés 3. díj.

Horesnyík Ervin: Szúnyogokkal suttogó – Az emlősök viselkedése 2 díj.