A jelenleg kis földhalmon magasodó templom képezte a 15–16. századi Mizse-szék központját. A falu neve egy Mizse nevű – valószínűleg kun – főember nevét őrizte meg. A régészeti feltárás azonban valószínűsítette egy korábbi, kora Árpád-kori templom döngölt agyag alapjait is.

Az 1990-es évekre a támfalak alsó részei nagyon tönkrementek, és félő volt, hogy a falak a sérült támfalak súlya miatt idővel kidőlnek. Ezért sürgősen meg kellett erősíteni a támpilléreket, mely munkálatokat helyi kezdeményezésre a Pusztatemplom Alapítvány végeztetett el 1999-ben.

A kék ég az alanti szántókra, gyümölcsösökre, mezőkre zuhogtatta fényét. A pusztatemplom falai sápadtabbá váltak, ahogy megmártóztak a vakító napfényben.

A település a török hódoltság idején elnéptelenedett, de végzetét nagy valószínűséggel a tizenöt éves háború hozta el. A török hadvezetés által az Alföldön teleltetett krími tatár csapatok feldúlták a környékbeli kiskun településeket, így Mizsét is. A lakosság a pusztítások elől elmenekült, és soha nem tért vissza. A templomot a 16. század óta romként tartják számon.

A műemléki védelem alatt álló romok könnyen megközelíthetőek az 5-ös számú főúton Budapest felől Lajosmizse felé haladva, a település előtti Kónya dűlő buszmegállónál balra fordulva, áthaladva az M5-ös autópálya felett, majd egy kereszteződésen szintén egyenesen áthaladva már látható a templomdomb a maradványokkal.

Az épületből mára egy magányos faltöredék maradt, amely körül leginkább a csend uralkodik. Mégis, amikor körbejártuk, volt benne valami lenyűgöző masszivitás, állhatatosság, melyet sem az idő, sem a történelem nem tudott megtörni, és még most is átszivárog a fal repedésein. Megvan a maga hangulata, romok a semmi közepén, megkerülni a napsütötte csonka falakat, az maga a séta az eltűnt idő nyomában.

A falak külső síkját téglatest formára faragott mészkőtömbök, a középső részüket pedig habarcsba ágyazott alaktalan kövek alkotják.

A kunok emlékét őrzi az elpusztult Mizse falu utolsó mementója, középkori templomromja, amely egykor szikes tavakkal és füves pusztákkal borított területen állott. Ma a szántóföldek és gyümölcsösök keretezte sík vidéken közel négy méter magas falmaradvány csonkjai, ismertető tábla és pihenőhely fogad itt minket.

A papírsárkányok mellett vitorlázórepülő-modell is repkedett ide-oda az égen.

A tágas puszta a legjobb terep a sárkányeregetésre, főleg, ha szél, fényes kék ég és meleg, tiszta levegő párosul hozzá. Szabadon lehet szaladgálni, élvezni a nagy, nyitott teret, körülöttünk, ameddig a szem ellát, mező zöldellt.

Az egykori egyhajós épületből mára mindössze a szentélyrésze maradt meg, külső támpillérjeivel együtt, mely műemléki védettséget élvez.

A régészeti leletek és az írásos emlékek arra engednek következtetni, hogy a templomot a betelepült kunok építették a 15. század második felében, méghozzá a közelben bányászott réti mészkőből, népies nevén darázskőből. Ennek a geológiai képződménynek a jellemzője, hogy jóval puhább, kisebb teherbírású, lyukacsos szerkezetű, mint a szokványos kőzetek, ezért is pusztul gyorsabban, viszont könnyen megmunkálható.