Tavakról és emberekről
1850-es években a Balaton partján megkezdték a Budapestet Fiumével összekötő, déli vasút építését. A sínek nyomvonalát a Balaton partjával párhuzamosan alakították ki, egészen közel a vízhez. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a tó vízállása alacsony volt. A következő években azonban megemelkedett a vízszint, olyannyira, hogy egy-egy vihar alkalmával a hullámverés alá is mosta a síneket, és volt olyan vonat is, amely kisiklott. A vasút fennmaradása érdekében lépni kellett, ezért 1862-ben megépítették a Sió-zsilipet és csatornává alakították a Siót. A sínek ezzel biztonságba kerültek, de a Balaton természetesen ingadozó vízállása megszűnt.
Tavakról és emberekről
A Kis Balatonnál hajdan látványos madárvilág élt, az itteni gém-és kócsagtelepek a nemzetközi tudományos világ érdeklődését is felkeltették. A 19. századtól azonban divatba jött a kócsagtoll, amit kalapok, majd hölgyek ruhájának díszítésére használtak, ezért a megindult a kócsagok vadászata, és a faj közel került az eltűnéshez. Az első világháború után már csak 25 pár fészkelt az országban. A madarászok megkongatták a vészharangot, majd magyar és külföldi adományoknak köszönhetően 1922-ben itt kezdhette meg munkáját az ország első fizetett természetvédelmi őre. Gulyás József kócsagőr legfontosabb feladata a kócsagtelep őrzése volt. A fajt sikerült megmenteni, ennek emlékére pedig a nagy a kócsag a magyar természetvédelem jelképe lett.
Tavakról és emberekről
A Velencei-tó az egyik legkedveltebb hazai nyaralóhely, így ma már hihetetlennek tűnik, de a 18. század második felében bizony felmerült a lecsapolásának gondolata. Elsősorban a környékbeli birtokosok szerették volna ezt, remélve, hogy ezáltal növelhetik a mezőgazdasági művelés alá vonható területek nagyságát. A tervből végül szerencsére nem lett semmi. A tó azonban időről-időre magától is kiszárad, ha nem is teljesen. Legutóbb 150 éve történt ez meg, amikor állítólag még huszárok is gyakorlatoztak a szárazzá vált mederben.
Tavakról és emberekről
A Fertő tó is többször kiszáradt, például 1868-ban, amikor területét művelés alá is fogták, és rendszeresen közlekedtek lovaskocsik a mederben. A Fertő esetében 110-120 évenként jegyeztek fel kiszáradási időszakokat, máskor azonban a tó áradása, és szélviharok nyomán okozott károk jelentettek gondot. A Fertő és a vele összefüggő Hanság a lecsapolására először 1762-ben készültek tervek.
Tavakról és emberekről
A Tisza-tó, lánykori nevén Kiskörei-víztározó létrehozásának ötlete már az 1960-as években felmerült. Ennek több oka volt, szerették volna a Tiszán érkező árhullámot mérsékelni, a víztározó segítségével az öntözővíz, illetve a Kiskörénél megépített erőmű vízigényének biztosítása is fontos szempont volt. A tó területe mindig is egy mélyebb fekvésű, vízjárta vidék volt, mocsarakkal, morotvákkal, kisebb vízfolyásokkal. A tóban ma is sok helyen látni a vízből kiálló tuskókat. Az elárasztott terület egy részén ugyanis korábban erdők és gyümölcsösök is voltak, melyeket kivágtak az elárasztás előtt.
Tavakról és emberekről
Hámori-tó és Lillafüred mintha mindig is összetartoztak volna, de ha 150 évet visszamennénk az időben, még se híre, sem hamva nem volna a településnek. 1892-ben Bethlen András akkori földművelésügyi miniszter ötlete volt, hogy jó lenne itt, a Hámori-völgyben egy hegyi üdülőhelyet létesíteni. Ő maga többször járt itt, a miskolci Vay család vadászkastélyában, és a miniszter kezdeményezésére az új nyaralóhely Vay Béla lánya, a Lillának becézett Vay Erzsébet után kapta a Lillafüred nevet. Az üdülőtelep fejlesztése az első világháború után indult meg, és 1930-ra lett kész Lillafüred jelképe, a neoreneszánsz Palotaszálló.
Tavakról és emberekről
Az Aggteleki Nemzeti Park egyik ismert látványossága a Jósvafő mellett található Tengerszem-tó, amit a 20. század első felében a Jósva-patak visszaduzzasztásával hozták létre. A Törőfej-völgyben, ezen a helyen már az 1800-as évek második felel óta működött vízimalom, később egy kis erőművel villamosáramot is előállítottak. A tó környékén, a hűvös, nyirkos viszonyok között üde zöld szőnyeget alkotnak a mohák és harasztok, és ideális élőhelyet találnak a foltos szalamandrák is.
Tavakról és emberekről
A Megyer-hegyi-tengerszem neve megtévesztő, hisz ez a tengerszem nem magashegységben alakult ki, és nem is jég formálta ilyenné, hanem emberi tevékenység. A XV. századtól a Megyer-hegyen ugyanis malomkőbánya működött, annak nyomát őrzi a tó. Évente 350-400 malomkő készült az itteni kőtömbökből, amelyeket kézi erővel bányásztak ki. Az évszázadok alatt a bánya ürege egyre mélyebb lett, és a magas kőfalakkal határolt bányaudvart idővel a csapadékvíz töltötte ki, és hozta létre ily módon a gyönyörű tavat. A kőfalak magassága néhol a hetven métert is eléri, a tó átlagos mélysége 6,5 méter.
Tavakról és emberekről
A Hármas-Körös egykor keresztülfolyt Szarvason, de a szabályozások során átvágták a folyó hatalmas kanyarulatát, és létrejött hazánk ötödik legnagyobb állóvize, a közel 30 km hosszú Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös. A munkálatok során Szarvasnál először 1836-ban vágtak át egy kanyarulatot, az Anna-ligeti átvágás azonban nem szüntette meg az árvizeket, ezért 1888-ban a várostól távolabb újabb helyen vágták át a Köröst. A holtág ma Szarvas egyik legfőbb idegenforgalmi vonzereje, de a helyiek életében is fontos szerepet tölt be. A vízparton több helyen is láthatunk mocsárciprusokat, amelyek bár nem őshonosak, mindenképpen emblematikus fái Szarvasnak. Az első példányokat még Bolza Pár gróf, az arborétum alapítója telepítette itt, akinek egykori kastélya is a holtág partján áll. (A képen a holtág Békésszentandrás felőli ágát láthatjuk.)
Tavakról és emberekről
A Városliget helyén az 1700-as években még mocsaras-homokos terület volt, amit Ökördűlőnek neveztek. A homok megkötése és a vizenyős területek megszüntetése érdekében a területet fásították. Ekkoriban indult be a hazai selyemhernyó tenyésztés is, ezért sok egyéb mellett eperfákat is ültettek itt. Ebből a Városerdőből nőtt ki aztán később a Városliget, a világ első, köztulajdonban lévő, nyilvános közparkja, melynek kialakítására 1813-ban írtak ki pályázatot.
A Városligeti-tó és a szigetek kialakítását a mocsaras területen 1799-ben kezdték meg. 1860-as években újraszabályozták a tavat, mely nyáron kedvelt csónakázóhely volt, majd később, ahogy divatba jött a korcsolyázás, télen is népszerű célpont lett.
Tavakról és emberekről
1850-es években a Balaton partján megkezdték a Budapestet Fiumével összekötő, déli vasút építését. A sínek nyomvonalát a Balaton partjával párhuzamosan alakították ki, egészen közel a vízhez. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a tó vízállása alacsony volt. A következő években azonban megemelkedett a vízszint, olyannyira, hogy egy-egy vihar alkalmával a hullámverés alá is mosta a síneket, és volt olyan vonat is, amely kisiklott. A vasút fennmaradása érdekében lépni kellett, ezért 1862-ben megépítették a Sió-zsilipet és csatornává alakították a Siót. A sínek ezzel biztonságba kerültek, de a Balaton természetesen ingadozó vízállása megszűnt.
A Kis Balatonnál hajdan látványos madárvilág élt, az itteni gém-és kócsagtelepek a nemzetközi tudományos világ érdeklődését is felkeltették. A 19. századtól azonban divatba jött a kócsagtoll, amit kalapok, majd hölgyek ruhájának díszítésére használtak, ezért a megindult a kócsagok vadászata, és a faj közel került az eltűnéshez. Az első világháború után már csak 25 pár fészkelt az országban. A madarászok megkongatták a vészharangot, majd magyar és külföldi adományoknak köszönhetően 1922-ben itt kezdhette meg munkáját az ország első fizetett természetvédelmi őre. Gulyás József kócsagőr legfontosabb feladata a kócsagtelep őrzése volt. A fajt sikerült megmenteni, ennek emlékére pedig a nagy a kócsag a magyar természetvédelem jelképe lett.
A Velencei-tó az egyik legkedveltebb hazai nyaralóhely, így ma már hihetetlennek tűnik, de a 18. század második felében bizony felmerült a lecsapolásának gondolata. Elsősorban a környékbeli birtokosok szerették volna ezt, remélve, hogy ezáltal növelhetik a mezőgazdasági művelés alá vonható területek nagyságát. A tervből végül szerencsére nem lett semmi. A tó azonban időről-időre magától is kiszárad, ha nem is teljesen. Legutóbb 150 éve történt ez meg, amikor állítólag még huszárok is gyakorlatoztak a szárazzá vált mederben.
A Fertő tó is többször kiszáradt, például 1868-ban, amikor területét művelés alá is fogták, és rendszeresen közlekedtek lovaskocsik a mederben. A Fertő esetében 110-120 évenként jegyeztek fel kiszáradási időszakokat, máskor azonban a tó áradása, és szélviharok nyomán okozott károk jelentettek gondot. A Fertő és a vele összefüggő Hanság a lecsapolására először 1762-ben készültek tervek.
A Tisza-tó, lánykori nevén Kiskörei-víztározó létrehozásának ötlete már az 1960-as években felmerült. Ennek több oka volt, szerették volna a Tiszán érkező árhullámot mérsékelni, a víztározó segítségével az öntözővíz, illetve a Kiskörénél megépített erőmű vízigényének biztosítása is fontos szempont volt. A tó területe mindig is egy mélyebb fekvésű, vízjárta vidék volt, mocsarakkal, morotvákkal, kisebb vízfolyásokkal. A tóban ma is sok helyen látni a vízből kiálló tuskókat. Az elárasztott terület egy részén ugyanis korábban erdők és gyümölcsösök is voltak, melyeket kivágtak az elárasztás előtt.
Hámori-tó és Lillafüred mintha mindig is összetartoztak volna, de ha 150 évet visszamennénk az időben, még se híre, sem hamva nem volna a településnek. 1892-ben Bethlen András akkori földművelésügyi miniszter ötlete volt, hogy jó lenne itt, a Hámori-völgyben egy hegyi üdülőhelyet létesíteni. Ő maga többször járt itt, a miskolci Vay család vadászkastélyában, és a miniszter kezdeményezésére az új nyaralóhely Vay Béla lánya, a Lillának becézett Vay Erzsébet után kapta a Lillafüred nevet. Az üdülőtelep fejlesztése az első világháború után indult meg, és 1930-ra lett kész Lillafüred jelképe, a neoreneszánsz Palotaszálló.
Az Aggteleki Nemzeti Park egyik ismert látványossága a Jósvafő mellett található Tengerszem-tó, amit a 20. század első felében a Jósva-patak visszaduzzasztásával hozták létre. A Törőfej-völgyben, ezen a helyen már az 1800-as évek második felel óta működött vízimalom, később egy kis erőművel villamosáramot is előállítottak. A tó környékén, a hűvös, nyirkos viszonyok között üde zöld szőnyeget alkotnak a mohák és harasztok, és ideális élőhelyet találnak a foltos szalamandrák is.
A Megyer-hegyi-tengerszem neve megtévesztő, hisz ez a tengerszem nem magashegységben alakult ki, és nem is jég formálta ilyenné, hanem emberi tevékenység. A XV. századtól a Megyer-hegyen ugyanis malomkőbánya működött, annak nyomát őrzi a tó. Évente 350-400 malomkő készült az itteni kőtömbökből, amelyeket kézi erővel bányásztak ki. Az évszázadok alatt a bánya ürege egyre mélyebb lett, és a magas kőfalakkal határolt bányaudvart idővel a csapadékvíz töltötte ki, és hozta létre ily módon a gyönyörű tavat. A kőfalak magassága néhol a hetven métert is eléri, a tó átlagos mélysége 6,5 méter.
A Hármas-Körös egykor keresztülfolyt Szarvason, de a szabályozások során átvágták a folyó hatalmas kanyarulatát, és létrejött hazánk ötödik legnagyobb állóvize, a közel 30 km hosszú Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös. A munkálatok során Szarvasnál először 1836-ban vágtak át egy kanyarulatot, az Anna-ligeti átvágás azonban nem szüntette meg az árvizeket, ezért 1888-ban a várostól távolabb újabb helyen vágták át a Köröst. A holtág ma Szarvas egyik legfőbb idegenforgalmi vonzereje, de a helyiek életében is fontos szerepet tölt be. A vízparton több helyen is láthatunk mocsárciprusokat, amelyek bár nem őshonosak, mindenképpen emblematikus fái Szarvasnak. Az első példányokat még Bolza Pár gróf, az arborétum alapítója telepítette itt, akinek egykori kastélya is a holtág partján áll. (A képen a holtág Békésszentandrás felőli ágát láthatjuk.)
A Városliget helyén az 1700-as években még mocsaras-homokos terület volt, amit Ökördűlőnek neveztek. A homok megkötése és a vizenyős területek megszüntetése érdekében a területet fásították. Ekkoriban indult be a hazai selyemhernyó tenyésztés is, ezért sok egyéb mellett eperfákat is ültettek itt. Ebből a Városerdőből nőtt ki aztán később a Városliget, a világ első, köztulajdonban lévő, nyilvános közparkja, melynek kialakítására 1813-ban írtak ki pályázatot.
A Városligeti-tó és a szigetek kialakítását a mocsaras területen 1799-ben kezdték meg. 1860-as években újraszabályozták a tavat, mely nyáron kedvelt csónakázóhely volt, majd később, ahogy divatba jött a korcsolyázás, télen is népszerű célpont lett.