Viktor és Ákos január 20-án indult el Aggtelekről

Ilyenek szakadoztak be alattunk

A hucul ménes nagyon aranyos volt, az egyikük majdnem megkergetett, de gyorsan eloldalogtunk

A hőmérséklet 0 fok fölött volt, így olvadt minden

A második napon voltak könnyebb szakaszok is

A matracok kibírták az éjszakát a tüskés talajon

Ezért nem akartak róla beszélni...

... meg ezért

Viktorék annyira kimerültek, hogy este sátorállítás helyett inkább a Katalin-kilátón bivakoltak

A Zemplént megpillantani szuper volt. Bekapcsoltuk a robotpilótát, átverekedtük magunkat az utolsó szántón Alsócécéig, majd innen (már sötétben) Boldogkőváraljáig

Ilyen helyeken kellett volna átkelnünk

Az Arka-patakon reggel sem tudtunk sehol biztonságosan átkelni, több kísérlet után sem, így maradt a bozótharc a patak bal partján.

Szerencsére a sár nem volt annyira rossz, mint az előző napokban, így gyorsabban haladtunk

Ákos piramis alakú sátra kiállta a hópróbát, ugyanis arról könnyen lecsúszik a nagy mennyiségű hó is. Viktor pechjére épp egy iglu cseresátorral volt (Ákoséhoz hasonló régi sátrát már eladta, az új meg még nem jött meg), amely lerázás után is pillanatok alatt újra roskadozott a hó alatt

Ezután a hó súlyától behajolt, kidőlt fák keresztezték utunkat. Mindezek ellenére hihetetlen szép volt a táj, Finnországban láttam hasonlót utoljára

A Zsidó-réten kaptak egy kis sarkvidéki ízelítőt, a kemény mínuszok és havazás mellé egy kis hófúvást is

A fentről lezúduló olvadt hó durva áradásokat okozott, sokszor patakká vált az ösvény

Végül sikerült az átkelés, „csak” bokáig süllyedtünk

A megunhatatlan kedvenc instant levesért megéri nem feladni

Miután sikerült beleimádkozni a lábamat a fagyos cipőbe, elindultunk

Persze reggelre minden fagyott volt, ennek ellenére egész gyorsan összekészültünk

Lefelé pedig szintúgy térdig havas csúszkálás következett

Benőtt, tüskés szederinda és behajolt havas ágak. Szívet tépő, jeges élmény minden lépés!

1160, ami ma már pár kilométerrel több. Nekem még „csak” 1000, de a végére bőven 1200+ lesz. Tavasszal vár még rám egy utolsó kb. 200-as Badacsonytördemictől Írott-kőig

Ezen a zokni is látszik. Viccet félretéve, a cipőben már nagyon sok kilométer volt, és eleve kicsit szakadt állapotban indult el benne Viktor. Ez volt az utolsó útja, és mintha tudta volna, az utolsó 10 km-en meg is adta magát, persze ehhez egy nagyon durva szederindás dzsungelharc is kellett