A gyönyörű keleti bazsarózsa is kibontotta szirmait

A keleti bazsarózsa (Paeonia banatica) hazánkban igazi ritkaság, ugyanis ennek a Fekete-tenger vidékén, és a Kaukázus hegyeiben őshonos virágnak Magyarországon csak egyetlen élőhelye ismert, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy eldugott, mondhatni jelentéktelennek tűnő kis dombocskáján.

Csupán néhány tucat példánya maradt itt, azt is nem olyan rég fedezték fel, így érthető, hogy bekerült a fokozottan védett virágok listájára. Hazánkban 2012 óta élvezi ezt az oltalmat, eszmei értéke 250 000 Ft.

Kinézete magával ragadó és igazán különleges, hiszen virága formailag klasszikus bazsarózsa, színe és szirmai, főként mikor már kezd elnyílni, pipacsra hajaz, szára és levele pedig akár a héricsé.

Ezért is lehet az, hogy ilyen sokáig rejtve maradt, hiszen ez a megmaradt néhány példány több ezer tavaszi hérics között bújik meg, a virág nélküli vegetációs időszakban pedig a megszólalásig hasonlítanak egymásra a jellegzetes, 1 mm vékony, szálas szerkezetű levélkéik miatt.

Sztyeppei bazsarózsának is hívják, virágzásának időszaka pedig igen rövid, április végétől május közepéig tart.

A szárakon egy, ritkán két virág is nyílik. A virágok nagyok, 7–8 centiméter átmérőjűek.

Virágjának 7-8 (ritkán 10) szirma van, amely színe sötétvörös vagy még pontosabban karmazsinvörös. Ritkán előfordul rózsaszín színváltozatban is.

A szirmok intenzív színe, és a virágokban található aranysárga porzók igazi méh- és lepkecsalogatók.

A napos, szélmentes helyet kedveli, nem szereti, ha bolygatják.

A keleti bazsarózsa minden része mérgező, de ez igazán nem számít, hiszen a látványa gyönyörű, így ebből is sokat töltekezhetünk.
Köszönjük a lenyűgöző fotókat Király Zsoltnak és Gutter Krisztiánnak!