Átadták az István-kúti négyévszakos pihenőt

Ahogy a nevéből is sejteni lehet: napközbeni pihenésre, és különböző programokra lehet majd igénybe venni

Az István-kúti Nyírjes az ország egyik legelső, 1953 óta védett területe, azaz már bő 30 évvel a Zempléni Tájvédelmi Körzet1984-es megalapítása előtt fokozottan védetté nyilvánították az itt élő növények és állatok miatt

Az új épületeket (balról jobbra) dr. Sárhegyi Zoltán, az Északerdő Zrt. Felügyelőbizottságának elnöke, Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára és dr. Seregi János, a Magyar Természetjáró Szövetség alelnöke adta át