Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Szekszárdról indulva először a Sió csatorna ártéri erdővel, szántókkal szegélyezett tölté-sén bandukolunk.

1/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Az Alföldi Kéktúra első szakasza a változatos ártéri csodavilágáról ismert Gemenci-erdőn halad át.

2/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

A gemenci kisvasút Lassi megállóhelyénél megpihenhetünk.

3/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Bajánál kelünk át a Dunán, majd az Alföldi Kéktúra második szakasza az érseki kastélyról és páratlan pincéiről híresHajóst is érinti.

4/30
Fotó: Gulyás Attila

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Kéleshalom településen a gyönyörű Szent István király-templom mellett halad el a kéktúra útvonala.

5/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Ópusztaszer felé

6/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparknál érdemes hosszabban elidőzni, ahol Szer monostorának romjai mellett a millenniumra felépített Árpád-emlékművet, a Feszty-körképnek és egyéb kiállításoknak is helyt adó rotundát is megnézhetjük, valamint Csete-jurtákat, skanzent, nomád parkot és egy szélmalmot láthatunk.

7/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Az utunk mellett haladó csatornák visszatérő elemei lesznek túránknak.

8/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Tipikus alföldi táj Nagymágocs előtt

9/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Szarvast elérve már az Alföldi Kéktúra ötödik szakaszát járjuk. Itt a Holt-Körös partján gyönyörű mocsárciprusokat is láthatunk.

10/30
Fotó: Gulyás Attila

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Szarvas több napra elég látnivalót tartogat, de akár csónakba is pattanhatunk, hogy vízről csodálhassuk meg a Körös-holtág szépségeit.

11/30
Fotó: Gulyás Attila

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Vadregényes holtágakat Szarvason kívül is láthatunk a kéktúra mentén.

12/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Ez is egy tipikus látványa az Alföldi Kéktúrának, a folyók töltésein haladó gáttúra kimondottan erőpróbáló és monoton élményt tartogat, főleg a nyári időszakban.

13/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

A kéktúra sok elhagyott tanya mellett halad el, de azért akadnak még lakott épületek is.

14/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Kőrösladányra érkezünk.

15/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

A Tiszántúl egyik legjelentősebb régészeti bemutatóhelye a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely, ahol szintén érdemes hosszabb időt eltölteni.

16/30
Fotó: Lánczi Péter

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Vésztő után a Körösök, a Berettyó és mellékfolyóik által kiformált Kis-Sárrét és Bihari-sík kistájait fedezzük fel. Tocsogós rétek, és hatalmas halastavak látványa vár itt ránk, nyár elején pompás mocsárinőszirom-mezők kísérik utunk a Begécsi-víztároló közelében.

17/30
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

A Tisza család ősi fészkébe, Gesztre érkezünk. A képen a Tisza kripta látható.

18/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Tipikus alföldi hangulat: magyar szürke szarvasmarhák pihennek egy gémeskút mellett.

19/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

A hosszú gátmenetelést kisebb faluséták szakítják meg. Gáborján református temploma előtt elhaladva egy látványos I. és II. világháborús emlékmű fogad minket.

20/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Kismarja után is töltésen faljuk a kilométereket.

21/30
Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Kíváncsi tekintet Pocsaj határában.

22/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Az elhagyott Halápi csárda az Alföldi Kéktúra tizedik és tizenegyedik szakaszának határa, egyben pecsételőhely is.

23/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Falusi hangulat Buzita közelében.

24/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Hatalmas napraforgómezők is akadnak bőven az út mellett.

25/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

A feketefenyők ligetéből kimagasló, 25 méter magas Hármashegyi kilátóból a környék buckatájára és Debrecen tornyaira is rálátunk.

26/30
Fotó: Gulyás Attila

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Nyírbátor egyik nevezetessége a tóparton álló Angyalos Boldogasszony-templom.

27/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Kisvárdára érve az Alföldi Kéktúra utolsó szakaszának kezdőpontjához érkezünk.

28/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

Tiszakanyár után ismét átkelünk a Tiszán, búcsút intünk a Tiszántúlnak, benne a szabolcsi homokhátaknak, és Zemplén vár-megye földjére lépve a Bodrogköz sík vidékére érkezünk.

29/30
Fotó: Tassy Márk

Az Alföldi Kéktúra sokszínű kincsei

A Sátoros-hegyek látványa azt jelzi, hogy lassan utunk végére érkezünk.

30/30

2023.06.09.