Séta az Upponyi-szoroson innen és azon túl – Galéria

Az Ózdtól 14 km-re fekvő, alig 300 lelkes Uppony gyönyörű természeti környezetben fekszik és számos túralehetőséget kínál

Szürkemarhák legelésznek a falu szélén

A falu római katolikus temploma az 1800-as évek elején épült

A templom nevét Szent Cecíliáról kapta, akit a zene védőszentjének is tartanak

Upponyi szállásunk kapujában egy kedves látvány fogadott bennünket. Egy gyönyörű öreg somfa, amihez hozzáigazították a kerítést. Az idős húsos som pont a kerítés vonalába esik, a tulajdonosoknak azonban eszükbe sem jutott kivágni azt, inkább a kerítésből kihagytak egy részt a kedvéért.

Uppony, május közepén, orgonavirágzás idején

Upponyt nemcsak körülveszi a Lázbérci Tájvédelmi Körzet, de a falu belterülete is védett

A falu a Csernely-patak völgyében fekszik

Úton az Upponyi-szoros felé. A szoros és a Lázbérci-víztározó környéke is fokozottan védett terület, csak a kijelölt turistautakon túrázzunk

A környék egyik legismertebb látnivalója a közvetlenül a falu szélén található Upponyi-szoros, amit égbe törő, meredek sziklafalak határolnak

Az Upponyi-hegység magyarországi szinten is idősnek mondható, 450-300 millió éves kőzetekből épül fel

Az Upponyi-szoros az Országos Kéktúra legnagyobb szurdoka

A patakvölgyben májusban mindenfelé védett erdei holdviolákat látni. A növény szép nevét onnan kapta, hogy kerek becőtermése a holdra hasonlít

A Lázbérci Tájvédelmi Körzetben jelenleg 87 védett növényfaj él, mint a fekete madárbirs, a harangcsillag, a sárga kövirózsa, a turbánliliom vagy a különböző kosborfélék

A több mint 600 m hosszú és 200 m mély Upponyi-szoros az ország egyik legvadregényesebb szurdoka

A környék legjelentősebb állóvize a Bán-patakon Uppony és Dédestapolcsány között 1967-69 között létesített 77 hektáros Lázbérci-víztározó

A víztározó partján, az aszfaltozott út mellett kis pihenő-és horgászhelyek sorakoznak

Ebihalak úszkálnak a tóban

A víztározó átlagos mélysége 7,5 méter, legmélyebb pontja 17,3 méter mélyen van

A spárgafélék közé tartozó salamonpecséteknek nálunk négy faja őshonos. A legenda szerint Salamon király fedezte fel a salamonpecsét sebeket gyógyító hatását, ennek emlékére pedig a király pecsétgyűrűjének lenyomata, egy S betű azóta is látható a növény gyöktörzsének dudorain

A tóban fürödni tilos, csak a partmenti horgászat engedélyezett a kijelölt partszakaszokon

Uppony és Dédestapolcsány között az Upponyi-szorosban és a Lázbérci-víztározó mentén vezető aszfaltút, ahol az Országos Kéktúra útvonala is vezet babakocsival is jól járható, és útközben pihenőhelyeket is találunk

A Csernely-patak az Upponyhoz közeli Csernely település mellett a Betyárkút forrásból ered. A forrás onnan kapta a nevét, hogy a környéken bujdosott társaival a híres betyár, Vidróczki Márton

A Lázbérci-víztározó mentén, az Upponyt és Dédestapolcsányt összekötő egykori közút ma már erdészeti magánút, amin csak engedéllyel lehet áthajtani

A gyönyörű természeti környezetben fekvő Upponyban az egyik fő bevételi forrás a turizmus, a faluban számos vendégház működik

Hangulatos fahidacska vezet át a patakon

Az Eszkála-tető alatt található Uppony Istvántelep nevű része, ahol a szépen felújított házak nagy része nyaraló vagy vendégház

Az Upponyi-szoros egyik magaslata a Kalica-tető, amelyre a kék háromszög jelzés vezet fel, tetejéről pazar panoráma nyílik a környékre

A májusfaállítás hagyománya ma is él, a faluban több színes szalagokkal feldíszített fát is láttunk

Uppony északi részén egy pincefalut is láthatunk, száznál is több pincével

Az 1800-as évek közepétől használt pincék a 2. világháború idején menedéket nyújtottak a falu lakóinak

A pincék többségét kis présházakkal egészítették ki, és ma is használják azokat

A falu fölött magasodó hegyoldalban négy egymás fölötti szinten sorakoznak a pincék

Uppony közelében a szoros és a Lázbérci-víztározó mellett a Damasa-szakadék az egyik legismertebb látnivaló, de a faluban is érdemes sétát tenni

A Lázbérci-víztározót azzal a céllal hozták létre, hogy biztosítsa Ózd és Kazincbarcika vízszükségletét, és hogy ellássa a környező településeket ivóvízzel