Ezért érdemes megmászni a Tisza-tó szuper kilátóit – 1. rész

A Kiskörén nemrég átadott 19 méter magas kilátó a tó egyetlen klasszikus kilátója, vagyis tényleg elég magas ehhez a címhez, és kinézetre is amolyan kilátóféle.

Észak és kelet felé kitekintve balról a Köre Kikötőre láthatunk, majd a kiskörei strand öblére, jobbról pedig az élő Tisza folyik el a kilátó mellett.

És így néz ki a kilátó a kilátásával, a „lábasházak” színei közül a kék a vizet, a vörös és a sárga a tüzet vagy a felkelő napot, a zöld és az összes épületben megtalálható barna szín pedig a földet szimbolizálja.

Faborítás a fémvázon, ilyen a kilátó belülről. A „lábasházakat” pedig igyekeztek környezettudatosra tervezni, az épületek fűtését levegő-víz hőszivattyúval oldották meg, a fűtés-hűtéshez pedig napelemrendszer szolgáltatja az elektromos áramot.

Hiába magas az új kilátó, a tó medencéire jellemző nagy kiterjedésű vízfelület így is rejtve marad. Cserébe az élő Tiszában gyönyörködhetünk, ahogy méltóságteljesen halad el a kilátó mellett, szemünkkel balról a kiskörei strandtól egészen a jobbra látható vízerőműig kísérhetjük a folyót.

Sokkal magasabbra kell ahhoz szállni, hogy az Abádszlóki-medencét is láthassuk.

A Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban nemcsak bringát kölcsönözhetünk, vagy saját lesérült vasparipánkat szervizeltethetjük...

... hanem két nagy körben fel is tekerhetünk a tetejére, a biciklis kilátóteraszra, ahol egy kávézó is van.

Én többször is eltekertem az épület mellett tavaly, lustaságból pedig csak legyintettem rá, pedig egy misét ez is megér, innen ugyanis a Füredi-Holt-Tisza kanyarulatát láthatjuk kicsit fentebbről, mint ahogyan azt a partról láthatnánk.

A legfelső szintről, a kilátóteraszról nézve igazság szerint már nem sok látszik a tóból, de ha már itt vagyunk, szusszanjunk egyet.

A tiszaörvényi Szabics Kikötőből belépőjegy megváltása után motoros csónakkal fuvaroznak át minket az élő Tiszán a túlparton lévő tanösvényre.

A tanösvényen elhelyezett információs táblák és interaktív játékok segítségével ismerkedhetünk meg a tiszavirágok életével és a Tisza élővilágával. A Gémek tornya melletti tábláról is sok érdekességet tudhatunk meg.

Ha szerencsénk van, akkor sok-sok madarat megfigyelhetünk, bár a nyári vegetációban eléggé korlátozott innen a kilátás.

Pláne, ha még a tó be is fagy, mert akkor jégen sétáló horgászokat is stírölhetünk a magasból.

Az alacsony vízszint miatt felszínre kerülő fatuskók pedig, amelyek a tó előtti időkre emlékeztetnek, még izgalmasabbá teszik e téli panorámát.

A Tiszavirág-torony

A kilátóból pazar kilátás nyílik a fehér tündérrózsákkal díszített tóra, amin akár evezhetünk is egy kellemeset a parton található csónakok egyikével.

A tanösvény végéhez vezető kis fahíd is látszik innen

Azért sikerült képeket találnom erről a „kilátóról” is. A madárlesből elvileg a Göbe-tóra láthatunk, de a dús növényzet miatt inkább csak úgy fogalmaznék, a Göbe-tó felé.

Igazi vadregényes kaland vár minket, ha nekivágunk a Pákász tanösvénynek.

Ezt a kilátót csak csónakkal közelíthetjük meg

A kilátóról az eddigiekhez képest talán a legszebb panorámát kaphatjuk, valódi hatalmas tavi kilátást a Poroszlói-medence egy részére.

Én úgy időzítettem a megérkezésem, hogy a napnyugtát még a nyílt vízről élvezhessem, és nem bántam meg.

A kilátó tetején kigurítottam a matracom és egy hálózsákban aludtam.

Szabad szemmel még nem lehetett érzékelni hajnal 3-4 felé a nap sugarait, a képen viszont már derengeni látszik az ég alja.

Egy ilyen napkeltét mindenkinek látnia kell egyszer az életben.

Én kora reggel eveztem be az Óhalászi-Holt- Tiszára, a tündérrózsák virágai még nem mutatták magukat, viszont a hely hangulata egyszerűen varázslatos volt így is.

Figyelj! Ezen a térképen az égtájak másképp helyezkednek el, mint a Google térképen, mivel egy poroszlói kempingben fotóztam, a tó túlpartján, így mondhatni, minden fordítva van rajta