Fotókon a meseszép téli természet

Kezdjük a sort egy gyönyörű havas képpel a Bükkből. Péter a Gerenna-vártól készítette ezt a szép naplementés képet a Bél-kő felé.
Fotókon a meseszép téli természet

Izgalmas jégformák a soltvadkerti tavon, amely egyik télen szinte teljesen befagyott, és csak egy kisebb lihogó maradt rajta, amelyet a madarak mozgása tartott fagymentesen. Csabának jó kis kihívást jelentett összekomponálni a szép jégformákat a madarakkal, de megérte a fáradozást, lenyűgöző lett a kép.
Fotókon a meseszép téli természet

Kuvik üldögél a Csongrádot és Bokrost összekötő út felett egy zúzmarás téli reggelen. Tomi az autóból szúrta ki a remek fotótémát, és esze ágában nem volt elszalasztani. Az út szélén megállt, és megörökítette nekünk ezt a kedves, kis méretű baglyot.
Fotókon a meseszép téli természet

Egy sárganyakú erdeiegér iszkol a hóban, földalatti lakóhelyének bejárónyílásából szökkent ki épp egy sötét fenyves mélyén. Ezek a rendkívül gyors kisemlősök alkonyatban elevenednek meg, és kezdik meg táplálékszerző körútjukat. Imi a Börzsönyben több hétig járt ki erre a helyre, hogy elcsípjen néhány jelenetet ezeknek a félénk és fürge rágcsálóknak az életéből.
Fotókon a meseszép téli természet

Tünde egy csodaszép dámszarvast kapott lencsevégre a porcukros Belső-Somogyban.
Fotókon a meseszép téli természet

A Balaton-felvidék nem csak nyáron gyönyörű. A Szent György-hegyen álló Lengyel-kápolnának a havas körítés is nagyon jól áll.
Fotókon a meseszép téli természet

Akár egy mesekönyv illusztrációja is lehetne ez a kép, amely Magyarhertelend mellett egy mesterséges tavon levő félsziget végén készült erről a gyönyörű formájú fáról. Tomi sok kompozíciót kipróbált, mielőtt megtalálta ezt az izgalmas látószöget, de megérte kitartóan kísérletezni vele.
Fotókon a meseszép téli természet

Csaba egy kiskunsági szikes tónál készítette ezt a lenyűgöző hangulatú képet. A víz felszínén kialakult formák ragyogó körítést kaptak a felkelő nap sugaraitól. Csabának gyorsnak kellett lennie, mert hamar elillant ez a felejthetetlen pillanat. „El sem hiszi az ember, hogy a nap milyen gyorsan képes haladni égi útján! Pillanatok alatt változtak a fények és az árnyékok.”
Fotókon a meseszép téli természet

Az apró lények világát se hagyjuk ki téli válogatásunkból. A hazai makrofotózás kiemelkedő alkotója, Ujvári Zsolt helyes kis gömböcugrókákat küldött nekünk. A télen is aktív apróságok itt épp egy levélen kialakult víztócsa tükrén sétálgatnak.
Fotókon a meseszép téli természet

Potyó Imrének is kedvenc témái többek között az egészen apró élőlények. Tőle egy álskorpiót láthatunk, amely ezen a csodaszép hókristálytalajon masírozik táplálék után kutatva.
Fotókon a meseszép téli természet

A Bükk hazánk egyik megunhatatlan helyszíne, ha pazar kilátásokról van szó. Ezt a hangulatos naplementés fotót Gábor a Három-kőről készítette.
Fotókon a meseszép téli természet

Vajon mi történik itt? Egy kedveskedő jelenetet vagy épp civakodást látunk? Rátok bízzuk a megfejtést, mindenesetre Péternek remek pillanatban sikerült megörökítenie ezt a két zöldikét.
Fotókon a meseszép téli természet

Ilyet szabad szemmel egészen biztosan nem láthatunk, Zsolt segítségével viszont megcsodálhatjuk az olvadó hópehely gyönyörű kristályformáit.
Fotókon a meseszép téli természet

A vörös bunda bár jó meleg, de nem a legjobb rejtőszín a havas terepen. Viszont a fotón remekül áll ez a havas környezet ennek a ravaszdinak, amelyet Ferenc a Strázsa-hegy környékén kapott lencsevégre.
Fotókon a meseszép téli természet

Az erdők legszebb arcukat akkor mutatják télen, amikor frissen hullott, pihe-puha hótakaró fed mindent. A Bél-kő-nyaknál készült téli fotó látványát a felkelő nap sugarai pedig csak még tovább fokozzák.
Fotókon a meseszép téli természet

A mókusok egyébként is tüneményesek, de ettől a porcukros pofitól teljesen elolvadunk. Köszönjük a jól elkapott pillanatot Pannynak!
Fotókon a meseszép téli természet

Kíváncsi őztekintetek a csongrádi Kis-réten.
Fotókon a meseszép téli természet

Festői erdőrészlet a Börzsönyből. A ködös-havas környezet szépen kiemeli a télen kopasz fák izgalmas formáit.
Fotókon a meseszép téli természet

Balázs „Kristálygömb” című fotója mintha valami mesefilm képkockája lenne, pedig a helyszín nagyon is valóságos, a fotó a Dömörkapu népszerű vízesésénél készült.
Fotókon a meseszép téli természet

Egy téli válogatásból semmiképpen sem maradhat ki a csillogó ékszerként tündöklő jégmadár. Összetéveszthetetlen magas, éles hangja jelzi érkezését, de sokszor csak egy elsuhanó kék pontot láthatunk. Tibor fotója több természetfotós pályázat albumán is ékeskedett már, amelyen alaposan megcsodálhatjuk egyik legszínesebb madarunkat.
Fotókon a meseszép téli természet

2020 utolsó napjaiban egy hideg légpárna telepedett a Börzsönyre, ami elképesztő zúzmarát varázsolt a fákra. Csaba egész nap fotózta ezt a csodás tájat, a sok kép közül pedig most íme egy, amely egyszerre borzongató és bámulatos.
Fotókon a meseszép téli természet

Mintha a tél óriási szeme figyelne minket a földről. A drónnal készült képen a battonyai Feneketlen-tó látható egy januári havazás után. Egy hatvan évvel ezelőtti próbafúráskor történt szerencsétlen robbanás hozta létre ezt a lyukat, a talajvíz pedig pár nap alatt tavat varázsolt a helyére, amelynek pontos mélységét még a mai napig sem lehet tudni.
Fotókon a meseszép téli természet

A tél is tartogat szép légköroptikai jelenségeket. Iminek egy ködszivárványt sikerült megörökítenie a Csóványosról, amely nyári, színes testvéréhez képest teljesen fehér. Mintha egy korona került volna a ködös, zúzmarás téli Börzsöny tetejére.
Fotókon a meseszép téli természet

Szikrázóan szép kép ismét az aprók birodalmából. Zsolt fotóján egy hosszúcsápú ugróvillást vehetünk szemügyre, amely épp egy téli fülőkén pihenget. Az izgalmas körítést a gomolygó téli pára cseppjein megcsillanó vaku fénye adja.
Fotókon a meseszép téli természet

Télen is láthatunk csodaszép virágokat, igaz, ezeket az izgalmas formájú jégvirágokat a pára és a hideg alkotta.
Fotókon a meseszép téli természet

De olykor valódi virágok is előbukkannak a hó alól. Balázs fotóján egy kora tavasszal nyíló virág, egy kakasmandikó kukucskál.
Fotókon a meseszép téli természet

A fagyos, hideg szél bár kellemetlen, de lenyűgöző alkotásra képes. Ferenc Fonyódon készült felvételén ez utóbbit láthatjuk. A Balaton vize a téli, metsző hidegben az erős szél hatására kicsapódott a fűszálakra, tereptárgyakra, ezzel izgalmas jégtömbök jöttek létre a parton.
Fotókon a meseszép téli természet

Újabb varázslatos kép a Dömökapuról, egy teljesen más hangulat, mint amit már láthattunk. Itt a vízesés alatt kialakult tavacska felszínén örvénylő jégdarabok adnak izgalmas látványt, de a tó körüli jégformák is mesések.
Fotókon a meseszép téli természet

Gyönyörűen elkapott pillanat az egek uráról. Ezt a méltóságteljesen repülő rétisast Ferenc a Hortobágyon örökítette meg egy havas decemberi napon.
Fotókon a meseszép téli természet

Fehérbe burkolózott Abaliget temploma. A kép egy hóeséses nap után készült, a fehér takaró mellé pedig még egy leheletnyi ködpaplant is kapott a táj.
Fotókon a meseszép téli természet

Titokzatos hangulat a „mélyhűtött” börzsönyi erdőben. A fákat vastagon burkoló zúzmara látványát a köd lágyan finomítja.
Fotókon a meseszép téli természet

Ilyet is ritkán láthatunk, Péternek sikerült elcsípnie egy vidrát a hóesésben.
Fotókon a meseszép téli természet

Újabb bizonyíték arra, hogy a téli csapadék milyen lenyűgöző díszletet adhat a fotó alanyának Ezúttal egy hangyafélét láthatunk, amely hóolvadékon sétál.
Fotókon a meseszép téli természet

Halmozzuk az élvezeteket, Péter fotóján a havas tájat köd fűszerezi. A pazar kilátás a Tóti-hegyről készült, a távolban a Badacsony, a Gulács és a Szent György-hegy látható.
Fotókon a meseszép téli természet

Nincs is annál hangulatosabb ünnepi program, mint felpattanni egy lovas szánra és onnan megcsodálni a hóval borított tájat. Ezen a képen a szerencsések a Fenyőfői Ősfenyvesben gyönyörködhettek.
Fotókon a meseszép téli természet

Egy kedves találkozás Pannytól. Ez a borzas szőrű vaddisznó biztosan nem tudja, hogy mennyire szerethető pofája lett a hóban turkálástól.
Fotókon a meseszép téli természet

Az egyszerűség szépsége egy téli fotón, amelyet Balázs hófúvás után készített.
Fotókon a meseszép téli természet

Csodavilág a Börzsöny tetején. A hidegpárna miatt a mélyebb területeket uraló köd- és felhőréteg felett ragyogó látvány fogad. A milliónyi csillag alatt hatalmas bükkfák zúzmarától roskadozó ágai szikráznak a holdfényben.
Fotókon a meseszép téli természet

Meghitt esti kép a hóval fedett Szarvaskőről és kivilágított templomáról. Ezzel az ünnepi hangulatú képpel búcsúzzunk és kívánunk mindenkinek kellemes ünnepeket!