Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Kezdjük ezzel a szép délceg legénnyel. Vagy leánnyal, mert ezt így nem tudjuk megállapítani, viszont Rolnad remek pillanatot csípett el erről a gyönyörűségről
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Ez az a kép, amitől valószínűleg mindenki elolvad. Köszönhetően a még nagyon fiatal kisróka édes pofijának és nagy gombszemeinek. Ne csodálkozzunk, hogy így érzünk, ez teljesen normális, ezt hívkák baby-face effektusnak. De hogy az mi, azt a tavalyi kisrókás anyagban elolvashatjátok.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

A kisrókák születésük után még nem vörösek, hanem inkább szürkés a pihe-puha bundájuk. Tamás egyébként nem csok fotózta idén a kisrókákat, hanem videókat is készített róluk, amit ebben a cikkünkben meg is nézhettek. Azt is láthatjátok majd, hogyan szoptajta a rókamama a kicsiket.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Ugorjunk vissza Roland idősebb rókáihoz, ez az ifjú ravaszdi már gyönyörű vörös bundát visel, amit egy kis homokfürdővel kényeztetett. Roland egyébként három kotoréknál is fotózott idén, és figyelhette meg a kicsik viselkedését.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Az egyik lefgfontosabb dolog, amit magas szintre kell fejleszteniük, az a szimatolás
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Hiába idősebb már ez a példány, még ilyenkor is nagy bohócok tudnak lenni. Úgy tűnik, alaposan körbeszimatolt mindent
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Az apróbb rókák, még azért jobban meg vannak szeppenve, ha meglátják, hogy figyelik őket.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

De ha elmúlik a veszély, akkor lehet továbbgyakorolni a rettenthetetlen vagyok rókafejet
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Persze nem minden sikerülhet egyből tökéletesre, de legalább mosolyt csal az arcunkra a kis grimaszkirály
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

A fára mászást is jobb minél előbb megtanulni
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Persze a sok gyakorlásban rettentően el lehet fáradni
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Betti a Bakonyban fotózta ezt a kis félénk apróságot
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

A bunda még nem vörös, de a tappancsok már rókásan feketék
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Nem kell megijedni, nem láttok duplán, csupán két rókatesó játszik utánzósat András fotóján.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Ez a gyönyörű kép Erzsébet erdőszéli házánál készült, ahol egy madáritatót alakított ki. Eredetileg nyestet szeretett volna fotózni, de kíváncsi róka jött helyette.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Sőt, többen is bandáztak az itatónál, nagy örömünkre, mert így elkészülhettek ezek a különleges fotók.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

András is a Bakonyban kapta lencsevégre a kisrókákat. Hát nem szívet melengető ez a tekintet?
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

A kis ravaszdik fogazata egész hamar kifejlódik, igaz, alig látszanak, de már könnyűszerrel megbírkóznak a nehezebb falatokkal is.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Ez a nagyobbacska rókagyerek pedig már szinte igazi ravaszdiként jár-kel a hatalmas zsákmánnyal
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Ez a kisróka megsérült a szemén, lehet a játék kicsit durvább volt a tesókkal, viszont ettől még szeretnivalóbb lett az ábrázata.
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Nem lehet elég korán elkezdeni a zsákmányra lesést
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Néha azért a sok móka is fárasztó, mily nehéz is egy kisróka élete
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

A kicsik azért folyamatosan résen vannak, és ők is figyelik a közelben lévő fotóst
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Ez már egy igazi rókás kinézet és ravaszdis tartás
Idén sem maradunk rókakölykök nélkül

Álmosító egész nap ismerkedni az élettel, a folyamatos játék is lefárasztja a kisrókákat. Ezzel a képpel búcsúzunk idén a vörös bundásoktól.