Tévedésből ugrált a nyúl a húsvéti szokásokba?

Az 50-70 centiméter hosszúra is megnövő mezei nyúl hátsó erős lábainak köszönhetően akár a 70 km/órás sebességgel is tud szaladni.

A mezei nyúl magányosan él és csak a szaporodási időben találkozhatunk velük párosával vagy kisebb csoportjaikkal. Ilyenkor a hímek fel-alá kergetik a nőstényeket, a vad hajszában pedig szinte nem látnak, nem hallanak. Így gyakran futhatnak ki az út melletti szántókról az autók elé, ezért ebben az időszakban legyünk nagyon óvatosak.

A március-áprilisra eső párzási időszakot bagzásnak hívják. Az üregi nyulakkal ellentétben a mezei nyulak nem üregben, hanem a szabadban, földre kialakított fészekben születnek. Évente 2-3 alkalommal fial a nőstény, első alkalommal 1-2, a következő fialásoknál 2-5 kölyök is cseperedhet a nyuszifészekben.

A kis mezei nyuszik már röviddel születésük után látnak, és akár el is tudnak futni. Rejtekhelyükön lapulva várják anyjukat, aki amint tud, visszatér hozzájuk, hogy megszoptassa őket. Itt hívnánk fel a figyelmet, hogy ha esetleg árvának tűnő kis nyulat találnátok, ne nyúljatok hozzá, mert ha megérzi a szagotokat, az anya magára is hagyhatja őket. De erről egy korábbi cikkünkben ide kattintva bővebben is olvashattok.

És most hulljon le a lepel a húsvéti nyúlról! Igazság szerint csak találgatások vannak arra, hogyan kerülhetett bele ez a szimbólum a keresztény ünnepek világába, de a legvalószínűbb, hogy egy tévedésnek köszönhető.

Egyes német területeken alakult ki az a húsvéti szokás, hogy császármadarat, azaz németül Haselhuhn-t és annak tojásait ajándékozták egymásnak az emberek. A rövidítve is használt Hasel-ből meg valahogy eltűnt az l betű, és így maradt meg a Hase, ami pedig nyulat jelent.

De más magyarázat is van. Ahogy a tojás, úgy a nyúl is termékenységi szimbólumnak számít már az ókor óta. A tavasszal mezőkön ugrándozó nyulak és a sok kisnyúl érkezése a tél végét, a tavasz beköszöntét és így a megújulást is jelképezi.

De akad még egy elképzelés, amely még abból a korból származik, amikor a germánok több istenben és istennőben hittek. A tavaszistennőt, azaz Ostarát a tavaszi nap-éj egyenlőség napján ünnepelték, amely ünnepnek a neve is Ostara. Ebből származik az angol easter és a német Ostern elnevezés, azaz húsvét.

A nyúl pedig Ostara istennő mondájában is szerepel, de erre is több verzió van. Ami biztos, hogy a nyúl eredetileg egy galamb volt, és az egyik történet szerint ez az istennő színes tojásokat tojó galambja volt, amit büntetésből változtatott nyúllá. Egy másik leírás szerint viszont mindezt csupán a gyerekek örömére tette.

Aztán van egy olyan legenda is, amely szerint Ostara egy sérült galambot talált, és így mentette meg, de az átváltoztatás nem sikerült tökéletesen, ezért tojt a nyuszi tojásokat. Úgy tűnik, a nyúl húsvéti legendájának pontos magyarázata már sosem fog kiderülni, mindenesetre az biztos, hogy húsvétot ma már nehéz lenne elképzelni nyúl és tojás nélkül.