A „legek” túrája a Kékes déli oldalán

Egy ideje szisztematikusan fedezem fel a Mátrát, ami a népszerű célpontokon túl, azoknál sokkal érdekesebb helyszíneket rejteget. Bevallom őszintén, a Kékest nagy ívben kerültem eddigi útjaim során, egyszerűen azért, mert nem szeretem a nyüzsit és sokkal jobban vonzott más. És hát van miből választani.

Bebarangoltam hazánk legmagasabban fekvő településeit, a Mátrabércet és Ágasvár környékét, lenyomtam az ország egyetlen igazi gerinctúráját a Keleti-Mátrában, felfedeztem az Ilona-völgy szépségeit, képesfákra vadásztam szintén a Keleti-Mátrában, becserkésztem a Muzsla tömbjét. Azért a Kékest is meg-megközelítettem: lenyűgözött a Kékes északi oldalában található erdőrezervátum és rácsodálkoztam a Sas-kő kitettségére. Legutóbb pedig felfedeztem a sokak által favorizált Világos-hegyet, illetve a mellette található Tót-hegyest és az egykori Aranybányaházat.

Természetesen a még felfedezésre váló helyszínek listája bőven tartogat még elemeket, de az is igaz, hogy a „best of Mátra” listám jelentősen bővült most ezzel az egyetlen túrával.

A Fehér-köves kőtengere

Mátrafüredről a zöld sáv jelzésén megindulva első célpontunk a Vizes-Kesző völgyfőjének közelében található, a Mátra egyik legkevésbé ismert, de igencsak tekintélyes kőtengere, a Fehér-köves. A szintkülönbség nyilván nagy, de a vadregényes, kőgörgeteges patakvölgyben és hegyoldalban vezető út lankásan emelkedik. Feljebb érve egyre látványosabb a hatalmas, moha lepte kövek jelenléte. A Kékes északi oldalában vezető tanösvény egy táblája szerint a Mátra legnagyobb kőtengere egyébként az Abasár feletti Tatár-mező, de az egy zárt vadgazdálkodási területen található a térkép szerint, ezért nem is látogatható. Nem mellesleg a Fehér-kövest a térkép kiterjedtebbnek mutatja...

De mi is az a kőtenger? A jégkorszakok idején hazánkban a mai tundra területek éghajlatához hasonló viszonyok uralkodtak, amelynek a téma szempontjából jellegzetes vonása a fagy körüli hőmérséklet. A kövek tektonikus és hűléses eredetű repedéseibe beszivárgó vizek folyamatos fagyása és olvadása pedig hatalmas erővel bír, hiszen a víz jéggé válása mintegy 9%-os térfogat növekedéssel jár. Ez a fagyaprózódásos folyamat az évezredek alatt még a lábunk előtt heverő, kemény magmás kőzeteket is hatékonyan roppantgatta szét. A folyamat még most is tart egyébként, igaz, jóval csekélyebb mértékben, s a gravitációnak engedelmeskedve lassan mozognak is e képződmények. Ezért van az, hogy a Fehér-köves közepén például nemhogy a növényzet, de még a mohák sem tudtak megtelepedni.

„A Kövek Mesélnek” oldalon pedig azt is olvasom, hogy „a legújabb szakirodalmak alapján csak azokat a formációkat nevezik klasszikus értelemben vett kőtengereknek, amelyek a domborzati elemek tetőin, hátain helyezkednek el, s nem mozognak gravitációsan a lejtőn lefelé (azaz helyben felfagyott és ottmaradt törmelék alkotja). A lejtőkön gravitációsan lefelé mozgó képződményeket már lejtőtörmeléknek nevezzük. Ezért a Fehér-köves esetében is a “kőtenger” kifejezés inkább idézőjelesen írandó, noha a szó szoros értelmében valóban egy kőtengerről van szó”.

A Kis-kő megunhatatlan panorámája

A kerékpáros piktogramot is hordozó földutat elérve kitérőt teszünk a Kis-kőhöz, amit nagyon, de nagyon ajánlani tudok a Mátrát szeretettel járóknak. Kissé kieső helyszín, cserébe joggal pályázhat a Mátra legjobb panorámája című örök (elméleti) versenybe. A mintegy 18 méter magas vulkanikus szikla tetejéről valóban páratlan panoráma tárul a szemünk elé.

Rálátunk a Keleti-Mátra imádott főgerincére és a Markaz feletti oldalgerincre, alattunk pedig a Vár-patak, illetve a Kékes-völgy érintetlen vadonja nyújtózik. És persze a Mátra jellegzetes, de megunhatatlan panorámája: a lábunk előtt a párába vesző Alföld látképe. A szikla tetejére való felkapaszkodás viszont némi tapasztalatot és lépésbiztonságot kíván, legyünk hát óvatosak!

Hazánk legmagasabban fakadó forrása

Az innen a Kékes felé haladó zöld háromszög ösvénye páratlanul szép gerincúton kanyarog, majd a piros sáv jelzésre váltva megkezdjük erős kapaszkodónkat a Hidas-bércre.

Következő célpontunk a Kékes-lapos oldalában, 977 méterrel a tenger szintje felett fakadó Disznó-kút, a térkép szerint hazánk legmagasabban fakadó forrása. A szintén pirossal jelölt forrás jelzést követve, a vadregényesen sziklás hegyormot kerülve érjük el a sziklák tövében előbukkanó forrást, amely két meglepetéssel is szolgál. Egyrészt csepeg, ami a március végi óriási aszályban nem kis dolog, másrészt alatta egy szép jég- és hófolt díszíti az erdőt.

Már otthon jövök rá, hogy bizony van némi félreértés a „hazánk legmagasabban fakadó forrása” cím mögött, ugyanis a pár lépésre fentebb elhelyezkedő szanatórium (Mátrai Gyógyintézet) parkjában található, szintén kiépített Kékes-forrás 984 méter magasan fakad, igaz, ehhez turistaút nem vezet (ettől függetlenül elvileg látogatható).

Egy ismeretlen, nemkarsztos barlang érdekes legendája

A Kékesen pihenünk egy kicsit, élvezzük a csuszkáktól hangos télvégi erdőt, majd célba vesszük a Mátrafüred felé ereszkedő kék barlang jelzést. Hasonlóan a feljövetelhez ez az út is roppant látványos, olyan mintha épített sáncok mentén vezetne végig. De ami ezen a szakaszon lenyűgöz, az a Remete-barlang és a hozzá kapcsolódó történet. A barlang, hasonlóan a legtöbb nemkarsztos barlanghoz persze nem nagy, de szép környezetben fekszik és látványos is az, ahogy az üreg feltárja a mátrai rétegvulkán szerkezetét (egy puhább, a törmelékszórás fázisában keletkezett rétegre keményebb láva települt).

A legenda kapcsán pedig idézzük a termeszetjaro.hu leírását: „A szájhagyomány szerint az üregben egykor Valgatha, a korábbi cseh rablóvezér remetéskedett, aki több gaztette mellett a tündérszép Ilus jegyesét, Dezső vitézt is leszúratta, a lányt pedig Dédes várába hurcolta, ahonnan sok évre rá, megőrülve került vissza falujába. A katona halálos sebéből felépülve bosszút esküdött, és embereivel legyőzte Valgathát, szemeit kiszúrta és rabláncra verte. Az elbeszélések szerint a később a barlangban remetéskedő vak férfiről ezután szomszédos vörösmarti barátok gondoskodtak”.

A Mátra első turistaútján a kallómalmok és az első menedékház nyomában

Bár a Benevár-bérc is nagyon vonzó, különösen a rajta egykoron álló település még kivehető romjai, mi mégis a Kalló-völgy felé vesszük az irányt, követve a kerékpárutat. Itt, Mátrafüred és Mátraháza között vezet ugyanis a hegység első jelzett, 1888-ban kialakított turistaútja, a Széky István út. Széky tanár ember és turistaíró volt, aki sokat tett a Mátra turisztikai feltárásáért, s nem mellesleg ő volt hazánkban az iskolai kirándulások egyik első kezdeményezője is.

A fölöttünk tornyosuló, részben épülő modern hotelek bizarr keretbe helyezik a turistáskodás múltjáról nevezetes patakvölgyet. Valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy az üvegfalak mögül a tájat szemlélve ugyanaz az élmény éri az embert, mint a túrázót, ha izzadt arcát megmossa a meglepően bővizűen bukdácsoló Somor-patak partjától nem messze fakadó Gyökeres-forrás hűs vizében.

De ne ítélkezzünk, inkább emlékezzünk! A forrás mellett a mai napig felfedezhetők ugyanis a Mátra első gerenda menedékházának, az 1889-ben épített Nékámszállás romjai. Később tornácos kőház állt már itt, előtte zenés mulatságokhoz készült tánctérrel.

A völgy neve (Kalló-völgy) pedig különleges ipartörténeti emlékre utal. A Somor-patak ugyanis egykoron mintegy 20 posztóverő kallómalmot hajtott meg. A kellő hozamú és esésű folyóvizeink rendszerint kallómalmokat is működtettek egyes városaink határában a hagyományos malmok mellett, aztán a gyáripar 19. század végi fellendülésével tömegesen szűntek meg ezek a ma már talán kevésbé ismert malmok. A víz által meghajtott fogaskerekek fából készült kalapácsot üzemeltettek a kallómalomban, amely a juhszőrt szűrposztóvá verte. Ez volt a híres abaposztó az 1929-es Mátra útikalauz szerint, a Cartographia kalauza pedig a patak mellett még kivehető malomárkokra hívja fel a múlt iránt érdeklődő természetjárók figyelmét.

Méltó mátrai búcsú egy erdei búcsújáró helyen

Tartalmas túránkat a Máriácska nevű erdei kegyhelyen fejezzük be, ahonnan már csak egy rövid séta Mátrafüred. A gyönyörű környezetben elhelyezkedő Máriácska egykoron az ún. Bene-búcsú egyik állomása volt. Az első ilyen alkalmat 1713-ban tartották, és 1947-ig minden évben sor került rá.

A csodás jelenésekben erős palóc néphit úgy tartja, hogy a patakok összefolyása olyan energiákat szabadít fel, melyek az Szűzanya áldásával gyógyító erővel hatnak. Minden bizonnyal ezért került egy kis mederben elterelésre a Somor-patak vizének egy része, amely ezen a szakaszon olyan, mintha felfelé folyna.

A Lourdes példájára kialakított sziklabarlangot a gyógyíthatatlan gyomorbajából kigyógyult gyöngyösi adótiszt, Kossa József és családja vájatta 1903-ban. A legenda szerint az orvosok csak pár hetet jósoltak neki, amikor itteni imádsága után egyik napról a másikra elmúltak a panaszai.