Idegenhonos halfajok a Balaton vízgyűjtőjén – Az angolnától az amurgébig

Az ország első idegenhonos halfaját 1872-ben Kriesch János írta le egy óbudai meleg vizes forrásból. Ez volt a tarka géb, ami az 1887-ben kiadott Magyar Halászat könyvében is szerepel, és ebben Herman Ottó azt írja, hogy a faj már a Balatonban is ott van. Azóta sok víz lefolyt a Balaton-környéki vízfolyásokon, és bennük számos idegenhonos halfaj is érkezett. Az első fajok azonban szándékos telepítés útján érkeztek a tóba.

A 19. század végén kaliforniai lazacot próbáltak telepíteni a Balatonba, de eredménytelenül, majd az ötvenes években egy másik lazacfélével, az alpesi tavakban honos nagy marénával próbálkoztak. „Ezek a fajok nagy oxigénigényűek és a hideg vizet kedvelik, és ezek a feltételek a Balatonban nem igazán vannak meg. Többször is próbálkoztak a betelepítéssel, de soha egyetlenegy példányt sem fogtak vissza” – meséli Takács Péter.

Az angolna lassan eltűnik

A 60-as évek elején indult meg az angolna telepítése, ami egészen 1991-ig, a nagy angolnapusztulásig tartott. Az évtizedek során aztán olyan nagy lett az állomány, hogy az változást okozott a tó élővilágában is.

„A '60-as évek elején, amikor elkezdték tömegesen telepíteni az angolnát, akkor például a halászok fogási listáján szerepelt az őshonos menyhal, és volt kecskerák is a Balatonban, de később ezek eltűntek, és nagyon megritkult a sügér is. Ezek a fajok bebújnak a kövek közé, ott a ragadozók, mint a süllő, a csuka és a harcsa egyszerűen nem férnek hozzájuk, az angolna viszont be tudott utánuk menni a kövek közé. Persze ez egy többváltozós folyamat, mert a vízminőség romlása is belejátszhatott ezeknek a fajoknak a visszaszorulásában, de az angolnának is nagy szerepe volt. Ezt egyébként valamilyen szinten igazolja az, hogy ahogy elkezdett megritkulni az angolna, tömegesen kezdett el megjelenni a sügér, és a kecskerák is újra feltűnt.”

„Tavaly nyáron volt egy horgász, aki egy napon négy angolnát fogott. Ez ma már hírértékkel bíró eseménynek számít. 2005-ben, amikor elkezdtem itt, Tihanyban dolgozni, még nem lehetett úgy végigmenni a kövezésen, hogy ne fogjunk angolnát, ma viszont már tényleg kuriózumnak számít” – mondja Takács Péter.

A busa állományát vissza kellene szorítani

A Dél-Kínából származó busát 1972-től 1984-ig telepítették a tóba, részben gazdasági céllal, részben pedig azért, hogy algafogyasztásával tisztítsa a vizet. Később kiderült, hogy az elképzelés nem jött be, de akkor már kétmillió hal ott volt a tóban.

A busa a gyorsan áramló vízben szaporodik, a Balatonon ilyet nem talál, mégis kifognak fiatalabb egyedeket is. Egyes vélemények szerint azért, mert valahogy, valahol mégis szaporodik, mások viszont úgy gondolják, hogy ezek halastavakból kijutó egyedek lehetnek. A busa planktonnal táplálkozik, és már ivadékként nagy étvágya van, ráadásul gyorsan nő, és szó szerint eleszi a táplálékot az őshonos fajok elől, csökkentve azok túlélési esélyeit.

Kezdetben megfelelő halászati módszerek sem voltak az inváziós faj visszafogására, ma már létezik, csak kereslet nem igazán van a busahúsra, ezért több fronton is próbálják népszerűsíteni a horgászatát és a gasztronómiai felhasználását, például azzal, hogy húsának nagyon magas az omegazsírsav-tartalma.

Szándékosan és véletlenül

A fekete törpeharcsát is gazdasági céllal hozták be az 1980-as években. Az Észak-Amerikában honos faj azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert nem nőtt olyan nagyra, mint azt várták. Ez azért is lehetett így, mert feltételezik, hogy nem is ezt a fajt, hanem a jóval nagyobb pettyes harcsát akarták meghonosítani.

A fekete törpeharcsa 2022 júliusában került fel az Európai Unió számára veszélyt jelentő inváziós fajok listájára, és a faj egyedszáma az utóbbi években a Balatonban is növekszik, 2022-ben már a parti régió fogásainak 20 százalékát ez a faj tette ki.

Ilyen a naphal is. Az észak-amerikai halfaj hozzánk Németországon keresztül érkezett, ahová az 1800-as évek végén akváriumi díszhalként került, és tógazdaságokban is tartották. „Azt tudjuk, hogy a naphalat egy Somogy megyei tógazdaságban tartották először, és egy gátszakadáskor jutott ki a Nagyberek vízrendszerébe, majd onnan a Balatonba” – mondja Takács Péter.

Halszállítmányok is segítik az amurgéb terjedését

Az amurgéb a távol-keleti Amur folyó vízrendszerében őshonos, de az ember segítségével messzire eljutott, és ma már az egyik legszélesebb körben elterjedt inváziós halfaj Eurázsiában, ami nálunk is komoly természetvédelmi problémát okoz.

„Mi 2008-ban fogtuk meg egy Balatonba befolyó patakban, egy halastó alatt, ahová vélhetően egy halszállítmánnyal érkezhetett. Amikor egy halastóból elszállítják a halakat, akkor teleszivattyúznak egy lajtos kocsit vízzel, abba belerakják a pontyokat, de azt, hogy a lajtos kocsiba mi kerül még bele, senki nem nézi, így pedig egy akár több száz kilométerre lévő másik vízrendszerbe is eljuttathatják az amurgébet.”

Takács Péterék 2008-ben már nagy mennyiségben fogtak amurgébet a Marótvölgyi-csatornából, ami a Kis-Balatonba folyik. „A Balatonból én még nem fogtam, egyetlen adat van, 2016 környékéről, a Zala folyó torkolatából. Most előkerült a Nagyberekből is, ami egy másik vízrendszer, tehát az nem kapcsolódik a Kis-Balatonhoz. Ez a két vízrendszer csak a Balatonon keresztül kommunikál egymással. Így jött a kérdés, hogy akkor átment a Balatonon keresztül, vagy több különböző halszállítmány érkezett több különböző halastóba?”

Az amurgéb miatt végveszélybe került a lápi póc

Az amurgéb nem egy tipikus nyíltvízi hal, inkább a nagy növényzeti borítású parti régiót kedveli. „A Kis-Balatont már teljesen kolonizálta a faj, ott már nem nagyon van olyan hely, ahol ne fognánk.”

Ez a faj 60 millió éve itt van a Földön, de mostanra a kipusztulás szélére sodródott, és ennek egyik oka az amurgéb, ami ugyanazokat az élőhelyeket kedveli, de jobban tud alkalmazkodni a környezeti viszonyokhoz, ráadásul megeszi a póc ivadékait.

„A lápi póc ma már csak a Kis-Balaton legelszigeteltebb részein van jelen, ahová még az amurgéb nem tudott elérni. De az egyre gyakoribb száraz időszakok is ellene vannak, mert az utóbbi években annyira alacsony vízállások voltak a Kis-Balaton környékén is, hogy sok olyan részen, ahol régebben ez a faj megvolt, ma már víz sincs.”

Cikkünk második részében a Hévízi-tó vízrendszerében élő trópusi és szubtrópusi halakról kérdeztük Takács Pétert.