Nemcsak a jég, az élet is zajlik a Dunán

A tartós hideg miatt szinte minden állóvíz és csatorna befagyott Magyarországon. Ez nem csupán próbára, de helyváltoztatásra is kényszeríti a vízimadarakat, így a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Duna-szakaszon most errefelé ritkán látható madarak is megjelennek.

Szerző:
Kiskunsági Nemzeti Park
Fotó:
Kiskunsági Nemzeti Park
2017. január 16.

A tartós hideg miatt szinte minden állóvíz és csatorna befagyott Magyarországon. Ez nem csupán próbára, de helyváltoztatásra is kényszeríti a vízimadarakat, így a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Duna-szakaszon most errefelé ritkán látható madarak is megjelennek.

2012 februárja óta első alkalommal lehetünk tanúi a tél egyik leglátványosabb jelenségének, a dunai jégzajlásnak. A telelő vízimadarak a Duna jégtáblái között próbálkoznak meg az átteleléssel. Ha valaki ezekben a napokban kilátogat a Dunára, akkor hatalmas réce- és vadlúdcsapatokat láthat, amelyek ezrével tömörülnek egy-egy be nem fagyott dunai öbölben, vagy éppen pihennek egy úszó jégtáblán.

 



A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területére eső Duna-szakaszon a szakemberek az utóbbi hetekben olyan ritka, vagy szórványosan megjelenő madárfajokat is megfigyeltek, amelyek a folyó ezen szakaszán viszonylag ritkán kerülnek a madarászok távcsövei elé. Rendszeresen látni például jegesrécét, örvös bukót, hegyi récét és füstös récét.

 


A nagy bukó is jól érzi magát

 

A récék mellett a ludak is nagy számban pihennek és éjszakáznak a folyón, ezek között az elmúlt napokban előkerült a világviszonylatban veszélyeztetett kis lilik, vörösnyakú lúd, és a szintén ritka apácalúd is. A madarak feltehetően mindaddig a folyón maradnak, amíg nem áll be komoly változás hazánk időjárásában. Amennyiben még az elmúlt hetek időjárásánál is zordabb tél jön, úgy a madarak kényszerből, de elhagyják a Dunát, és délebbre vonulnak.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Jegesréce, az északi látogató
Virtuális kirándulás a Böddi-széken

Cikkajánló