Összeomlott a Szent György-hegyi Emmaus-kápolna

Bekövetkezett a legrosszabb, ami a Szent György-hegy legendás kápolnájával megtörténhetett, mivel nem sikerült időben a megmentésére sietni, az enyészet lassan felemésztette, és a tornya beomlott.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Farkas Péter (Kiemelt kép)
Forrás:
Szent György-hegy közösség Facebook-oldala
2021. november 29.

Bekövetkezett a legrosszabb, ami a Szent György-hegy legendás kápolnájával megtörténhetett, mivel nem sikerült időben a megmentésére sietni, az enyészet lassan felemésztette, és a tornya beomlott.

Ify Lajos atya Emmaus-kápolnájának a sorsa bevégeztetett. Sok ezernyien néztük végig tehetetlenül, mire most a torony magától összeomlott – számolt be a szomorú eseményről a Szent György-hegy közösség a Facebook-oldalán.

A Szent György-hegy oldalában álló épület – melyet Emmaus- vagy Ify-kápolna néven is ismerhetnek a természetjárók – már régóta omladozó állapotban volt, az elhagyatottság és a kápolna folyamatos pusztulása miatt számítani lehetett, hogy a tornya és a tetőszerkezete bármikor beomolhat. Sajnos ez november utolsó hétvégéjén be is következett.

A kápolnát és remetelakot Ify Lajos egykori fonyódi plébános építette az 1950-es évek elején. A II. világháború idején üldözötteket bújtatott, majd a kommunista rezsim megpróbálta beszervezni „egyházromboló" mozgalmába, a békepapok közé. Ify erre nem volt hajlandó, inkább úgy döntött, önálló útra tér, és elvonul a politika látóteréből. A premontreiekhez csatlakozott, de amikor a szervezetüket feloszlatták, Ify teljesen visszavonult, és felépítette Szent György-hegyi otthonát. Ify Lajos nem élt teljes elszigeteltségben: miséket tartott, főként papokat látott vendégül. Egy magyar zászló felvonásával jelezte, amikor kész volt a vendégfogadásra. Ify Lajos 1967. szeptember 19-én hunyt el, halálát követően az épületegyüttes lassú pusztulásnak indult. Megmentésére 2016-ban indult közösségi szerveződés, de megmenteni nem sikerült.

Cikkajánló