Tesztcikk

tesztlíd.

Szerző:
Fotó:
Tóth Judit
2020. május 4.

tesztlíd.

Néhány éve nagy sikert aratott a rétisas-fészekkamera, ezért most a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság újra élő fészekkamerás közvetítéssel jelentkezik, ráadásul egyből kettővel, az egyiknek még hangja is van.

Az előkészületek már kora tavasszal megkezdődtek, most pedig, hogy a kék vércsék visszatértek telelőhelyeikről, már foglalja is egy pár az egyik ládát – olvasható a nemzetipark-igazgatóság oldalán. A másik ládának egyelőre nincsen lakója.

Nem mindegy azonban, hogy milyen az a homokfal. Fontos, hogy függőleges és minél nagyobb kiterjedésű legyen. Ha kicsi, akkor nagyobb veszélyt jelentenek a ragadozók, például kifoszthatják őket a rókák. A fecskék minden költés alkalmával új üregeket vájnak, így az is fontos, hogy a falfelület lehetőleg friss legyen, a régiekben ugyanis könnyen elszaporodhatnak a paraziták, amelyek akár a fiókák halálát is okozhatják – taglalja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az oldalán.

Cikkajánló