Tudástár

A vulkán, aminek beleshetünk a belsejébe

A Karancs-Medves-vidék szélén, Bárna mellett található Kiskő nem akármilyen kincset rejt: itt található hazánk legnagyobb méretű, bazaltkőzetben létrejött lávabarlangja, amelybe ráadásul be is kukkanthatunk!

Szöveg és fotó:
2021. március 30.

A Karancs-Medves-vidék szélén, Bárna mellett található Kiskő nem akármilyen kincset rejt: itt található hazánk legnagyobb méretű, bazaltkőzetben létrejött lávabarlangja, amelybe ráadásul be is kukkanthatunk!

A Medves-vidék, pontosabban a határon is átnyúló Nógrád-Gömöri bazaltvidék rengeteg, zömében a bazalthoz kapcsolódó geocsodája közül is előkelő helyet foglal el a Kiskő. Hasonlóan a környék bazaltkúpjaihoz, a Kiskő is egy ún. kürtőkitöltés, azaz egy olyan, mintegy 2-4 millió évvel ezelőtt működő vulkán maradványa, amelyről a puhább, a vulkáni törmelékszórás fázisában keletkező kőzetekből álló kráter már lepusztult, csak a kráter alatti, kemény kürtőkitöltés, a kürtőcsatorna maradt meg.

A Novohrad–Nógrád Geopark tanösvényén elérhető bazaltkúp igazi geológiai szenzációja a maga nemében Magyarország legnagyobbikának számító, bazaltkőzetben létrejött függőleges lávabarlangja. A természetes módon a felszínre nyíló, 15,6 m mély és mindösszesen 30 m hosszú barlang létrejöttét a kitörés során a bazaltban megrekedt gázhólyaggal magyarázzák a tudósok (azaz az egykori gázhólyag helyén van a mai barlang). A néphit szerint a különleges, de nehezen megközelíthető, lefelé kiszélesedő barlangban a törökök kincset rejtettek el. Sok kincskereső kereste fel tehát a barlangot az idők folyamán, de persze senki nem járt sikerrel.

A kincs utáni hajsza egészen odáig fajult, hogy egy helyi földbirtokos, bizonyos Kemény Géza 1909–1910 táján helyi bányászokkal egy vízszintes tárót hajtatott a kemény kőzetben a barlanghoz.

De persze a kincset még így sem találták meg, cserébe ma a tárón át biztonságosan felfedezhetjük a valódi kincset, magát a barlangot. A táró végén ugyanakkor nagyon óvatosak legyünk, annak végén ugyanis egy embernyi magas sziklalépcsőn lehet csak lejutni a barlangba! Inkább a táró végéből nézzünk körbe, különösen, hogy a barlangban védett denevérek élnek, feleslegesen ne háborgassuk őket!

A pár napja aktív izlandi Geldingadalir vulkán és az egykoron itt zajlott vulkanizmus között ráadásul kapcsolat is van! Annyiban mindenképpen, hogy mindkettő fő építőanyaga a nagyon mélyről származó bazalt. Ennek bizonyítéka a Kiskőnél a sziklafal egy pontján látható ún. megakristályok, amelyekre információs tábla is felhívja figyelmünket. Mivel látványos kristályok a gyorsan kihűlő kiömlési kőzetekre, mint amilyen a bazalt is, egyáltalán nem jellemzőek, ezek a szabad szemmel is látható nagy kristályok valószínűleg nagyon mélyről, egyenesen a magmakamrából származnak.

A 379 méter magas hegytetőre óvatosan felkapaszkodva különleges panorámában lehet részünk, ugyanis ezt a kisebb csúcsot amfiteátrumszerűen ölelik körbe a környék magasabb, nagy erdőket hordozó hegyhátai. Bárna mindenképpen jó választás, ha egy csendes, látványos kirándulásokban gazdag hétvégét tervezünk


Cikkajánló