Ünnep a pálházi görpályán

A Pálházi Állami Erdei Vasút napján arra emlékeztek, hogy 127 évvel ezelőtt, 1888-ban építtette gróf Károlyi László a lóvontatású erdei görpályát, a híres zempléni tölgyfa szállítására.

Szerző:
Északerdő Zrt.
Fotó:
Északerdő Zrt.
2015. augusztus 17.

A Pálházi Állami Erdei Vasút napján arra emlékeztek, hogy 127 évvel ezelőtt, 1888-ban építtette gróf Károlyi László a lóvontatású erdei görpályát, a híres zempléni tölgyfa szállítására.

A megemlékezést követően az ünneplők egy rövid sétát tettek a füzérradványi Károlyi kastély parkjában, amelynek felújítását a közelmúltban fejezték be. Azt követően Pálháza Ipartelepről Kőkapura utaztak különvonattal, majd a programot egy ebéd zárta Pálházán.

 

Érdekesség, hogy ebből az alkalomból közlekedett először a PÁEV első tematikus mozdonya. Az elmúlt években az Északerdő Zrt. szarvasbőgő vonatai nagy sikert arattak, ezért úgy döntöttek, hogy az egyik C-50-es mozdonyt ehhez kapcsolódó matricákkal látják el. Magyarországon eddig még nem kapott matricás dszítést egyetlen C-50-es mozdony sem, most gímbikákat ábrázoló fotók kerültek fel rá.


A következő időszakban gyakran láthatják az utasok ezt a feldíszített mozdonyt, ugyanis a kisvasúti vonalon rendszeresen közlekedni fog.

 

Még több kisvasútról szóló hírt itt olvashatsz

Cikkajánló