Zalaegerszegi képeslapok

A város nyüzsgő központjában, a Dísz téren vagyunk, ahol 2016 óta sakkozik ez a két úr. Szabolcs Péter alkotása a város sikeres sakkozóira utal. Háttérben a híres Csipkeházak látszanak. A Vadász György tervei alapján 1974 és 1985 között felépült házak, amelyek nevüket az erkélykorlátok csipkéket idéző formájáról kapta.

1/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A város egykori központja, a hangulatos Deák tér, ahol csendet és nyugalmat talál az, aki éppen ilyesmire vágyna, megfáradva a városi nyüzsgésben. A barokk megyeháza szép épülete kicsit elbújik az előtte álló gyönyörű fa mögött, de ketten együtt remekül mutatnak.

2/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A Deák téren áll az ország első Deák Ferencet ábrázoló szobra. Vay Miklós alkotását 1879-ben állítottak fel. A haza bölcse a közeli Söjtörön született.

3/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

Zalaegerszeg egyik jelképe az egykori zsinagóga, amely ma a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremnek ad otthont. A román és keleti stíluselemeket ötvöző épület 1904-ben készült el.

4/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A mai városközpontban állt egykor Egerszeg vára, amelynek építését a török terjeszkedés hatására rendelte el I. Ferdinánd 1546-ban. A várban 2-300 gyalogos és 100-150 lovas teljesített szolgálatot. Az erősségből mára nem maradt semmi, 1675-ban leégett. Emlékét egy emléktábla és a Mindszenty téren elhelyezett makett őrzi.

5/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A Mária Magdolna Plébániatemplom hatalmas épülete már messziről jól látszik. Itt ált a város első plébániatemploma is, ennek helyén kezdték el építeni a mostani templomot 1747-ben. A munkálatok hosszú ideig tartottak, a templom 1769-re készült csak el. 1826-ban tűzvész pusztított a városban, amit a templom is megszenvedett, a tűz a tetejét és tornyait is megrongálta, a harangjai is megolvadtak.

6/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A Széchényi utca egyik szép épülete a híres Kvártélyház, amit 1765-ben Mária Terézia rendeletére építettek az átvonuló katonák szálláshelyéül. A XVIII. sz. végén a megyei tisztviselők szolgálati lakása, egy ideig patika is működött itt. Ma különböző hivataloknak ad otthont az épület.

7/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A Postapalota és az egykori Ispita, amely a 19. század első felében a városi szegények menedékháza volt. Később az ispotályt egy kis kórházzal is kibővítették, az 1930-as években pedig már teljesen más funkciót látott el, városi hivatalnokok találtak itt otthonra, ezért kisvárosházának is nevezték. Az Ispita mellett álló késő szecessziós postapalota 1924-ben épült.

8/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

Az Arany Bárány Szálloda története 1750-ben vette kezdetét, amikor a város akkori földesura, a veszprémi püspök megkezdte itt egy fogadó építését. Később a város bérbe vette a fogadót, majd mivel az épület már nem tudta kielégíteni a megnövekedett igényeket, 1894-ben a régi fogadó helyén felépítették a ma is látható és ma is szállodaként üzemelő kétemeletes épületet.

9/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A régi és az új találkozása egy zalaegerszegi ház homlokzatán

10/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

Zalaegerszeg nyüzsgő központja a Dísz tér, ahol a város alapításának századik évfordulóján, 1985-ben állították fel a Tulipános szökőkutat, ami ma már a város egyik szimbólumának számít.

11/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A belvárosban érdemes felfelé is nézegetni. Ez itt például a "Bálnás-ház", amely jellegzetes erkélyeiről kapta nevét.

12/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A város egyik különlegessége, ami ráadásul a világon egyedülálló, a Földönjáró toronyóra, amely ma is pontosan mutatja az időt. A 200 éves óraszerkezet eredetileg a Mária Magdolna Plébániatemplom toronyórája volt, de az 1800-as években egy tűzvészben megsérült. Az óraszerkezet megmaradt, a két helyi mester megjavította azt, és 2005 óta már itt, a Hevesi Sándor Színház előtti téren nézhetjük meg működés közben.

13/14
Fotó: Tóth Judit

Zalaegerszegi képeslapok

A Zalaegerszeg-Alsóerdőn található Azáleás-völgy hivatalosan is Zala megye egyik csodája. A völgy májusban látható teljes pompájában, amikor virágoznak az azálea bokrok, de ide minden évszakban érdemes ellátogatni. Hogy miért, azt ide kattintva tudjátok elolvasni és megnézni.

14/14

2022.06.03.